Találatok

Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Az 1956-os forradalmat ugyan november 4-én – szovjet katonai segítséggel – leverték, de a széleskörű társadalmi ellenállás a belső erőszak- és büntetőszervezetek brutális fellépéséig (sortüzek, statáriális bíróság felállítása, tömeges letartóztatások) megmaradt.
Típus: Hír
A Magyar Kancelláriai Levéltár irataihoz tartozó segédkönyvek újabb sorozata vált elérhetővé a világhálón. A tartalomfejlesztésnek köszönhetően a 16-17. századi után a 18-19. századi kormányzattörténeti kutatások is kényelmesebbé válnak.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Kollégáink, Gál Máté és Gyebnár Kristóf az ősz folyamán regionális és fővárosi műhelykonferencián, Salgótarjánban és Budapesten ismertették legújabb kutatási eredményeiket.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Mit gondolt Kádár János – aki a napokban lenne száz éves – a szocializmus reformjának politikai, ideológiai határairól, a baloldaliság tartalmáról, a nem nyilvánosságnak szánt kulisszák között?
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára 2018-ban példaértékű nemzetközi levéltári együttműködés eredményeként jutott a Martonfalvay család (és ehhez kapcsolódóan Simonfalvay József) irataihoz. Az iratanyag több szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír. A családtörténeti adatokon túlmenően ugyanis felbecsülhetetlen köztörténeti jelentőségű dokumentumokat is tartalmaz.
Típus: Hír
Tematikus ajánlónk második részében azokra az 1940-es években bekövetkezett kényszerű népességmozgásokra szeretnénk ráirányítani a figyelmet, amelyek súlyosan érintették Szabolcs, Szatmár és Bereg megyéket is.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Gelej község 2023. augusztus havában ünnepelte a település első okleveles említésének 700. évfordulóját. A falu háromnapos programsorozattal emlékezett meg a jeles alkalomról, melyen maga az 1323-ban kelt dokumentumot is kiállították.
Típus: Hír
2024. november 22–23-án tekinthető meg a Magyar Nemzeti Levéltár „Magyarul Európában, 1100 éve Európában, 20 éve az Unióban” című vándorkiállítása a Kölcsey Központban (Debrecen, Hunyadi János u. 1–3.), amely program a Kulturális és Innovációs Minisztérium és a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával, az „1100 éve Európában, 20 éve az Unióban” programsorozat keretében jött létre. A vándorkiállításról és az országos programsorozat Hajdú-Bihar vármegyei programjairól részletesebben az alábbiakban tájékozódhatnak.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
1973. augusztus 17-én adták át a törökzugi lakótelep első társasházát a lakótelep építésének I. ütemében. Az eseményről a Gyulai Hírlap 1973. augusztus 24-i száma tudósított. A törökzugi lakások az OTP lakásépítési akciója keretében épültek fel.
Típus: Hír
Törökzug a középkori Gyula egyik városrésze volt, a helység ... József hozta felszínre az Epreskert utcában, valamint a középkori plébániatemplom is itt helyezkedett el, melynek ... régészeti feltárást, amelynek során egy nagyméretű középkori templom alapjaira bukkantak. A leletmentés után ...
Típus: Szöveges tartalom
Az „asztraháni levélként” elhíresült dokumentumot a történelemtudomány ma is a magyar őstörténet egyik fontos forrásaként tartja számon. Eme iromány ugyanis az egyik legkorábbi híradás az elpusztult észak-kaukázusi Madzsar városról, amely egyes feltételezések szerint, az egykor ott élt magyarok emlékét őrizte meg nevében.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom

Oldalak