1933 – 1943
3 doboz 0,36 ifm
A felnőttoktatás megszervezésére a 132.238/1922. VKM sz. rendelet felállította az Iskolánkívüli Népművelési Központot, majd a VKM. 1922-ben a 132.243. sz. rendelettel kialakította a megyék, illetve a törvényhatósági jogú városok területén az Iskolánkívüli Népművelési Bizottságokat. A Bizottságok az 1922/23. iskolai évben kezdték meg működésüket, fokozatosan kialakítva a községek helyi népművelési hálózatát.
A Bizottságok ügykörét a 30.773/1924. VKM rendelet pontosan behatárolta. A Bizottság elnöke az alispán, ügyvezető elnöke a királyi tanfelügyelő volt, gyakorlatilag a népművelési titkár fogta össze a megye illetve a város munkáját.
A Bizottság anyagának nagy része megsemmisült, csupán egy töredék került be a Levéltárba.
Ennek az anyagnak a döntő részét a helyi népművelési bizottságok jelentései, kimutatásai mutatják az 1938-1943 közötti időben. Az iratok a községek neve szerinti betűrendben, azon belül évrendben rendezettek. A községek többségében formanyomtatványokon jelentették a tárgyévre tervezett munkát, illetve elvégzését.
Ezekből pontos adatokat kaphatunk egy-egy község ismeretterjesztő előadásairól; ún. népies előadásairól, ezeknek látogatottságáról, az analfabéták számáról, az előadókról, a község technikai felszereltségéről (rádiók száma, diavetítők) stb.
Kisebb részben maradtak fenn a megyei és városi bizottság éves munkatervei, költségvetései és zárszámadásai. Sajnos teljesen hiányzik a hivatal működésére vonatkozó iktatott iratanyag; csupán néhány levél, kimutatás maradt fenn 1939-40-ből.
Az anyag lajstrom segítségével kutatható.
Az adott időszakban (1938-1943) Sáfrán István volt a népművelési titkár.
A témára vonatkozó kiegészítő kutatás javasolt még:
809 Borsod vármegye alispánja iratai 1923-ig
(a Bizottság megalakulása, szervezése)
904 Borsod-Gömör-Kishont vármegye alispáni iratai
810 Borsod vármegye alispáni iratai
(a Bizottság működése, költségvetése)
906 Borsod-Gömör-Kishont vármegye Közigazgatási Bizottság iratai
815 Borsod vármegye Közigazgatási Bizottság iratai
(a Bizottság jelentései)
| 1. doboz | Helyi népművelési bizottságok beszámolói, munkatervei népies előadásokról, ismeretterjesztő előadásokról, analfabéta tanfolyamokról, egyéb tanfolyamokról. | |
| Abod | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Alacska | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Alsóábrány | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Alsózsolca | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Analfabéta tanfolyamokról kimutatás | 1940. | |
| A Levente Egyesület analfabétáinak névjegyzéke | é. n. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Andornaktálya | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Méhészeti tanfolyamról beszámoló | 1939. | |
| Arló | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Arnót | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Ároktő | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a Népművelési Bizottság üléséről | 1939. április | |
| Balaton | Népművelési előadások | 1942. |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Balajt | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Bánfalva | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Bánhorvát | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Dr. Szántó Endre körorvos által megtartott előadások, valamint panaszlevele | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Bántapolcsány | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv helyi bizottság értekezletéről | 1943. március | |
| Barcika | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Bélapátfalva | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Belsőbőcs | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Berente | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Bogács | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Boldva | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Borsod | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Baromfitenyésztési tanfolyamról beszámoló | 1943. | |
| Borsodgeszt | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Borsodivánka | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Borsodnádasd | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Lemezgyár-telep népművelési előadás-sorozata | 1942/1943 | |
| Borsodszemere | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Borsodszentgyörgy | Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Borsodszentmárton | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv helyi bizottsági értekezletről | 1940. április | |
| Borsodszirák | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Előadások anyaga | 1939/1940 | |
| Borsodszirák | Népművelési előadások hallgatói | 1940. |
| Haladási napló az előadásokról | 1940. | |
| Bóta | Jelentés a népkönyvtárról | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1940. | |
| Bükkaranyos | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadás haladási naplója | 1938/1939 | |
| Bükkszentkereszt | Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 |
| Bükkszentlászló | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Bükkzsérc | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Center | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1940. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1943. | |
| Cserépfalu | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Cserépváralja | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Népművelési előadó haladási naplója | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1940. április | |
| Csernely | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Csokva | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Csokvaomány | Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 |
| Damak | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Debréte | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1940. április | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1943. április | |
| Dédes | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1939. április | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1943. április | |
| Diósgyőr | Jelentés a Diósgyőr-vasgyári Turán Egyesület 1938/1939. évi irodalmi és kulturális tevékenységéről | 1939. május |
| Jelentés a Diósgyőr-vasgyári Turán Egyesület 1938/1939. évi irodalmi és kulturális tevékenységéről | 1940. május | |
| Jelentés Diósgyőr községben végzett népművelési munkáról 1938/1939-ben | 1939. június | |
| Jelentés a népművelési munkáról | 1942. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Diósgyőr-vasgyári Turán Egyesület Szabadegyetemi előadása (aprónyomtatvány!) | 1942. | |
| Pereces bányatelep népies előadások | 1942/1943 | |
| Diósgyőr | Népies előadásokról beszámoló (Diósgyőr-Vasgyár) | 1942/1943 |
| Disznóshorvát | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1943. április | |
| Domaháza | Analfabéta tanfolyamról kimutatás, hallgatói névsor, tanmenet | 1940. január |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Dövény | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Dubicsány | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Edelény | Beszámoló a helyi népművelési bizottság munkájáról | 1940. április |
| Emőd | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a ref. egyház kebelében alakult népművelési bizottság üléséről | 1939. április | |
| Egerfarmos | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Egerlövő | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Felsőábrány | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Felsőkelecsény | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Nemleges jelentés | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Felsőnyárád | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Felsőtelekes | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Felsőzsolca | Kimutatás nőnevelési tanfolyamról | 1938/1939 |
| Beszámoló nőnevelési tanfolyamról | 1938/1939 | |
| Nőnevelési tanfolyam tanítási tervezete | 1938/1939 | |
| Női tanfolyam hallgatóinak névsora | 1938/1939 | |
| Háztartási-kézimunka tanfolyam hallgatóinak névsora | 1938/1939 | |
| Beszámolójelentés a népművelési munkáról | 1938/1939 | |
| Kimutatások a nőnevelési munkáról | 1938/1939 | |
| Nőnevelési tanfolyam haladási naplója | 1938/1939 | |
| Kimutatás az analfabéta tanfolyamról | 1939/1940 | |
| Jelentés a nőnevelési-kézimunka tanfolyamról | 1939/1940 | |
| Nőnevelési-kézimunka tanfolyam hallgatóinak névsora | 1939/1940 | |
| Női háztartási kézimunka tanfolyam haladási naplója | 1939/1940 | |
| Háztartási-házimunka tanfolyam hallgatóinak névsora | 1939/1940 | |
| Kimutatás nőnevelési-háztartási-kézimunka tanfolyamról | 1939/1940 | |
| Kimutatás „Kalász nőnevelési” tanfolyamról | 1942/1943 | |
| Beszámoló zöldkeresztes főzőtanfolyamról | 1942/1943 | |
| Beszámoló népies előadásokról | 1942/1943 | |
| Nőnevelési tanfolyam hallgató | 1942/1943 | |
| Nőnevelési tanfolyam záróünnepélyének műsora | 1943. | |
| Nőnevelési tanfolyam munkanaplója | 1942/1943 | |
| Beszámoló nőnevelési tanfolyamról | 1942/1943 | |
| Nőnevelési tanfolyam tanítási tervezete | 1942/1943 | |
| Kimutatás nőnevelési tanfolyamról | 1942/1943 | |
| Görög kat. „Kalász” Leánykör munkaterve | 1942/1943 | |
| Finke | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadások hallgatóinak névsora | 1939. | |
| Finke | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Népművelési előadó haladási naplója | 1939/1940 | |
| Népművelési előadó hallgatói | 1939/1940 | |
| Jelentés a népkönyvtárról | 1940. | |
| Galvács | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népművelési előadó haladási naplója | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1940. | |
| Gelej | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Jelentés a népies előadásokról | 1939. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Gömbösfalva | Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1939. |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1940. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1943. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Görömböly | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Hámor | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Hangács | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Hangony | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Szövőtanfolyamra jelentkezők névsora | 1939. | |
| Harsány | Közműveltségi tanfolyamról beszámoló | 1938/1939 |
