Magyar Nemzeti Levéltár
Publikálva: Magyar Nemzeti Levéltár (https://mnl.gov.hu)

Címlap > IV. B. 430. Békés Vármegye Tiszti Nyugdíjintézete Igazgató Választmányának iratai 1884–1889

Beküldés dátuma: 
2016.04.13.

A Békés vármegye által létesített nyugdíj- és segélyintézet működésének célja, hogy a megyei tisztviselőket, a kezelő- és szolgaszemélyzetet, valamint ezek özvegyeit és árváit meghatározott nyugdíjjárulék ellenében nyugdíjban, özvegyi, valamint árvaellátásban részesítse. Működését a belügyminiszter által 1884. február 13-án, a 9653. III. b. szám alatt jóváhagyott szabályrendelet szabályozta. Ezt később megújították, többek között a törvényhatósági bizottság 1891. február 3-án tartott közgyűlésén.

A megyei nyugdíjintézet által kezelt nyugdíjalap felügyeletét a törvényhatósági bizottság nyolc tagból álló igazgató választmánya gyakorolta. Elnöke az alispán volt, tagjait felerészben a tisztikarból, felerészben a törvényhatósági bizottság tagjaiból választották. Érvényes határozatot akkor hozhattak, ha az elnökön kívül legalább négy háromévenként jelen volt, közülük legalább kettő bizottsági tag. A nyugdíjalapot a megyei pénztár kezelte, és a számvevőség ellenőrizte.

A fond a válaszmányi ülések jegyzőkönyveit tartalmazza. A beadott kérelmek, megkeresések és határozatok alapján a megyei tisztviselők és alkalmazottak életkörülményeit és kereseti viszonyait lehet áttekinteni. Segédlet hiányában az iratanyag egyenkénti átnézéssel kutatható.

2 doboz = 0,24 ifm


1. doboz   Választmányi ülési jegyzőkönyvek                                      1884–1893

2. doboz   Választmányi ülési jegyzőkönyvek                                      1894–1909


Forrás:https://mnl.gov.hu/mnl/beml/iv_b_430_bekes_varmegye_tiszti_nyugdijintezete_igazgato_valasztmanyanak_iratai_1884_1889