Jelenlegi hely

Sajtótájékoztató a levéltár 2019. évi eredményeiről és 2020. évi terveiről

2020.01.24.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából, 2020. január 21-én került sor Zalaegerszegen a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának hagyományos – 2001 óta minden évben, immár 20. alkalommal megrendezett – „évértékelő” sajtótájékoztatójára.

A levéltári sajtótájékoztatón a Kossuth Rádió tudósítója, valamint a helyi média, a Zalaegerszegi Televízió, a Zalai Hírlap és a ZalaMédia munkatársai vettek részt. A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Kiss Gábor, a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár – mint a levéltárral szorosan együttműködő intézmény – igazgatója, valamint dr. Gyimesi Endre, nyugalmazott levéltár-igazgató, a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvány kuratóriumának elnöke is. A sajtótájékoztató első részében Káli Csaba összegezte a levéltár 2019. évi szakmai, valamint tudományos és közművelődési munkájának eredményeit.

Ezután Vajda László nyugalmazott kulturális vezető, valamint testvére, Vajda István nyugalmazott pedagógus mutatta be édesapjuk, Zalaegerszeg egykori díszpolgára, a 100 éve született Vajda József (1920–1998) zenepedagógus, népzenegyűjtő irathagyatékát, melynek egy részét az MNL Zala Megyei Levéltárának ajándékozták. Az 1930-as évektől az 1990-es évek közepéig keletkezett, mintegy nyolcdoboznyi adomány tartalma: Vajda József személyi okmányai, illetve személyi (személyzeti) iratai, származási igazoló iratai (felmenők anyakönyvi kivonatai), levelei, levelezése, kéziratai, jegyzetei (helytörténeti, néprajzi, nyelvészeti adatgyűjtések), népzenei adatgyűjtései (saját és tanítványai, diákok népdalgyűjtései), fényképalbumai, fényképei, oklevelei, kitüntetései, valamint a róla szóló újságcikkek gyűjteménye. Az irathagyatékban találhatóak még Vajda Józsefné, Marton Etelka tanítónő személyi okmányai, iratai, fényképalbumai és fényképei, valamint Vajda József apósa, Marton Dénes tanító személyes, valamint gazdasági iratai is. A levéltárnak ajándékozott családi dokumentumokból válogatott érdekességeket rögtönzött kiállításon, két vitrinben tekinthették meg a rendezvény résztvevői.

A sajtótájékoztató befejezéseként Molnár András levéltár-igazgató vázolta fel a zalai tagintézmény 2020-ban önállóan és/vagy Zalaegerszeg MJV Önkormányzatával, továbbá a Zalaegerszeg Kultúrájáért Közalapítvánnyal közösen megvalósítani tervezett tudományos és közművelődési rendezvényeit és kiadványait.

A Zalai Hírlap beszámolója a sajtótájékoztatóról

A ZalaMédia (Zalaegerszeg c. lap) beszámolója a sajtótájékoztatóról

A Zalaegerszegi Televízió KultúrKör című műsorának 2020.01.24-i adásában volt vendég Molnár András levéltár-igazgató

 

 

Utolsó frissítés:

2020.02.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges