3. A tyimi áttörés és felvonulás a Donhoz (1942. június 28. – július 10.)
A német hadvezetés hadműveleti terve szerint 1942 júniusának utolsó napjaiban a Kurszk térségéből kiinduló Weichs Seregcsoportnak (a német 4. páncélos és 2. tábori, illetve a magyar 2. hadseregnek) és az attól délre csoportosuló német 6. hadseregnek az első ütemben Voronyezs általános irányban a Donhoz kellett előretörnie, majd a másodikban a Don és az Oszkol folyók között remélhetőleg bekerített szovjet csapatokat kellett megsemmisítenie. A német VII. hadtesttel megtámogatott magyar 2. hadseregnek, mint déli szárnyhadseregnek konkrét feladata az volt, hogy Tyim előtt törje át a szovjet védelmi vonalat, és Sztarij Oszkol irányában mielőbb törjön előre a Don folyóhoz. Az említett kisváros elfoglalását a 9. könnyű hadosztály alakulataira bízták.
A magyar seregtestekre kirótt támadási feladatok javarésze a 9. könnyű hadosztályra hárult, amely 1942. június 28-ától ötnapos harcot folytatott Tyim város birtoklásáért. Támadási sávja előtt húzódott a szovjet csapatok műszakilag egyik legjobban kiépített, 10–15 kilométeres mélységű védelmi állása. A nagykanizsai seregtest a Kodizi, Prudok és Gnyilinszkije Dvori helységeknél, illetve a Tyim körüli megerősített védőállás, az úgynevezett „harckocsiárok-állás” előtt vívott súlyos harcok során elvesztette személyi állományának több mint 10 százalékát.
A legsúlyosabb csatanapok június 28-án, 29-én és 30-án voltak. A Tyim előtti szovjet védővonal legjobban kiépített szakaszának a „harckocsi-árokállás” számított. Nem vette körül a várost, csak délnyugat felől védte. A védőállás betonba ágyazott lövegei és páncéltörő ágyúi oldalazó tüzelésre is alkalmasak voltak. A 9. könnyű hadosztály csapattesteit mégis kellő felderítés nélküli arctámadásra utasították. Ezen gyilkos és elkeseredett harcokban leginkább a 17/I., a 17/II., a 47/I. és a 34/I. zászlóaljak szenvedtek jelentős veszteségeket.
Tyim elfoglalásával a magyar csapatok számára befejeződtek a támadó hadműveletek; a Don folyóhoz való kiérkezésig már csak a bekerített kisebb szovjet csoportok felszámolása és üldözési feladatok vártak a kezdeti harcoktól megviselt magyar alakulatokra.
A június 28-án megindult Blau (később Braunschweig) fedőnevű hadművelet során a szemben álló Brjanszki és a Délnyugati Front védelme a voronyezsi irányban kudarcot vallott. A két német hadsereg gyors előretörése miatt a szovjet csapatok már június 30-án megkezdték a részleges visszavonulást. A magyar és német csapatok 300 km szélességben törték át az arcvonalat, s 150–170 km mélyen előrenyomulva július 4-étől jutottak ki a Donhoz és érték el Voronyezs körzetét. A szovjet főparancsnokság – tanulva az 1942. májusi harkovi csata kudarcából és óriási veszteségeiből – igyekezett időben a Don mögé vonni csapatait, így ezek teljes megsemmisítése utóvédjeik szívós ellenállása miatt is meghiúsult.
A magyar csapatok a visszavonuló ellenséget üldözve július 7-étől jutottak ki fokozatosan a Donhoz. A hosszú menetektől és a kezdeti harcoktól kimerült alakulatokat a német gyorscsapatok leváltása után azonnal védelmi állásba rendelték a folyó mentén. A 2. hadsereg Donhoz való felvonulása augusztus végére fejeződött be. A magyar seregtesteknek a balszomszéd német 2., illetve a jobbszomszéd olasz 8. hadsereg alakulataival közösen ellátott Don menti folyamvédelme a Sztálingrád és kaukázusi olajmezők felé irányuló hadműveletek sikerét volt hivatott biztosítani.
Július 3-ától a Don vonalához történő eljutásig napi 25 kilométeres, pihenő nélküli gyalogmenet, illetve a kisebb bekerített szovjet csoportok felszámolása várt a kezdeti harcoktól megviselt 9. könnyű hadosztály alakulataira. A zalai seregtest honvédei július 9-étől érték el a Don folyót.
