„Szól a rádió” – ismeretterjesztő rádióműsor az Anna-nap kapcsán 1941-ből

2017. július 21. - 12:28

Negyven éve született a Lokomotív GT dala és több mint 120 éve a Telefonhírmondó, valamint a héten tartják a nyár legszebb táncos estéjét, az Anna-bált. Mindez egy néprajzi témájú, 1941-ben elhangzott rádió előadás kézirata kapcsán került egymás mellé.

Ma, az internetes azonnali információszerzés korában el se tudjuk képzelni, milyen forradalmi újdonság volt az 1893. február 15-én először megszólaló telefonhírmondó, Puskás Tivadar (1844–1893) telefonhálózatra kiépített hírmondó szolgálata [1]. Ez volt az eddig ismert első elektronikus hír- és műsorszolgáltató közeg a világon, a rádió és az internet őse. Bár jelentőségét a rádiózás hamar felülírta és a két hírszolgáltató egy részvénytársaságban egyesült, a második világháború végéig kisebb-nagyobb megszakításokkal működött.
(Továbbiak: http://mek.oszk.hu/02100/02185/html/496.html [2] )

A „hír” az a közös nevező, amely a Polgári kori kormányhatósági levéltárak szekciójában, a Sajtó levéltárban egymás mellé rendezte az MTI, a Magyar Országos Tudósító, a Magyar Filmiroda Rt. és a Magyar Rádió és Telefonhírmondó Rt. iratanyagát.

Ez utóbbiban a rövidhullámon leadott műsorok (1940–1944) és a híranyag (1936–1950) állagát követi az előadások (1933–1951) idő- és tárgyrendi sorozatának 120 csomója. A korszak közismert írói, tudósai, szakértői, közéleti szereplői írtak novellákat, rádiójátékokat, ismertetéseket, előadásokat a rádió számára. 1941-ben többek között Huszti Dénes, Gárdonyi Klára, Wass Albert, Bálint Sándor, Herczeg Ferenc, Gerevich Tibor, Márai Sándor, Hamvas Béla, P. Gyenis András, Eckhart Ferenc, Féja Géza, Lukinich Imre és mások nevével találkozhatunk. Általában kijelölt személyek, színészek „adták le”, vagyis olvasták fel a gépelt kéziratok szövegét. A borítékokról megtudhatjuk a pontos adásidőt, és a rádió belső működésére vonatkozó jegyzeteket is találhatunk rajtuk. Pillanatnyilag nem rendelkezünk a szerzőkre és a címekre vonatkozó jegyzékkel, ezért nem kizárt, hogy nyomtatásban eddig meg nem jelent kézirat is előkerülhet ebből a kincsesbányából.

A mostani hét dokumentumának apropója Bálint Sándor „Anna-napi szokások” című írása, amelyet 1941. július 25-én sugárzott a Magyar Rádió. A szakrális néprajz szegedi atyamestere igényes ismeretterjesztő előadásba foglalta össze gyűjtése addigi eredményeit. Később az „Ünnepi kalendárium” két kötetében láttak napvilágot a jeles napokról szóló tanulmányai. (http://mek.oszk.hu/04600/04656/html [3] és http://mek.oszk.hu/04600/04657/html [4]). Az előadás felolvasója a kor ismert színésznője, Zala Karola [5] (1879–1970) volt.

[6]

[7]

[8]

[9]

[10]

[11]

[12]

[13]

[14]

Az 1941. július 25-i műsor borítékja és Bálint Sándor saját kezű javításait tartalmazó kézirat
Jelzet: MNL OL, Polgári kori kormányhatósági levéltárak, Sajtó levéltár, Magyar Rádió és Telefonhírmondó Rt., Műsoranyag (K 615), c. Előadások. 1941. július 25.

Bálint Sándor (1904–1980) néprajzkutató, művészettörténész. Szegeden érettségizett és az ottani egyetemen végzett magyar-történelem tanár szakon. 1930-tól oktatott a szegedi Néprajzi Intézetben, majd 1947-től egyetemi tanárként, de 1950 és 1956 között vallásos meggyőződése miatt megvonták tanári engedélyét. 1966-ban is emiatt kényszernyugdíjazták. Számos monográfia és tanulmány szerzője, gyűjtőutak vezetője és résztvevője.

Az Anna-napi szokásokról szóló előadás a névadó szent kultuszának kialakulásától kezdve sorra veszi a tisztelet formáit, az ereklyékhez fűződő vallásos hiteket. A magyar vonatkozások között az asszonyok és a céhek szokásaira helyezi a hangsúlyt, valamint számba veszi a búcsújáró helyeket és még egy ének szövegét is idézi.

Az Annák névnapja a jeruzsálemi Szt. Anna templom felszentelésének évfordulója. Krisztus nagyanyjának tisztelete a 4. századig követhető vissza. Magyarországon a Pray-kódex tanúsága szerint már a 12. század végén önálló miséje volt az emléknapnak.

A Jakab apokrif evangéliumra visszavezethető Szent Anna legenda és szent atyafiság a ferencesek révén teljesedett ki és terjedt el. Magyarországi latin szövege Temesvári Pelbárttól, illetve az Érdy- és a Teleki-kódexből ismert.

[15]

Róma: Sta. Maria antiqua
Az ábrázolások között az ún. Mettercia-típusból (amikor Szt. Anna harmadmagával, Máriával és Jézussal látható) az egyik legismertebb Leonardo da Vincitől származik.

[16]

A legkorábbi magyarországi ábrázolások Csarodán és Marosszentannán (ma Sântana de Mureș) maradtak fenn. Az előbbi a 13–14. századból való. Itt a „mosolygó szentek”-et 1642-ben lefestették, amikor a reformátusoké lett a templom, így ez csak nem régen vált ismertté falkutatás révén.

[17]

Az ikonográfiában már korábbról ismert marosszentannai freskó a 14. századból származik.

[18]

Anna – sok kiválasztott bibliai asszonyhoz hasonlóan – sokáig várt gyermekáldásra, keze pedig érinthette a gyermek Jézust (gondoljunk a karácsonyi ikon fürdetés jelenetére). Ünnepének olvasmánya a derék asszony dicsérete (Péld 31,10-31). Mindezekből érthető, miért lett ő nemcsak a gyermekáldás és a női kézműves mesterségek: a szövés, fonás, csipkeverés, seprűkötés patrónája, hanem még férfias szakmák pártfogója is. Az asztalosok mesterremeke volt például a tabernákulum. Ahogyan az fogadja be az Élő Kenyeret, úgy fogadta be Anna Máriát, az Élő Tabernákulumot. A kádárok a megváltás italát, a katolikus hit szerint Jézus vérévé váló bort befogadó hordót készítették. További távoli utalás a borra a Jessze törzsökén sarjadt szőlővessző [19]: Mária, illetve Jézus.

A szegedi szabó céhnek kezet formázó, 16. század elején készült Anna-ereklyetartója Raguzában (ma Dubrovnik) maradt fenn.

A búcsújáró helyek közül Körtvélyest (ma Hrušov) és a Szent Anna-tó (ma Lacul Sânta Ana) melletti kápolnát hoznám példának. Az előbbihez fűződő történet szerint a szőlőhegyi Anna-kápolna harangját a kálvinisták a saját templomukba akarták vinni. A harangon lévő Mária domborművet lereszelték róla, de annak helyén a kép újra kivirágzott. A harangot ezért visszaadták, az Anna-búcsúra pedig – szokásaiktól eltérve – a protestánsok is eljártak ezután.

[20]

A körtvélyesi templom (Hrušov, Szlovákia)

Erdélynek egyik legvarázsosabb helye a Szent Anna-tó, amelyet Erdély hét csodája közé is beválasztottak. A tó keletkezésének mondája [21] szerint valójában semmi köze a névadásnak Szent Annához, a partján mégis páros kápolna állt Anna és férje, Joachim tiszteletére.

Ahogy Jókai írja: „… Erdély legköltőibb helyét láttam. Vannak nagyszerűbb, pompásabb, elragadóbb látványok Erdély tájai közt, de oly magasztos alig lehet több, mint a Szent Anna tava… Háromezer lábnyi magasban a tengerszint felett, körös–körül ezerkétszáz lábnyi magasban a bércek által képzett medencében, vad erdők árnyékában terül el egy gömbölyű, nagyszerű tengerszem, melynek körülete egy negyedrész mérföldet meghalad. Sima tükörlapja sötétzöld a belenéző erdős bércektől, a legnagyobb vihar sem ingatja azt meg, hab sem fodorul rajta. A körülfekvő bércek ideforduló oldalát cser és bükk fedi, míg a tó partján körül roppant fenyők emelkednek, mint egy sötét rámába fogva az ércvilágú vizlápot.”

A profán szokások közül az Anna-bálokról kell mindenképp megemlékezni. Polgári szokásként alakult ki, hiszen aratásidőben a falusi nép nem bálozott – ezzel szemben Hódmezővásárhely környékén és Csíkban a kendernyűvéshez Anna napján kezdtek a lányok. Balatonfüreden az első bált Szentgyörgyi Horváth Fülöp János (1777–1841) rendezte leánya, Krisztina tiszteletére 1825. július 26-án, Anna napján saját házában.

Az első világháború alatt megszakadt a bálok sorozata és csak 1954-től kezdődően újult meg. Azóta minden évben megrendezik, az „Anna-bál Szépe” választás pedig 1957 óta szokás.

[22]

Kép az emléktábláról

Később más fürdőhelyek is követték a példát. Miskolctapolcán a 20. század elejétől rendeztek a fürdő szállóban táncos mulatságot, ma már az épület sincs meg. A bál névadását Balatonfüred engedélyezi ma is.

Szakirodalom:

Bálint Sándor: Ünnepi kalendárium. Szeged, Mandala, 1998.

Szentmártoni Szabó Géza: „Mint szép ereklyével…” in: Iskolakultúra 2004/2. 36–49. [23]