Jelenlegi hely

Levéltári nap az ötszáz éve útjára indult reformáció tiszteletére

2017.11.07.

Stílszerűen levéltári nappal emlékezett meg a reformáció kezdetének ötszázadik évfordulójáról a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Tolna Megyei Levéltára. A tegnap megtartott nagyszabású rendezvénynek a társrendező, a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Kara épülete adott otthont. A Szekszárdi Madrigálkórus színvonalas műsora után itt köszöntötte a közönséget dr. Nagy Janka Teodóra dékánhelyettes. A konferenciát dr. Rácz György, az MNL főigazgató- helyettese nyitotta meg, majd Kovács Eleonóra, az MNL főlevéltárosa ismertette a Reformáció MNL-programot, mely kezdeményezésnek a XXI. Levéltári Nap is része volt. 

Az előadók – a referátumok tartásának sorrendjében: dr. F. Romhányi Beatrix, dr. Várady Zoltán, Ruzsa Éva, dr. Kunné Tornóczky Andrea, dr. Kurucz Rózsa, dr. Nagy Janka Teodóra, és Aradi Gábor – valamennyien a reformáció témaköréhez csatlakozva ismertették kutatásaik eredményeit. Az előadások a 18–20. századi iratokra támaszkodva mutatták be a megyében is gyökeret eresztő, a megye történelmét színesítő, a társadalmat gazdagító protestantizmus hétköznapjait és az életünkbe beépülő, máig ható értékeit.

https://www.teol.hu/kultura/helyi-kultura/leveltari-nap-az-otszaz-eve-utjara-indult-reformacio-tiszteletere-940525/

Utolsó frissítés:

2017.11.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges