Jelenlegi hely

Írott források: a múlt forrásai - életünk forrásai

2020.11.20.

Ajánlott: középiskolai osztályok, fakultációs csoportok számára

A foglalkozás célja: a levéltárak történettudományban betöltött jelentőségének bemutatása.

Modul 1: Bevezetés

A foglalkozás első középiskolai történelemórák egyikeként vagy segédtudományokkal foglalkozó fakultációs óraként ajánlott. A diákok részletesebben foglalkozhatnak a genealógia, a történeti földrajz, a kronológia, a pecséttan, a címertan és a történeti ikonográfia néhány Tolna megyei forrásával, valamint megismerhetik a nyelvészet és a pszichohistória szerepét a történettudományi kutatásokban.

Modul 2: Magyar középkor

A foglalkozás során a középkori magyar írásbeliség helyszíneivel, a dokumentumőrzés szükségességével és lehetőségével ismerkedhetnek meg a tanulók. Középkori okleveleink és hivataltörténeti összefoglaló segíti annak megértését, hogy miért válhatott a levéltár fontossága ellenére a legkevésbé ismert közgyűjteménnyé az évszázadok során.

Modul 3: A polgári állam megszületése

A polgári állam megszületését megelőző egységesítési törekvések a 18. sázadtól kezdődően országos összeírások sorát eredményezték. Ennek a folyamatnak a része az állami anyakönyvezés kialakulása is. A foglalkozás elsősorban ezzel a két forrástípussal ismerteti meg a tanulókat, bemutatva eredeti forrásokat és azok online elérési lehetőségeit is, megteremtve így az önálló kutatás lehetőségét is.

Modul 4: A modern állam működése

A hivatalok működésének következménye az egyre nagyobb mértékű iratképzés. A levéltárba kerülő hivatalos iratok a törvények adta kereteken belül kutathatók, és ez ad lehetőséget történészeknek és magánembereknek is a múlt pontosabb megismerésére. A foglalkozás során olyan hivatalos iratokat ismerhetnek meg a diákok, amelyek egyrészt bepillantást engednek a 20. század hivatalainak működésébe, másrészt feltárják az egyéni életsorsok egy-egy hivatalos dokumentummal igazolható részét.

A foglalkozás időtartama: igény szerint 45-90 perc. 

Bejelentkezés: Hecker Henrietta segédlevéltáros, 74/311-718 120-as mellék, hecker.henrietta@mnl.gov.hu

 

 

Utolsó frissítés:

2020.12.21.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges