Magda Elek jegyzőről és anyakönyvvezetőről keveset tudunk. Az alispán jegyzőkönyvek adatainak hála tudhatjuk viszont, hogy négy gimnáziumi osztályt végzett, 1882-ben szerezte képesítését, és 1891. április hó 30-ától helyeztetett körjegyzői státuszba. Ez az év nemcsak egzisztenciálisan lehetett meghatározó számára, a Szekszárd és Vidéke napilap 1891. június negyediki számából kiderül ugyanis, hogy ekkor vette nőül Bach János sásdi körjegyző Anna nevű lányát is. Az alispáni jelentésből tudjuk továbbá, hogy bérlőként, 7 forint ellenében – hátralék nélkül –, évek óta bírta a község vadászati jogait, közvetlenül is hozzájárulva ezzel a község bevételeihez. A hátrahagyott írás szerint 1895-ben költözött be hivatalával a mai … utca .. szám alatti épületbe, és rejtette el az „időkapszulát”.