Találatok

Meghosszabbították a Legyél krónikás! – Elmesélem 1000 szóban című diákpályázat beadási határidejét. így a tanulóknak szeptember 30-ig van lehetőségük beküldeni a pályamunkájukat. Vármegyénként a három legjobbnak ítélt pályamű elismerésben részesül.
Típus: Hír
Időnként futótűzként járja be egy-egy hír a világot, hogy egy halottnak hitt ember újra életre kel. Nyilván így volt ez a múltban is. Az is nem egyszer megtörténhetett, hogy a halottnak hitt embert el is temették, aki így szörnyű kínok közt lelte a mélyben halálát.
Típus: Hír
2011. július 26-án reggel érkezett a lesújtó hír: alig néhány órával azelőtt hetvenedik életévében váratlanul távozott az élők sorából Vass István, a Magyar Országos Levéltár nyugdíjas munkatársa, aki élete végéig rendszeresen bejárt dolgozni a Hess András téri épület harmadik emeletén lévő kis szobájába. Döbbenet lett úrrá a kollégák körében. Nehezen volt hihető az, ami történt.
Típus: Hír
2014. március 12-én tovább bővült a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) egyik legtöbb virtuális látogatót vonzó felülete, az Adatbázisok Online.
Típus: Hír
Egy sikeres pályázatnak köszönhetően 2017. november 1-jével útjára indul a Magyar Nemzeti Levéltár „e-documenta Pannonica” címet viselő nemzetközi Interreg projektje.
Típus: Hír
2019. január 23-án elhunyt dr. Szegőfi Anna Mária nyugdíjas főlevéltáros, főtanácsos, a Magyar Nemzeti Levéltár két megyei intézményének egykori munkatársa.
Típus: Hír
Az első világháborúhoz kapcsolódó, több évtizedig fiókban rejtőző dokumentumokról készült adatbázisát az Első Világháborús Emlékbizottság támogatásával az interneten is kereshetővé tette a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Megyei Levéltára.
Típus: Hír
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Felhívjuk szíves figyelmüket, hogy a 2023. szeptemberi 4-től változás áll be a Lángliliom utcai és a Bécsi kapu téri kutatást illetően.
Típus: Hír
Nyikita Szergejevics Hruscsov, a szovjet kommunista párt és a szovjet államapparátus első embere 1964 áprilisában, hivatalos magyarországi látogatása során megtekintette a Magyar Optikai Műveket, ahol a vállalati munkásgyűlésen nagyívű beszédet tartott. A vállalatnak a Magyar Országos Levéltárban őrzött iratai között található a látogatásról készült hivatalos fotóalbum.
Típus: Hír
A böjt a legtöbb vallásban megtalálható, visszatérő gyakorlata a hívek életének. Az idők során többször előfordult, hogy kisebb-nagyobb embercsoportok évekig kényszerűen böjtöltek, éheztek. A farsangi fánk és táncmulatságok után lássuk, mivel kellett beérni az 1810-es évek második felében az éhező Erdély lakosainak. A gasztronómia e különös étke kitalálójának, Sir Benjamin Thompsonnak, Rumford (ma: Concord) grófjának nevét viseli. Bár egy manapság divatos főzőshow-ban aligha állná meg a helyét, a mai kor reform étkezésének hódolói, vagy a szigorú böjtöt tartók érdeklődésére mégis számot tarthat.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár fontos feladatának tartja, hogy növelje a levéltáros szakma társadalmi elismertségét és szélesebb körben megismertesse munkatársainak történeti kutatásait. Ennek jegyében indult útjára a Levéltári Délutánok című sorozat. A második alkalommal megtartott rendezvényre 2017. április 27-én került sor, amelynek középpontjában a 18. század második felének felvilágosult abszolutizmusa állt.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom

Oldalak