| Jelentés a közműveltségi tanfolyam működéséről | 1938/1939 | |
| A közműveltségi tanfolyam hallgatóinak névsora | 1938/1939 | |
| A közműveltségi tanfolyam haladási naplója | 1938/1939 | |
| Kimutatás a közműveltségi tanfolyamról | 1939/1940 | |
| A közműveltségi tanfolyam hallgatóinak jegyzéke | 1939/1940 | |
| A közműveltségi tanfolyam hallgatóinak tananyaga | 1939/1940 | |
| Beszámoló a közműveltségi tanfolyamról | 1939/1940 | |
| A közműveltségi tanfolyam hallgatóinak névjegyzéke | 1939/1940 | |
| Jelentés a tanfolyam működéséről | 1939/1940 | |
| Közműveltségi tanfolyam haladási napló | 1939/1940 | |
| Közműveltségi tanfolyam haladási napló | 1942/1943 | |
| Közműveltségi tanfolyam hallgatóinak jegyzéke | 1942/1943 | |
| Jelentés a közműveltségi tanfolyam működéséről | 1942/1943 | |
| Közműveltségi tanfolyam tervezete | 1942/1943 | |
| Beszámoló a közműveltségi tanfolyamról | 1942/1943 | |
| Hejőbába | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Hejőcsaba | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Beszámoló háziipari szövőtanfolyamról | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| A görög kat. iskola kultúrelőadásai | 1938/1939 | |
| Beszámoló varrótanfolyamról | 1939/1940 | |
| Jelentés keskenyfilm előadásokról | 1940. | |
| Jelentés a népkönyvtárról | 1941/1942 | |
| Beszámoló háziipari szövőtanfolyamról | 1942. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Beszámoló légo összetett tanfolyamról | 1943. | |
| Beszámoló elsősegély-nyújtási tanfolyamról | 1943. | |
| Hejőcsaba | Beszámoló házi betegápolási tanfolyamról | 1943. |
| Beszámoló kukorica-csuhé tanfolyamról | 1943. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Hejőkeresztúr | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Levélmelléklet a beszámolókhoz | 1939. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Hejőkürt | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1938/1939 | |
| Ismeretterjesztő előadások hallgatóinak névsora | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadások tárgysorozata | 1939/1940 | |
| Népművelési előadások hallgatóinak névsora | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Hejőpapi | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Jegyzőkönyv helyi népművelési bizottság üléséről | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv helyi népművelési bizottság üléséről | 1943. | |
| Hejőszalonta | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Női háziipari tanfolyam hallgatóinak névsora | 1939/1940 | |
| Kötelezvény a tanfolyam helységének bérbeadásáról | 1939. | |
| Szülői Nyilatkozat a tanfolyam költségeinek vállalásáról | 1939. | |
| Hódoscsépány | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Somsálybánya | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadások műsora | 1939/1940 | |
| Igrici | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1943. | |
| Irota | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Jákfalva | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Beszámoló a téli mezőgazdasági tanfolyamról | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Járdánháza | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Kács | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1939. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Keresztespüspöki | Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1939. |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1943. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Kisgyőr | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Kistokaj | Beszámoló szabás-varrás tanfolyamról | 1940. |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Királd | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Jelentés a népművelési munkáról | 1940. | |
| Királd | Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság záróértekezletéről | 1940. |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1943. | |
| Kondó | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Külsőbőcs | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | (1939.) | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ládbesenyő | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Lak | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Mályi | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1939. | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló (ref.) | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló (kat.) | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Mályinka | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1939. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1940. | |
| Mályinka | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Martonyi | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Meszes | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Mezőcsát | Beszámoló alapismeret-terjesztő tanfolyamról | 1938/1939 |
| Alapismeret-terjesztő tanfolyam haladási naplója | 1938/1939 | |
| Alapismeret-terjesztő tanfolyam hallgatóinak névsora | 1938/1939 | |
| Analfabéta tanfolyam haladási naplója | 1938/1939 | |
| Megjegyzések a közművelődési előadásokhoz | 1939. | |
| Előadói tiszteletdíjak kimutatása | 1939. | |
| Beszámoló analfabéta tanfolyamról | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Beszámoló elemi ismeretterjesztő tanfolyamról | 1939/1940 | |
| Jelentés az alsófokú ismeretterjesztő tanfolyamról | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Beszámoló analfabéta tanfolyamról | 1939/1940 | |
| Analfabéta tanfolyam növendékeinek névsora | 1940. | |
| Ismeretterjesztő előadások tárgya | 1939/1940 | |
| Analfabéta tanfolyam tanmenete, kimutatása | 1939/1940 | |
| Ellenőrző jelentés az analfabéta tanfolyamról | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jelentés a népkönyvtárról | 1940. | |
| Mezőkeresztes | Beszámoló ismeretterjesztő előadásokról | 1938/1939 |
| Jelentés népies előadásokról | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Beszámoló jelentés ismeretterjesztő előadásokról | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Mezőkeresztes | Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 |
| Nőnevelési tanfolyam tanítási tervezete | 1942/1943 | |
| Jelentés népművelési előadásokról | 1942/1943 | |
| Beszámoló a „Kalász” Nőnevelési kézimunka tanfolyamról | 1942/1943 | |
| Mezőkövesd | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimut. | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimut. | 1942/1943 | |
| Mezőnagymihály | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| 2. doboz | ||
| Mezőnyárád | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Kimutatás általános népművelési tanfolyamról | 1942/1943 | |
| Beszámoló baromfitenyésztő tanfolyamról | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Miskolc | Kálvin Szövetség által szervezett népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Kálvin Szövetség által szervezett ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1938/1939 | |
| Kálvin Szövetség által szervezett ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Katonai analfabéta tanfolyam kimutatása | 1939/1940 | |
| Katonai analfabéta tanfolyam névjegyzéke | 1939/1940 | |

| Katonai Legényegylet jelentése | 1939/1940 | |
| Katolikus Legényegylet népművelési tanterve | 1942. | |
| Katolikus Legényegylet népies előadásokról | 1942/1943 | |
| Katolikus Legényegylet népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Miskolc | Kereskedelmi Ifjúsági Egyesület ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Jelentés a Kereskedelmi Ifjúsági Egylet munkájáról | 1943. | |
| Kereskedelmi Ifjúsági Egylet népies előadásokról beszámoló | 1943/1944 | |
| Református Gazdalányok és Ifjak Egyesülete | 1938/1939 | |
| Református Gazdalányok és Ifjak Egyesülete ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Felsőmiskolci ref. Leányegylet ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1938/1939 | |
| Felsőmiskolci ref. Leányegylet ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |

| Nemzeti Munkaközpont ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1938/1939 | |
| Nemzeti Munkaközpont népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Nemzeti Munkaközpont előadásairól jelentés | 1940. | |
| Szabadegyetem ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1938. | |
| Szabadegyetem bevételei, kiadásai | 1940 | |
| Szabadegyetem előadásainak költségei | 1942/1943 | |
| Szabadegyetem népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Mezőgazdák székházában tartott népies előadás | 1938/1939 | |
| Mezőgazdák székházában tartott népies előadás | 1939/1940 | |
| A fogházban tartott népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| A gömöri pályaudvari Vasúti Misszió könyvtáráról jelentés | 1939. | |
| Tompa Mihály Társaság népies előadásairól beszámoló | 1942/1943 | |
| Református Egyház és K.I.E. ismeretterjesztő előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Egyéb népművelési tanfolyamok | 1938/1939 | |
| Monosbél | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1943/1944 | |
| Múcsony | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Muhi | Jegyzőkönyv másolat a helyi népművelési bizottság üléséről | 1939. |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1938/1939 | |
| Nagycsécs | Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 |
| Nagyvisnyó | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1943. | |
| Négyes | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Nyomár | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Novaj | Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1939. |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Noszvaj | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Nyékládháza | Jegyzőkönyv a helyi népművelési előadók értekezletéről | 1939. |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimut. | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Omány | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Ónod | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás (római katolikus egyház) | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló (református egyház) | 1942/1943 | |
| Jelentés a könyvtárról | 1943. | |
| Ostoros | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Jelentés a népművelési előadásokról | 1939. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Ózd | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Népművelési program | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1939. | |
