Levéltári toronyóra – Pogány Móric tervei az Országos Levéltár új tornyára
„Torony dombra nem való…”
Az Országos Levéltár 1913 és 1918 között emelt új palotájának egyik igen hangsúlyos építészeti eleme volt a kazánkéményt – és az eredeti elképzelések szerint a tűzoltás céljaira szolgáló víztartályt is – magában rejtő torony. Már a tervezés időszakában is vita bontakozott ki arról, szükségszerű-e a torony megépítése, amelynek sem a célszerűségéről, sem az esztétikai értékéről nem voltak meggyőződve az építési bizottság tagjai. A kivitelezési költség is túl nagynak tűnt számukra. Az ellenzők és az egyetértők azonos számban szavaztak, így végül a miniszterelnök döntése alapján valósult meg az építész eredeti épületterve, így a torony is.
Kevéssé ismert tény, hogy a torony végül soha nem szolgált víztoronyként. Pecz Samu műépítész az építési bizottság 1918. április 13-i ülésén kijelentette, hogy „ez idő szerint nem lehet – az anyag be nem szerezhetősége miatt – a csempe-, zománcfesték-, aszfaltréteg- és üvegfestési munkálatokat, továbbá a toronyban elhelyezendő víztartó- és szivattyúberendezést elkészíteni”. Pecz a következő években sem mondott le a beruházásról, 1922. március 22-én feljegyzést is készített a belügyminiszter számára. Ebben jelezte, hogy 1918 nyarán már bekérték a vállalkozóktól az árajánlatokat, de a folyamatos áremelkedés, a zavaros munkásviszonyok és a felfordult állapotok – tehát a Tanácsköztársaság eseményei – miatt a vállalkozók mégsem kezdtek a munkához. Ami akkor 80 000 koronába került volna, az ekkor már 1 450 000 koronára emelkedett. A műépítész megjegyezte, hogy „az Országos Levéltár épülete, a felépítésénél kellő előrelátással alkalmazott tűzmentes szerkezeténél fogva, bár meglehetősen tűzmentesnek mondható, mégis a bekerülő irat- és könyvanyag, bútor stb. éghető tárgyak még nagyobb mérvű tűzbiztonsága szempontjából kívánatos volna a fenti összeg mielőbbi engedélyezése”. A beruházás mellett emelt szót az a jelentés is, amelyik a Belügyminisztérium épületeinek fokozott tűzbiztonságát tárgyalta. Az 1923/24. évi építkezési költségvetésbe még előirányozták a szükséges összeget, azonban 1923. július 4-én a Pénzügyminisztérium képviselője töröltette ezt a költségvetésből. Emiatt azután a víztartály és a hozzá kapcsolódó berendezések soha nem kerültek a toronyba.
1945 nyarán a súlyosan megsérült torony sorsáról, helyreállításáról vagy lebontásáról az érintett hatóságok és hivatalok képviselőiből álló szakértekezlet ülésén komoly, a kérdés műszaki és esztétikai részét is érintő vita alakult ki. Maga az üléselnök is úgy vélte, hogy „torony dombra nem való”. Az égbeszökő romot 1945. augusztus 25-én csütörtökön lerobbantották. Az épület egységének ilyen megcsonkítását utóbb Zolnay László kifejezett nyereségként értékelte a vár kontúrjának szempontjából.
1945 SZEPTEMBERI HÍREK, AZ OL TORNYÁNAK A LEROBBANTÁSÁRÓL
Kísérlet a torony átépítésére
A végül meg nem valósított víztartályhoz tervezett torony nyomasztó építészeti hatásával már a kortársak sem voltak maradéktalanul elégedettek. Közéjük tartozott gróf Klebelsberg Kuno vallás- és közoktatásügyi miniszter is, aki a rá jellemző aktivizmusával ezt a problémát is orvosolni akarta.
