Kiállítás Zala vármegye reformkori könyvtáráról

2026.03.19.
Zala vármegye közgyűlése 200 évvel ezelőtt, 1826. március 13-án tűzte napirendjére Keszthely földesura, Festetics László gróf indítványát, mely Zalában is egy „nemzeti könyvtár” felállítására tett javaslatot, és e kezdeményezés nyomán jött létre az 1830-as években a mai megyei könyvtár elődje.

A jeles évforduló alkalmával, 2026. március 13-án kiállítás nyílt a zalaegerszegi Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár olvasótermében. A tárlatot Tóth Renáta, a könyvtár igazgatója nyitotta meg, majd Kiss Gábor főkönyvtáros a reformkori könyvtáralapítás történetét felvázolva mutatta be a kiállított iratokat, képeket és könyveket. A március 28-áig látogatható tárlatra a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára kölcsönözte a könyvtár alapítására és reformkori működésére vonatkozó iratokat, valamint az egykori vármegyei könyvtár néhány idegen- és magyar nyelvű könyvritkaságát. Az eredetiben és másolatban bemutatott – Zala vármegye nemesi közgyűlésének iratai közül és a Skublics család iratanyagából kiválogatott – levéltári dokumentumok között találhatóak többek között Festetics László gróf és Széchenyi István gróf Zala vármegye közgyűléséhez a könyváralapítás ügyében intézett levelei, a vármegyei könyvtár felépítéséhez az 1830-as években gyűjtött pénzadományok aláírási névjegyzékei, valamint Skublics Károly zalaszentbalázsi táblabíró Zala vármegyének adományozott családi könyvtárának kéziratos és nyomtatott lajstromai is.

(A kiállításnyitó mellékelt fényképeit a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár munkatársai, Budai Zsófia és Simon András készítették.)

A kiállítás meghívója

 


 

A ZalaMédia tudósítása a kiállításról: A Kvártélyházban nyílt volna meg az első közkönyvtár

Az Egerszegi Hírek tudósítása a kiállításról: Könyvtártörténeti tárlat nyílt a Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban

A Zalai Hírlap levéltári cikksorozatának írása Zala vármegye reformkori könyvtáráról: Így fulladt kudarcba Zalában a könyvtáralapítási kísérlet

 

Utolsó frissítés:

2026.03.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges