Nemesi címerek
A magyar nemes szó a latin nobilis megfelelője. Ez a nosco ismer, megismer jelentésű igéből származik. Azaz nobilis az, aki a környezete számára ismert, jó értelemben híres, jeles, nevezetes. Ebből alakult ki az előkelő, nemes születésű jelentéstartalom.
A nemesek egy része – megkülönböztető jelképrendszert hordozó – címerrel rendelkezett.
A címerek kialakulása csak megfelelő társadalmi és gazdasági feltételek között mehetett végbe, amelyben jelentős szerepet játszottak az adott kor szokásai, szellemisége. Ezek alapján alakult ki a heraldika (címertan) rendszere. Szabályai közül a legfontosabb, hogy a címer, pajzsba foglalt színes ábra, amely vagy mértani forma, vagy stilizált kép. A pajzs és a címerábra nem lehet perspektivikus, nem lehet árnyékolt, valamint a színeknek csak egy árnyalata szerepelhet a címerképen belül. A pajzs belső terét mezőnek nevezzük, amely kisebb részekre osztható. A jobb és bal oldalt egyébként a pajzs mögött álló viselője szemszögéből kell néznünk. A pajzsban ábrázolt képeket két fő csoportra oszthatjuk: címerképekre, melybe a természet világából vett élőlények (ember, állat, növény), természeti alakzatok (földrajzi képződmények, égitestek), tárgyak (fegyverek, épületek), továbbá képzeletbeli alakok (sárkány, griff, főnix, unikornis, kentaur) tartoznak, illetve osztások és vágások alkalmazásával létrehozott geometriai alakzatokra, azaz mesteralakokra.
A címeralakoknál megfigyelhető, hogy a jobb kezük „szerepel” aktívan, míg a bal általában passzív. Ennek oka, mely már az ókori szobrászatban is megfigyelhető, hogy a jobb képviseli a cselekvést, az aktivitást, a férfiast, míg a bal a passzivitást, illetve a nőiest, ugyanakkor a jobb mint ideális kéz, a teremtő, a „jó” kéz is, gondoljunk csak a Szent Jobbra.
A címer fő része a pajzs a címerképpel. Felette a sisak helyezkedik el, a rá helyezett díszt sisakdísznek nevezzük. Általában a pajzsbeli kép ismétlődik meg benne, ritkább eset, hogy teljesen más, új motívumot ábrázol. A sisakra közvetlenül a két oldalra leomló (a pajzsot övező) takaró kerül. Ábrázolása elszakadt eredeti formájától, és egyre több ágra oszló, hosszú, kacskaringós elrendezésű dekoratív elemmé vált. A címer fő részein kívül előfordulnak ún. kiegészítő elemek. Ilyen a rangjelző korona, továbbá a jelmondat, mely általában ún. „beszélő szalagra” írt rövid tömör mondat, többnyire a pajzs alatt, ritkán a belül a pajzson. Találkozhatunk pajzstartókkal is. Ezeknek az első típusa a pajzs mögött álló angyal volt, ezt követték a sárkányok, szirének, s egyéb allegorikus alakok. Nem szerves részei a címernek, „csupán” díszítőelemek.
A címer leegyszerűsített értelemben tulajdonosának jelképe. Már az Iliász óta ismerjük jellemesítő erejüket, elég Achilleusz pajzsára vagy a Menelaosz által hordott oroszlánbőrre gondolni. Az oroszlán általában a címerszerzőnek a hadakozás terén való helytállását, erősségét, bátorságát és nemességét fejezi ki, a liliom becsületességet, tisztaságot, jószívűséget és alázatosságot. A daru az éberség és figyelem jelképe, amely a követ leejtve jelzi a veszélyt. A pelikán az önfeláldozásra, a család iránti áldozatkészségre, a galamb a békés életre utal. A könyökölő kar motívuma, levágott török fejjel kiegészítve a 16–17. századi magyar heraldikában a törökök elleni harcot szimbolizáló leggyakoribb jelképnek számított.
Gőzsy Zoltán–Gőzsy Gáborné: A somogyi levéltár üvegablakai. Nemesi címerek a Somogy Megyei Levéltár üvegablakain. Kaposvár, 2000. Somogy Megyei Levéltár, 6–7. p.
A településeknél bemutatott nemesi címerek leírásai – amelyeket az idézett kötetben Gőzsy Zoltán közölt – is ebből a kiadványból készültek, és Gőzsy 2000., illetve a vonatkozó oldalszám feltüntetésével hivatkozunk rá.
Nübl János