Klebelsberg 1928. december 13-án kelt rendeletében megbízta Pogány Móric építészmérnököt a levéltári torony átépítésének megtervezésével: „Az Országos Levéltár toronyvégződése mai formájában, amidőn a toronyvégződés a központi fűtés kéményét is magában foglalja, a művészi követelményeket teljesen ki nem elégíti, miért is annak átépítését, illetőleg az épülettel összhangban való művészi kiképzését határoztam el. E célból megbízom Építész Urat a toronyvégződés átalakításával kapcsolatos építési munkák tervezésével, s felhívom az Építész Urat, hogy elsősorban az 1:50 léptékű vázlattervet és a hozzávetőleges költségvetést távlati képpel együtt készítse el és hozzám nyújtsa be.” A megbízás teljesítéséhez felajánlották neki Nagy Károly műegyetemi tanár támogatását, aki a levéltár építésekor segítette Pecz Samu munkáját, majd azt folytatta is. Nagy Károly így Pogány rendelkezésére bocsáthatta a levéltári palota kiviteli, munka- és részletterveit, valamint annak modelljét.
A rendeletet még aznap tudatták Csánki Dezső főigazgatóval, aki vezető munkatársaival, Dőry Ferenc igazgatóval, Herzog József főlevéltárnokkal és Szentkirályi György gondnokkal is megosztotta a hírt. Miután azonban a tervezésről a levéltár további információt nem kapott, egy év múlva, 1929. november 9-én az aktát irattárba tették.
Mindeközben Pogány folyamatosan dolgozott a tervezésen, amelyet 1929. november 29-én zárt le, majd a kész terveket benyújtotta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium Műszaki Ügyosztályához. Jakabffy Zoltán miniszteri műszaki tanácsos 1930. január 28-án jóváhagyólag láttamozta a tervrajzokat. Sajnos a minisztérium levéltári iratanyagában semmi nem maradt fenn erről az ügyről. Az adatok hiánya miatt ezért nem ismert, milyen módon változtatták meg az eredeti megbízás tartalmát, arra csak következtethetünk a tervezési díj kifizetésére vonatkozó iratokból.
1930. március 19-én a kultusztárca arról értesítette a levéltárat, hogy Pogány Móric számára „az Országos Levéltár toronyvégződésének átalakítására vonatkozó vázlattervek, távlati kép, hozzávetőleges költségvetés és az 1:100 léptékű tervezet, valamint az ezekhez tartozó modellek elkészítéséért” 8000 pengő tiszteletdíjat engedélyezett a miniszter, amit a levéltárnak kell kifizetnie két egyenlő részletben az 1930–1931. és 1931–1932. költségvetési években, az Országos Levéltár gyűjteményeinek gyarapítására szolgáló költségvetési rovatból. Ugyanekkor arról is értesítették a levéltár főigazgatóját, hogy minden terv és modell az intézmény tulajdonába kerül.
Hamarosan az építész is a levéltárhoz fordult. Április 7-én elküldte az öt elkészült és jóváhagyott tervlapot is, és tiszteletdíjának átutalását az Angol–Magyar Bank Rt. javára kérte – ezt a tényt a levéltár április 15-én elismerte. Az első részlet július 30-án vált esedékessé, azonban azt forráshiány miatt nem fizették ki Pogánynak, aki ezért – betegségéből felépülve –november 25-én sürgette a folyósítást, „miután a cedálás [= engedményezés] óta olyan tekintélyes összegű kamatot és költséget fizetek a banknak, hogy az a mai nehéz viszonyok mellett elviselhetetlen nagy terhet jelent”. Az építész 1931. január 20-án már a minisztériumhoz fordult segítségért. A kultusztárca január 26-án felszólította a levéltárat, hogy a „részletfizetési kötelezettségnek most már mielőbb tegyen eleget, nehogy nevezett építész a teljes összeg után fizetendő kamatokkal az egész 1930–1931. éven át terhelhessék”. Pogány megkereste a levéltárat is, és sürgette a kifizetést. Ekkor, február 9-én végre a levéltár kiutalta az első részletet az Országos Levéltári Alap „Gyűjtemények gyarapítására, tudományos munkásságra” rovata terhére.
