Találatok

Az elmúlt időszakban az MNL Békés Megyei Levéltára munkatársai is közreműködtek a Nemzeti Emlékezet Bizottság két projektjében.
Típus: Hír
1773. augusztus 23-án kelt Mária Terézia alapítóoklevele, amely a pozsonyi zálogháznak, a mai BÁV Aukciósház és Záloghitel Zrt. elődjének felállításról rendelkezett – de az ügyiratok tanúsága szerint a zálogház nem aznap kezdte meg működését.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
A Magyar Nemzeti Levéltár társult tagként vesz részt az Európai Unió egyik legnagyobb fejlesztésében a kulturális örökség területén. A 2024 júniusában induló és öt évig tartó ECHOES projekt célja az Európai Kulturális Örökség Közösségi Felhő (ECCCH) létrehozása.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Vidéki diákcsoportok vasúttal immár díjmentesen is ellátogathatnak a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárába
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának hatalmas mennyiségű iratanyaga mellett, talán kevesebb figyelmet kapnak a közöttük szinte észrevétlenül meghúzódó fotográfiák.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Sorsfordító sorsfordulók
Típus: Hír
Szeptember 24-én mutatták be Nagy Mihály Zoltán és Denisa Bodeanu közösen jegyzett, Márton Áron néhai gyulafehérvári püspökről szóló kötetét a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában. A Magyarországon elsőként intézményünkben bemutatott könyv a maga nemében különleges, mivel a Securitate lehallgatási leiratain keresztül nyújt betekintést Márton Áron gondolatvilágába.
Típus: Hír
2019. július 12-én a Magyar Nemzeti Levéltár Károlyi Kutatócsoportja és Nagykároly város közösen szervezett konferenciával és koszorúzással emlékezett meg a szatmári béke létrehozójának, Károlyi Sándor gróf 350. születésnapjáról.
Típus: Hír
Három évvel ezelőtt, 2018. február 12-én kedves vendéget fogadtunk a levéltárban a Múltról mindenkinek sorozat programján. Pro Archivo-emléklappal kitüntetett iratajándékozónk, Megyery Pál látogatott el hozzánk és beszélgetett családja múltjáról és fennmaradt emlékeiről Nagy Dórával. A napokban elhunyt Pali bácsira kegyelettel emlékezünk.
Típus: Hír
Ahogy minden évben, úgy idén is megrendezésre került a Magyar Levéltárosok Egyesületének 2022. évi Vándorgyűlése, 2022.07.11-13. között. A helyszín ezúttal Székesfehérvár volt.
Típus: Hír
Bemutatta március 15-én, pénteken délelőtt sajtótájékoztatón a Petőfi közössége elnevezésű adatbázist a Magyar Nemzeti Leváltár (MNL). A Bécsi kapu téri palotában megtartott sajtóeseményen Szabó Csaba, az intézmény főigazgatója bejelentette: a levéltár arra készül, hogy digitalizálja az 1895 és 1980 közötti, 22 millió oldalnyi magyar anyakönyvi állományt, és abból kapcsolati hálót épít fel.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Időpont: 
2015. szeptember 04. - 10:00 - 2015. szeptember 06. - 18:00
Helyszín: 
Budapest, I. kerület, Szentháromság tér
Típus: Esemény

Oldalak