| Leány Levente Egyesület ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Fiú Levente Egyesület ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló (leventék számára) | 1942/1943 | |
| Bolyok | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Sajóvárkony | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Beszámoló ifjúsági nemzetnevelő tanfolyamról | 1939/1940 | |
| Katolikus Leánykör ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Női ruha szabó-varró tanfolyam tervezete | 1939/1940 | |
| A Leányegyesület kérvénye | 1939. | |
| Ifjúsági nemzetnevelő tanfolyam hallgatói | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv tantestületi értekezletről | 1940. | |
| Haladási napló nemzetnevelő tanfolyamról | 1939/1940 | |
| Jelentés a népművelési előadásokról | 1940. | |
| Római katolikus Tanítóegyesület ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Parasznya | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimut. | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Radostyán | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1940/1941 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Rakaca | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Analfabéta tanfolyamról beszámoló | 1939/1940 | |
| Analfabéta tanfolyam hallgatóinak névsora | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv analfabéta tanfolyam záróvizsgájáról | 1940. | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Rakacaszend | Analfabéta tanfolyamról kimutatás | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Analfabéta tanfolyam hallgatói névsora, tananyaga, beosztása | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Répáshuta | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Rudabánya | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Sajóbábony | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Sajóecseg | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Sajógalgóc | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Sajókápolna | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1939. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Sajókaza | Népies előadásokról beszámoló | 1941/1942 |
| Sajókazinc | ||
| Herbolyatelep | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Analfabéta tanfolyamról kimutatás | 1939/1940 | |
| Analfabéta tanfolyamról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Sajókeresztúr | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Tanfolyamokról beszámoló | 1943/1944 | |
| Sajólád | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Elsősegély-nyújtási és betegápolási tanfolyamról beszámoló | 1942/1943 | |
| Sajólászlófalva | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Sajómercse | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Sajónémeti | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1940. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1943. | |
| Beszámoló házi betegápolási tanfolyamról | 1943. | |
| Beszámoló kukorica-háncs tanfolyamról | 1943. | |
| Sajóörös | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jelentés a népművelési előadásokról | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Sajópálfala | Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1939. |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jelentés a népművelési munkáról | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Sajópetri | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Beszámoló elsősegély-nyújtási tanfolyamról | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Sajósenye | Jelentés a népművelési előadásokról | 1939. |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Sajósenye | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Jelentés a népművelési tevékenységről | 1939/1940 | |
| Sajószentpéter | Népművelési tanfolyam menete | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1938/1939 | |
| Ismeretterjesztő tanfolyamról jelentés | 1939. | |
| Ismeretterjesztő tanfolyam haladási naplója | 1939. | |
| Jelentés népművelési tanfolyamról | 1940. | |

| Sajószöged | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Sajóvámos | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Pótkimutatás népművelési előadásokról | 1939. | |
| Népművelési bizottság elnökének jelentése | 1939. | |
| Református lelkész jelentése az előadásokról | 1939. | |
| Sajóvelezd | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Jelentés a népművelési munkáról | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Sály | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Beszámoló szabó-varró és szövő tanfolyamról | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Sáta | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Susa | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1940. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1943. | |
| Szakáld | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Szalonna | Levente analfabéta tanfolyamról kimutatás | 1940. |
| Analfabéta tanfolyam résztvevőinek személyi adatai | 1940. | |
| Analfabéta tanfolyam tanmenete vázlat | 1940. | |
| Szendrő | Beszámoló 3 hónapos téli gazdasági tanfolyamról | 1939/1940 |
| Beszámoló magyar királyi háztartási vándortanfolyamról | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1940. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1943. | |
| Szendrőlád | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Analfabéta tanfolyamról kimutatás | 1939/1940 | |
| Analfabéta tanfolyamról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Jelentés a helyi népművelési tevékenységről | 1939/1940 | |
| Szentistván | Jelentés a helyi népművelési tevékenységről | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Jelentés a népművelési munkáról | 1943. | |
| Szentsimon | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Szihalom | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Beszámoló jelentés a népművelési munkáról | 1940. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1943. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Szilvásvárad | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Szirma | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Beszámoló tanfolyamokról | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1939 | |

| Szirmabesenyő | Beszámoló közműveltségi tanfolyamról | 1938/1939 |
| Jelentés közműveltségi tanfolyamról | 1938/1939 | |
| Közműveltségi tanfolyam hallgatóinak névsora | 1938/1939 | |
| Közműveltségi tanfolyam tananyaga | 1938/1939 | |
| Beszámoló tanfolyamról | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1940. | |
| Levente Egyesület előadásainak anyaga | 1940. | |
| Ismeretterjesztő tanfolyam hallgatói | 1940. | |
| Olvasókör haladási naplója | 1940. | |
| Levente ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jelentés a népművelési előadásokról | 1940. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Kimutatás házi betegápolási tanfolyamról | 1942/1943 | |
| Elsősegély-nyújtási tanfolyamról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Szuhakálló | Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 |
| Jelentés a népművelési munkáról | 1943. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Szuhogy | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Tard | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Jelentés a könyvtárról | 1939. | |
| Tard | Népművelési előadások haladási naplója | 1938/1939 |
| Munkanapló ismeretterjesztő előadásokról | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Népművelési előadások haladási naplója | 1943. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Tardona | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Tibolddaróc | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Nőnevelési tanfolyam tanmenete | 1943. | |
| Tiszabábolna | Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 |
| Tanfolyamokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Tiszadorogma | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Tiszagyulaháza | Női tanfolyamról beszámoló | 1938/1939 |
| A női tanfolyam haladási naplója | 1938/1939 | |
| A női tanfolyam hallgatóinak névsora | 1938/1939 | |
| Nőnevelési tanfolyamról kimutatás | 1938/1939 | |
| A nőnevelési tanfolyam tanterve | 1938. | |
| A nőnevelési tanfolyam hallgatóinak névsora | 1938. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Nőnevelési tanfolyamról beszámoló | 1942/1943 | |
| Nőnevelési tanfolyam hallgatóinak névjegyzéke | 1943. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Nőnevelési tanfolyamról kimutatás | 1942/19430 | |
| Nőnevelési tanfolyam tanterve | 1942. | |
| Nőnevelési tanfolyam hallgatói | 1942. | |
| Tiszakeszi | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Tiszakeszi | Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Tizsaoszlár | Alapismeretek terjesztő tanfolyam haladási naplója | 1938/1939 |
| Alapismeretek terjesztő tanfolyam beszámoló naplója | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939. | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1939. | |
| Jelentés a népművelési munkáról | 1939. | |
| Névjegyzék az alapismereti tanfolyam hallgatóiról | 1938/1939 | |
| Jegyzőkönyv az alapismereti tanfolyam záróvizsgáiról | 1939. | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1943. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Tiszapalkonya | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1939. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1940. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1939. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Tiszaszederkény | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Jelentés népművelési tevékenységről | 1938/1939 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Jelentés népművelési tevékenységről | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Tiszatarján | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Tiszatarján | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| A Levente Egyesület munkaterve | 1943 | |
| Tiszavalk | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Jegyzőkönyv a népművelési bizottság gyűléséről | 1939. | |
| Újhuta | Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1939. |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Uppony | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Uraj | Jegyzőkönyv a népművelési bizottság üléséről | 1940. |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1943. | |
| Vadna | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság üléséről | 1939. | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Jelentés a népművelési munkáról | 1940. | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1943. | |
| Varbó | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Vatta | Népies előadásokról beszámoló | 1938/1939 |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 | |
| Vatta | Jelentés az ismeretterjesztő előadásokról | 1939. |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| Viszló | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 |
| Ziliz | Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1939/1940 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1939/1940 | |
| Ismeretterjesztő előadásokról kimutatás | 1942/1943 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1942/1943 | |
| 3. doboz | Munkatervek: | |
| Népművelési Bizottság 1934/1935. évi és 1934-1937. 3 éves munkatervének miniszteri jóváhagyása | 1935. | |
| Munkaterv 1936/1937 évre | 1936. | |
| Az 1936/1937. évi munkaterv miniszteri jóváhagyása | 1937. | |
| Munkaterv 1939/1940 évre | 1938/1939 | |
| Költségvetések: | ||
| Borsod-Gömör-Kishont vármegye Népművelési Bizottsága | ||
| 1934. évi költségvetése és mellékletei | 1933. | |
| 1935. évi költségvetése és mellékletei | 1934. | |
| 1936. évi költségvetése és mellékletei | 1935. | |
| 1937. évi költségvetése és mellékletei | 1936. | |
| 1939. évi költségvetése és mellékletei | 1938. | |
| 1940. évi költségvetése és mellékletei | 1939. | |
| 1941. évi költségvetése és mellékletei | 1940. | |
| Miskolc thj. város Népművelési Bizottsága | ||

| 1938. évi költségvetése és mellékletei | 1937. | |
| 1939. évi költségvetése és mellékletei | 1938. | |
| 1940. évi költségvetése és mellékletei | 1939. | |
| 1941. évi költségvetése és mellékletei | 1940. | |
| Zárszámadások: | ||
| Borsod-Gömör-Kishont vármegye Népművelési Bizottsága | ||
| 1933. évi zárszámadás és mellékletei | 1933. | |
| 1934. évi zárszámadás és mellékletei | 1934. | |
| 1935. évi zárszámadás és mellékletei | 1935. | |
| 1936. évi zárszámadás és mellékletei | 1936. | |
| Pénztári napló | 1936. | |
| 1937. évi zárszámadás és mellékletei | 1937. | |
| 1938. évi zárszámadás és mellékletei | 1938. | |
| 1939. évi zárszámadás és mellékletei | 1939. | |
| Miskolc thj. város Népművelési Bizottsága | ||
| 1933. évi zárszámadás és mellékletei | 1933. | |
| 1934. évi zárszámadás és mellékletei | 1934. | |
| 1935. évi zárszámadás és mellékletei | 1935. | |
| 1936. évi zárszámadás és mellékletei | 1936. | |
| 1937. évi zárszámadás és mellékletei | 1937. | |
| 1938. évi zárszámadás és mellékletei | 1938. | |
| Pénztári napló | 1938. | |
| 1939. évi zárszámadás és mellékletei | 1938. | |
| Pénztári napló | 1938. | |
| Iratok: | ||
| Népművelési Bizottság tagjainak névsora | é. n. | |
| Az 1932. június 17-i Közgyűlésre meghívottak névsora | é. n. | |
| Bizottsági tagok kinevezése | 1939. | |
| Jelentés a borsod vármegyei Népművelési Bizottság munkájáról | 1938/1939 | |
| Gömöri pu. Vasúti Misszió Könyvtáráról kimutatás | 1939. | |
| Közgyűlési jegyzőkönyv és névjegyzék (fogalmazvány) | 1939. | |
| Analfabéta tanfolyamok szervezése | 1939. | |
| Kimutatás analfabéta leventékről | 1939. | |
| Összesítés analfabéta leventékről | 1939. | |
| Az Országos Magyar Vendégforgalmi Szövetség felhívása a helyi lehetőségek felmérésére | 1939. | |
| Balatoni Rk. Ifjúsági Egylet kérelme | 1939. | |
| Hejőcsabai görög-katolikus tanító kérelme | 1939. | |
| Szendrő községfejlesztő bizottsága kérelme | 1939. | |
| A Szilvásváradi Népművelési Bizottság Elnökének panasza | 1939. | |
| Népművelő Otthonról jelentés | 1939. | |
| Szendrő község kérelme útportalanítási segélyért | 1939. | |
| Cserépfalu község strandfürdő építési ügye | 1939. | |
| Mesedélután tervezetek | 1940. | |
| Ének és tornaünnepélyek 1938/1939. tanévben VKM felhívása a Himnusz éneklésével kapcsolatban | 1939. | |
| Szendrő község elleni panasz | 1939. | |
| A Gárdonyi Irodalmi Társaság alelnökének levele | 1939. | |
| A Nagyvisnyói bizottság elnökének panaszlevele | 1939. | |
| VKM rendelete tanfolyamok engedélyezéséről | 1939. | |
| A mezőkeresztesi népiskola igazgatójának kérelme | 1939. | |
| Kimutatás az OMVESZ által nyaralásra alkalmasnak ítélt községekről | 1939. | |
| Feljegyzés az ínségsegély egy részének az idegenforgalomra történő fordításáról | 1939. | |
| Az Országjárás c. lap előfizetése | 1939. | |
| A Magyar Népművelők Társasága felhívása | 1939. | |
| Katolikus Háziasszonyok Szent Zita köre kérelme | 1939. | |
| Magyar Szövetkezeti Asszonyliga felhívása | 1939. | |
| Az 1938/1929. évi ínségenyhítő akció elszámolása | 1939. | |
| A Magyar-Lengyel Szövetség felhívása a menekültek segítésére | 1939. | |
| Budapesti gazdasági-háztartási leányiskola bemutatása | 1939. | |
| Magyar-bolgár Társaság kérelme kassai bolgár állampolgárok iparengedélye ügyében | 1939. | |
| A Katolikus Háziasszonyok elhelyezője és Leányotthona (Miskolc) ismertetője | 1939. | |
| A Miskolci Kálvin Szövetség csipkeverő tanfolyamának bejelentése és segélyigénylése | 1939. | |
| A Felsőmiskolci Tompa Mihály Társkör kultúrház építéséhez államsegélyt kér | 1939. | |
| Mesedélután tervezetek | 1940. | |
| Sáfrán István népművelési titkár levelezése (12 levél) | 1939. | |
