Jelenlegi hely

Beszámoló a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozat levéltári programjairól

2022.09.22.
A Kulturális Örökség Napjai az Európai Örökség Napok (European Heritage Days) magyarországi eseménysorozata, amelyet immár ötven országban rendeznek meg évről évre. A Kulturális Örökség Napjai országos rendezvénysorozathoz levéltárunk ebben az évben is csatlakozott.

2022. szeptember 17-én, szombaton egy érdekes időszaki kiállítással, és különleges épülettúrákkal készültünk a Kulturális Örökség Napjaira. A 9, 10, 11 és 12 órakor megtartott épülettúráinkra sok érdeklődő eljött. Az épülettúrák a levéltár dísztermében megtekinthető kiállításunk, A „létező szocializmus” életvilágai, Balatoni településképek 1984-1985-ből c. időszaki kiállítás bemutatásával indultak. A kiállítást Grüll Edina és Illés Kornélia segédlevéltárosok mutatták be, akik a kiállítás hátteréről, a téma kiválasztásáról és a kiállítás létrejöttéről is beszéltek az érdeklődőknek.

A kiállítás szakmai bemutatása után kisebb csoportokban Boross István igazgató úr, Tóth Ágnes és Nagy Balázs Vince főlevéltárosok vezetésével az épülettel (az egykori Jutasi Altisztképző Intézet), az épület katonai múltjával  és a levéltár kincseivel ismerkedhettek meg vendégeink. Az épülettúrán a levéltár dísztermét, az 1782-ben készített vármegyei levéltári szekrényt, a levéltár modern oktatótermét, a 19. században készített hiteleshelyi szekrényt, a Jutasi Altisztképző múltjáról készített épülettörténeti kiállításunkat, a kutatószolgálatot, a rendezőszobákat, raktárakat, sőt még az igazgatói irodában elhelyezett 19. század első felében készített Veszprém város levéltári szekrényét is megtekinthették az érdeklődők. A különböző terekbe, szobákba, raktárakba kihelyeztünk értékes és érdekes levéltári forrásokat, dokumentumokat, amelyek bemutatására is sor került.

Reméljük, hogy mindenki, aki ezen a napon ellátogatott hozzánk, pozitív élményekkel és a levéltárról kapott érdekes információkkal gazdagodott.

A Kulturális Örökség Napjain készült fotókat megtekinthetik a Galériák menüpontban vagy az alábbi linkre kattintva:

https://mnl.gov.hu/mnl/veml/galeria/kulturalis_orokseg_napjai_az_mnl_veszprem_megyei_leveltaraban_2022

 

A Kulturális Örökség Napjairól a Veszprém TV is tudósított Híradás című műsorában:

https://www.veszpremtv.hu/2022/09/19/kulturalis-orokseg-napok-6/

 

 

Utolsó frissítés:

2022.10.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges