Perczel Mór Szolnokon diadalmaskodott, Perczel Attila Öcsödön "kínlódott"
2022.06.20.
2022.06.02.
2022. június 2-án a Tiszaparti Római Katolikus Általános Iskola és Gimnázium 2. osztályos diákjai vettek részt levéltárpedagógiai programunkon, melyen áttekintettük az íráshordozók és íróeszközök fejlődését.
Június hónap dokumentuma
2022.06.01.
A Közigazgatási Bizottság által tárgyalt fegyelmi ügyek között található R. M. kuncsorbai tanító esete. Nevezett pedagógus az első világháború alatt súlyos koponya- és agysérülést szenvedett, amelynek következtében változás állt be magatartásában, ez pedig kihatással volt munkájára is. Rövid írásunkban ismertetjük a több éven át tartó fegyelmi eljárás okait, állításait és eredményét.
Levéltári praktikák kutatóknak #5
2022.05.18.
Oktatóvideó sorozatunk aktuális része az 1870 és 1949 között keletkezett iratok levéltári kutatásának lehetőségeit mutatja be.
2022.05.11.
Különleges levéltári kiállítás nyílt 2022. május 10-én a zuglói Mozgásjavítóban. A Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázat (MONFODI) alkotásaiból készült tematikus válogatás ezúttal a gyermekeket állította középpontba.
Színes levéltár-pedagógiai kínálattal várjuk az iskolai csoportokat és nyári táborozókat
2022.05.06.
Kedves pedagógusok és táborszervezők! Ha tanév végi, vagy nyári kulturális kikapcsolódást terveznek diákjaik számára, ismerkedjenek meg levéltár-pedagógiai kínálatunkkal!
A mozgalmak egy része olykor már néhány órán belül életképtelenné vált
2022.05.06.
Május hónap dokumentuma
2022.05.03.
„A kubai rakétaválságról mi újat lehet még mondani?” – tette fel a kérdést a világhírű amerikai történész John Lewis Gaddis, ma már klasszikusnak számító művében. Valóban, ahogy az 1997-ben megjelent kötetében maga is kifejtette, nincs még egy olyan epizód a nemzetközi kapcsolatok történetében, amit ilyen aprólékosan elemeztek volna a szakemberek. Ennek tudatában vajon mit írhat még a témáról egy levéltáros, akinek a diplomáciatörténethez mindössze annyi köze van, hogy jó 15 évvel ezelőtt látogatott ilyen tematikájú előadásokat a Debreceni Egyetemen. Alapvetően semmit, egy érdekes irat bemutatása erejéig mégis bátorkodom feleleveníteni a hidegháború legforróbb napjainak eseményeit.

Seiten