| Aprónyomtatványok | ||
| A helyi népművelési bizottságok beszámolója, munkatervei | ||
| Alsóábrány | Ismeretterjesztő előadások | 1943/1944 |
| Népies előadások beszámolója | 1943/1944 | |
| Andornaktálya | Összefoglaló jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. |
| Bogács | Ismeretterjesztő előadások tervezete | 1943/1944 |
| Népies előadások beszámolója | 1943/1944 | |
| Összefoglaló a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. | |
| Borsodgeszt | Előadástervezet | 1943/1944 |
| Beszámoló jelentés | 1944. | |
| Összefoglaló jelentés a Levente Egyesület munkájáról | 1944. | |
| Borsodivánka | Beszámoló a népies előadásokról | 1943/1944 |
| Összefoglaló jelentés a Levente Egyesület munkájáról | 1944. | |
| Borsodszemere | Népies előadásokról beszámoló | 1943/1944 |
| Ismeretterjesztő előadások tervezete | 1943/1944 | |
| Bükkzsérc | Népies előadásokról beszámoló | 1943/1944 |
| Cserépfalu | Ismeretterjesztő előadások tervezete | 1943/1944 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1943/1944 | |
| Összefoglaló jelentés a Levente Egyesület munkájáról | 1944. | |
| Cserépváralja | Népies előadásokról beszámoló | 1943/1944 |
| Cserépváralja | Összefoglaló jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. |
| Ismeretterjesztő előadások tervezete | 1943/1944 | |
| Egerfarmos | Ismeretterjesztő előadások tervezete | 1943/1944 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1943/1944 | |
| Gömbösfalva | Jegyzőkönyv a népművelési bizottság üléséről | 1944. |
| Népies előadásokról beszámoló | 1943/1944 | |
| Felsőábrány | Ismeretterjesztő előadások tervezete | 1943/1944 |
| Népies előadásokról beszámoló | 1943/1944 | |
| Kács | Népies előadásokról beszámoló | 1943/1944 |
| Összefoglaló jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. | |
| Keresztespüspöki | Jegyzőkönyv a népművelési értekezletről | 1944. április |
| Ismeretterjesztő előadások tervezete | 1943/1944 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1943/1944 | |
| Összefoglaló jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. | |
| Mezőkeresztes | Ismeretterjesztő előadások tervezete | 1943/1944 |
| Jelentés népies előadásokról | 1943/1944 | |
| Beszámoló népies előadásokról | 1943/1944 | |
| Nőnevelési kézimunka „Kalász” tanfolyamról beszámoló | 1943/1944 | |
| Kimutatás a népművelési előadásokról | 1943/1944 | |
| Mezőkövesd | Ismeretterjesztő előadások | 1942/1943 |
| A Széchenyi Népfőiskola tanmenetei | 1943. | |
| A Széchenyi Népfőiskola előadás- tervezete | 1943/1944 | |
| A Széchenyi Népfőiskola előadás- és költségtervezete | 1943/1944 | |
| Jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1943/1944 | |
| Népies előadásokról beszámoló | 1943/1944 | |
| Beszámoló Férfiak Szövetsége tanfolyamairól | 1943/1944 | |
| Beszámoló Nők Szövetsége tanfolyamairól | 1943/1944 | |
| Katolikus Legényegylet népművelő előadások | 1943/1944 | |
| Napsugár Leányegyesület munkaterve | 1943/1944 | |
| A gyár ifjúsági legényegylet előadásai | 1943. | |
| Földműves leányok ismeretterjesztő előadásai | 1943/1944 | |
| Mezőkövesd | Földműves asszonyok ismeretterjesztő előadásai | 1943/1944 |
| Keresztény Soc. Egylet ismeretterjesztő előadásai | 1943. | |
| KALOT ismeretterjesztő előadásai | 1943/1944 | |
| Mezőnagymihály | Beszámoló tanfolyamról | 1943/1944 |
| Ismeretterjesztő előadások tervezete | 1943/1944 | |
| Beszámoló népies előadásokról | 1943/1944 | |
| Jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. | |
| Mezőnyárád | Szalézi Intézet által szervezett ismeretterjesztő előadás | 1943/1944 |
| Beszámoló népies előadásokról | 1943/1944 | |
| Jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. | |
| Négyes | Beszámoló népies előadásokról | 1943/1944 |
| Jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. | |
| Noszvaj | Jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. |
| Népies előadásokról beszámoló | 1943/1944 | |
| Ismeretterjesztő előadások tervezete | 1943/1944 | |
| Ostoros | Beszámoló népies előadásokról | 1943/1944 |
| Sály | Jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. |
| Szentistván | Beszámoló népies előadásokról | 1943/1944 |
| Jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. | |
| Szihalom | Közműveltségi tanfolyam tervezete | 1943/1944 |
| Beszámoló ismeretterjesztő tanfolyamról | 1943/1944 | |
| Jegyzőkönyv a népművelési bizottság üléséről | 1944. | |
| A Levente Egyesület Közműveltségi tanfolyamára beiratkozott hallgatók névsora | 1943/1944 | |
| A Levente Egyesület tananyaga | 1943/1944 | |
| Jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1943/1944 | |
| Tard | Ismeretterjesztő előadások tervezete | 1943/1944 |
| Beszámoló népies előadásokról | 1943/1944 | |
| Tard | Jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. |
| Tibolddaróc | Beszámoló népies előadásokról | 1943/1944 |
| Jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. | |
| Tiszavalk | Jegyzőkönyv a helyi népművelési bizottság értekezletéről | 1944. |
| Ismeretterjesztő előadások tervezete | 1943/1944 | |
| Beszámoló népies előadásokról | 1943/1944 | |
| Jelentés a Levente Egyesület népművelő munkájáról | 1944. | |
| Vatta | Ismeretterjesztő előadások tervezete | 1943/1944 |