Jelenlegi hely

Anyakönyvön innen és túl - Második fejezet: Nem nemesi iratok. Föld és ház alapú adózás.

A Pest Megyei Levéltár családtörténeti kiállítása
2020.04.06.

Első fejezet: Nem nemesi iratok. Választói névjegyzékek.

Harmadik fejezet: Nem nemesi iratok. Ipari nyilvántartások.

Második fejezet: Nem nemesi iratok. Föld és ház alapú adózás.

Az adóügyi iratokban leginkább az egyes személyek ingatlan-tulajdonáról, illetve az adóalapot képző földek értékéről kapunk információt. A kataszteri nyilvántartások a 19. század végétől kutathatók a községeknél is, addig csak központilag írták össze, hogy kinek mennyi földje van, és az alapján mennyi adót köteles fizetni.

Ezt az iratanyag típust akkor érdemes elővennünk, ha legalább egy nevet ismerünk, aki a községben lakott abban az időben.

Az adószedői összeírások 17. század első felétől a 18. század végéig járásonként, településről településre haladva felsorolják az adóra kötelezetteket. Az iratanyag vegyesen tartalmaz személyenkénti, illetve csak település szintű összeírásokat. Helység szerint (a részletesebbekben pedig név szerint is) a termőterületen kívül az állatállomány, valamint a mesterségek is szerepelhetnek benne.

Jelzete az MNL Pest Megyei Levéltárában a IV. 23-a. Az iratanyag mikrofilmen kutatható a XV. 32. fondszám alatt, tartalmunkról azonban folyamatosan bővülő digitális adatbázis készül, mely elérhető honlapunkon (jelenleg településszinten tartalmazza az adatokat).

Mivel az országos összeírások levéltárunkban csak a 18. század végéig kutathatók (utána az Országos Levéltárban lehet elérni ezeket a dokumentumokat), itt leginkább a 19. század közepétől a községi anyagban tudunk kutakodni. Kis szerencsével azonban néhány generáció átugrása után is fel tudjuk venni a kutatás fonalát.

Íme egy példa, hogy mi mindent lehet kideríteni az adóügyi iratokból:

A már megkezdett kiállításbemutatót folytatva maradunk Budakalász községnél. Most nem egy konkrét személy, hanem egy család (Milosovics, később Milosevics) többgenerációs történetéből fogunk pillanatképeket látni.

Lássuk az 1772-es összeírást:

Jelzet: 
HU MNL PML IV. 23-a; CPII.252.
Keletkezési hely: 
Budakalász
Keletkezési idő: 
1772
Megjegyzés: 
Adóösszeírás (latin nyelvű).

„Káláz” községnél összesen négy adózó lakost találunk. Az első névnél a bejegyzés: Stephanus Milosovics molnár — Saját malma van a Dunán.

Mint említettük, a 19. század közepétől érdemes a községi anyagokban is kutatnunk, mivel ekkor az összeírások feladata a helyi hatóságra hárult. Budakalász adóügyi irataiban a 20. század első feléből maradtak fenn iratok. Szerencsénkre ugyanez a család jelen van végig a későbbi összeírásokban is:

1935-ben Milosevits Trifun (958. sz.):

Jelzet: 
HU MNL PML V.1015. Cd. 14.
Keletkezési hely: 
Budakalász
Keletkezési idő: 
1935
Megjegyzés: 
Kataszteri birtokív összesítő A-Z.

Az összesítőből kiderül, hogy melyik birtokívet kell keresnünk. a 958. birtokívből a következő adatokat tudhatjuk meg: hrsz: 4019.

Jelzet: 
HU MNL PML V.1015. Cd. 8.
Keletkezési hely: 
Budakalász
Keletkezési idő: 
1911-től
Megjegyzés: 
Kataszteri birtokív 958.

A korabeli hrsz alapján a MAPIRE honlap segítségével pedig az is kiderül, hogy ma hogyan néz ki ez a terület:

1946/47- ben Milosevits Trifun és Elemér adóirataiból a feleségeik neve is kiderül:

Jelzet: 
HU MNL PML V.1015. Cd. 4.2
Keletkezési hely: 
Budakalász
Keletkezési idő: 
1946-1947.
Megjegyzés: 
Kataszteri birtokív mutató A-Z.

A huszadik század derekán bekövetkezett drasztikus változások az iratokban is világosan nyomon követhetők. Ezt már a XXIII. fondfőcsoport korlátozás alá nem eső részében találjuk.

Figyeljük meg az 1950. évi változási jegyzékben, hogy kihez került a család földje! (179. szám)

Jelzet: 
HU MNL PML XXIII. 714-e/C 36.
Keletkezési hely: 
Budakalász
Keletkezési idő: 
1950.
Megjegyzés: 
Változási jegyzék a birtokosok személyében beállott változásról.

A könnyebb áttekinthetőség kedvéért íme a lényeg kiemelve:

Változás előtt:

Megjegyzés: 
(179. szám) Milosevits Elemér

Változás után:

Megjegyzés: 
Budakalászi Tszcs – Budakalászi Termelőszövetkezeti Csoport

Készítette: Fodor Dorottya

 

Utolsó frissítés:

2020.05.14.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges