A jobbágyság a 19. század első felében is csak sok munkával tudta biztosítani létfenntartását. A dekonjunktúrával életszínvonaluk tovább esett. Az 1828-as országos összeírás szerint már többen szorultak csak beltelekre, vagyis külső szántójuk nem volt, s egyre nőtt a házatlan zsellérek száma is. A céhekben a mesterré válás egyre nehezebbé vált. A földesúri terhek azonban folyamatosan nőttek. A megye lakosait is súlyosan érintette az 1831-es kolerajárvány, amely az ivóvíz szennyezettsége és a nem megfelelő higiéniai körülmények miatt gyorsan terjedt, a leginkább fertőzött rész a keleti határ vidéke volt. A korszakban megjelenő kórházalapítási törekvések vélhetőleg nem függetlenek a koleravésztől.
Életmód és öltözködés tekintetében Pest lakosságának körében a nyugati divat egyre jobban teret hódított, Szabolcs és Szatmár területein a jobbágyok körében a paraszti, hagyományos öltözködés volt továbbra is jellemző, míg a nemesek, honoráciorok – anyagi helyzetüktől függően – igyekeztek haladni a divattal. A 19. század első felében több helyen kastélyok, kúriák épültek – főként klasszicista stílusban –, a paraszti házak nem változtak, ahogyan a kocsmák évszázados szerepe sem egy-egy település életében. Ezek pezsgését Petőfi „Falu végén kurta kocsma” című versében is megörökítette.
1. A Kisvárdai Református Egyházközség halotti anyakönyve az 1831-es kolera idejéből
MNL SZSZBML, IV. 451.
