Találatok

Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
170 évvel ezelőtt, 1849. május 21-ének reggelén foglalta vissza a honvéd fősereg Budát. A vár parancsnoka, a Pestet ok nélkül ágyúztató Heinrich Hentzi ezen cselekedete kapcsán méltán vált az egyik leggyűlöltebb császári főtisztté az országban. Népszerűtlensége Tordán lakó bátyja életét is kedvezőtlenül befolyásolta, aki pedig addig lojálisan viseltetett a magyar kormány iránt.
Típus: Hír
A száz évvel ezelőtt aláírt trianoni békeszerződés egyetlen tartós, a nagyhatalmak egyetértésével történt békés revízióját eredményező soproni népszavazásra a Nemzeti Összetartozás Éve program keretében levéltári dokumentumokkal emlékezünk.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
A Magyar Nemzeti Levéltár tisztelettel meghívja Önt a Kis füzetben nagy segítség a családkutatáshoz sorozat 2. füzetének bemutatójára.
Típus: Hír
Az egri protestáns felekezet egyházzá szerveződésére a 19. század második felében került sor. A török hódoltság után Egerben egyáltalán nem volt református gyülekezeti élet, mindössze az egri vármegyei börtönben raboskodók lelki gondozását látta el az önálló anyaegyházzá akkor váló maklári református egyházközség lelkésze. Az egri protestánsok lélekszáma a 18 ezres város lakosságának számához viszonyítva 1850-ben is elenyésző, a népszámlálás alkalmával mindössze 16 fő reformátust és 17 evangélikust találtak.
Típus: Hír
Megjelent az ArchívNet idei 3. száma! Fő témánk: „Személyes sorsok, egyéni életutak”. Szerzőink: Berkes József, Farkas Péter, Kántás Balázs, Marosi Tibor, Miklós Dániel, Pécsi Tibor, Szabó Piroska, Szerényi Ildikó
Típus: Hír
A múlt megőrzése, az emlékezés az ember örök sajátja, ez nemcsak egyéni, hanem közösségben is működő folyamat. Emléket állítunk és emlékezünk, az emlékezet tulajdonképpen a generációk közötti kommunikáció. A közösségi emlékezésnek terekre, tárgyakra, így emlékoszlopokra, szobrokra, emléktáblákra, emlékparkokra van szüksége. Mikor állít ilyet egy közösség? Ha köszönetet mond, kifejezi a háláját, emlékezik, emlékezik a múltban történt hősi cselekedetekre, önfeláldozásokra vagy a történelmünket gyökeresen átalakító kataklizmákra. Ilyen volt a Nagy Háború és az azt száz éve lezáró Magyarországra kényszerített trianoni békediktátum.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Megjelent az ArchívNet 2022/4. száma. E számunk szerzői: Dulai Péter, Kunné Tornóczky Andrea, Somorjai Ádám OSB, Völgyesi Zoltán.
Típus: Hír
A tanulmánykötet egy napjainkban egyre népszerűbb, modern módszerekkel dolgozó, interdiszciplináris tudományterület eredményeibe enged betekintést.
Típus: Hír
2023-ban közművelődési programjaink egyik kiemelt témája volt az iskolatörténet, amelyről nemcsak online tudományos mikrokonferenciát szerveztünk, hanem az érdeklődőknek érdemes volt követni közösségi oldalainkat is, ugyanis október 24-én indítottuk diákoknak szóló 3 fordulós kvízjátékunkat, az Iskolatörténeti totót, amelyekben iskola- és oktatástörténethez kapcsolódó kérdéseket találhattak honlapunkon és a Facebook-oldalunkon.
Típus: Hír
Kóstolással egybekötött látogatást tettek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Gazdasági Levéltári Osztály munkatársai a Dreher Söripari Emléktárban. A látogatók sok érdekes információval gazdagodtak a programon, majd kötetlen beszélgetést folytattak a múzeum vezetésével, ahol felmerült a kétoldalú együttműködés lehetősége is.
Típus: Hír
Négy kategóriában összesen hét elismerést is begyűjtött a Magyar Nemzeti Levéltár Az Év Levéltári Kiadványa 2023 pályázat díjátadó ünnepségén. Szakmai kiadványok kategóriában ráadásul A nemzet levéltára. Fejezetek az Országos Levéltár történetéből című kötet I. díjat kapott.
Típus: Hír
Békéscsaba felekezeti viszonyai abban különböztek az országban általában jellemzőtől, hogy itt évszázadokon át az evangélikusság jelentette a meghatározó többséget. A török kiűzése után 1718-ban érkeztek meg az első telepesek, akik felvidéki szlovák ajkú evangélikusok voltak. Lélekszámuk folyamatosan gyarapodott az évek során, 1940-ben már mintegy 33 ezren éltek Békéscsabán, s kialakultak különböző oktatási és szociális intézményeik is, amelyek nagy szerepet játszottak a település és a közösség életében. A két világháború között Szeberényi Gusztáv lelkész teremtette meg munkásságával az intézményes diakóniát a városban.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Kossuth Lajos 1848 nyarán kötött megállapodást a Pesti Magyar Kereskedelmi Bankkal papírpénz kibocsátásáról. A szerződés értelmében augusztus elején elkészült 2 forintos lett az első önálló magyar bankjegy.
Típus: Hír

Oldalak