Somogy megye képekben a ’80-as években

Megnyitottuk a Somogy megye képekben a ’80-as években című kiállításunk virtuális változatát

 

 

A Hazafias Népfront Országos Elnöksége 1984 márciusában „egy nagyszabású országfényképezési akció” elindításáról döntött, hogy „az ország minél több településén készüljenek tervszerűen felvett és megfelelő adatokkal dokumentált fényképsorozatok, megörökítvén – hogyan nézett ki az ország felszabadulása 40. évfordulóján”. (Természetesen előbbi az épített környezet képi dokumentálását jelenti, a felszabaduláson pedig a szovjet megszállást kell érteni.)

A Magyar Nemzeti Levéltár a Szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeummal közös projekt keretében a közelmúltban vállalta, hogy minden megyei levéltár helyi kiállítást, vagy filmet készít a vonatkozó 1984-es fotódokumentációból.

A létező szocializmus életvilágai. A vidéki miliők rendszerváltása címet viselő országos kiállítási program somogyi részét tematikusan, 15 úgynevezett roll-upon mutatjuk be. Az 1980-as évek közepén fotózott képekből az MNL Somogy Megyei Levéltárának munkatársai válogattak és írtak hozzájuk kísérőszövegeket. Kiállításunk alapvető célja a korszak hangulatának megidézése volt az épített környezet segítségével.

A 2022. február 2-án az MNL Somogy Megyei Levéltárában megnyitott helytörténeti tárlatunkról Szerelem Péter levéltári informatikus készített virtuális változatot. Tesztelését Fejes László levéltári asszisztens végezte.

A virtuális kiállítás megtekintéséhez az alábbi linkről letöltött program szükséges. A tömörített fájl kicsomagolása után az exe fájl futtatásával lehet indítani.

Letöltés

 Az összeállítás 2022. október 26-ától tekinthető meg.

Récsei Balázs