Magyar Nemzeti Levéltár
Publikálva: Magyar Nemzeti Levéltár (https://mnl.gov.hu)

Címlap > ArchivNet

Beküldés dátuma: 
2009.02.17.


A Magyar Országos Levéltár 2001-ben indította útjára a 20. század történelmével foglalkozó elektronikus forrásközlő folyóiratát. Az ArchivNet [1] (röviden: ANet) a korábbiakban döntően 1945–1989 közötti iratokat tett közzé, de a szerkesztőség nem zárkózott el más érdekes 20. századi forrás közlésétől sem. A Magyar Országos Levéltárban őrzött iratanyag összetétele és a megnövekedett érdeklődés a magyar történelem korábbi korszakai iránt azonban arra indította a Levéltár vezetését és a szerkesztőséget, hogy a 19. század közepétől is megjelentessen eddig ismeretlen forrásokat. Ezen túlmenően, ha érdekes kora újkori dokumentumokat ajánlanak fel, azt szintén szívesen közzé teszik.

Újdonságok, korábban ismeretlen dokumentumok közreadása nemcsak a történészek munkáját segítheti, hanem a szakmán kívüli érdeklődők figyelmére is méltán tarthat számot. Az ANet alapításának elsődlegesen az volt a célja, hogy a szerkesztők és szerzők felhívják a figyelmet az elmúlt korszak érdekességeire, kiapadhatatlan forrásbázisára

A folyóirat 2009. februárjában megújult. A régi tartalom átmenetileg itt [2] érhető el.

 

 


Forrás:https://mnl.gov.hu/bal_menusor/hasznalat/kiadvanyok/kiadvanyok/folyoiratok/archivnet.html

Hivatkozások
[1] http://www.archivnet.hu/ [2] http://www.archivnet.hu/old/