A második részlet kifizetése is nehézséget okozott a forráshiány miatt. A minisztérium azonban 1931. július 31-én arra utasította számvevőségét, hogy a 4000 pengőt előlegezze meg a levéltárnak, megjegyezvén, hogy ha lesz majd fedezete az intézménynek, akkor fizesse vissza az előleget az 1931/1932. költségvetési év folyamán. Az augusztus 5-én átutalt összeget a levéltár augusztus 11-én kifizette a banknak. Végül mégsem a levéltárat terhelte a második részlet, miután a miniszter más forrásból pótolta ezt az összeget, annak megtérítésétől eltekintett.
A tervrajzok bekerültek az ügyiratba, és napjainkig ott feküdtek összehajtogatva. Jól látszik rajtuk, hogy az építész a víztartály befogadására is alkalmas nagy torony helyett egy sokkal filigránabb, ugyanakkor minden oldalán órával ellátott tornyot tervezett. A tervrajzokon – a jobb oldalon – a nyugati raktárszárny korábban is tervezett meghosszabbítása is tanulmányozható.
Jelzet: MNL OL, A Magyar Országos Levéltár levéltára, Országos levéltár, Általános iratok (Y 1), 1930–285. (334/1930.) fol. 2.
Jelzet: MNL OL, A Magyar Országos Levéltár levéltára, Országos levéltár, Általános iratok (Y 1), 1930–285. (334/1930.) fol. 3.
Jelzet: MNL OL, A Magyar Országos Levéltár levéltára, Országos levéltár, Általános iratok (Y 1), 1930–285. (334/1930.) fol. 4.
Jelzet: MNL OL, A Magyar Országos Levéltár levéltára, Országos levéltár, Általános iratok (Y 1), 1930–285. (334/1930.) fol. 5.
Jelzet: MNL OL, A Magyar Országos Levéltár levéltára, Országos levéltár, Általános iratok (Y 1), 1930–285. (334/1930.) fol. 6.
Fókuszban a torony
A levéltár tornyának jelentőségét hamar felismerték. A Budapesti Rádió 1925. november 10-én azt kérvényezte, hogy a tornyon egy rádióantennát helyezhessenek el, amely „az épületet nem rongálja, sőt inkább csak az épület nívóját emeli”. Az antenna elhelyezését azért is kérték, mert „Amerikával rádió útján csak e helyről lehet összeköttetést létesíteni”. Az ügyintéző, Ányos Pál Nagy Károly műépítész véleményét kérte volna ki a kérésről, de Csánki Dezső főigazgató ezt határozottan elvetette és röviden értesítette a kérelmezőt, hogy az antenna elhelyezését nem engedélyezi.
1930. március 22-én a Budapest Székesfőváros Elektromos Művei azt jelezte, hogy az eddigi sikeres kísérletek után a „Duna nagy perspektívákat lehetővé tevő partjairól látható egyes épületek láttatnának el díszkivilágítással, így többek között az Országos Levéltár palotájának tornya”. Műszakilag olyan megoldást javasoltak, amely szerint „a reflektorok az épület tetőpárkányán helyeztetnének el, az elektromos vezetékek pedig a gyalogjáróba fektetett földkábeltől kiindulva az épület külső frontján, falba süllyesztve, lehetőleg leplezett módon szereltetnének”. A terv szerint a felmerült összes költséget a vállalat fizette volna. Csánki ekkor is határozott volt, válaszában udvariasan elutasította a kérés teljesítését. A díszkivilágítás ötletét ugyan tetszetősnek és helyesnek gondolta, de a falbontáshoz nem járult hozzá, a felmerült költségekre fedezete nem volt. „Végül nem hallgathatom el azt az aggodalmamat, hogy a díszvilágítás berendezése olyan állandó tűzveszedelmet jelentene – e vonatkozásban feltétlenül óvandó – intézetem számára, aminőről sem a Halászbástyánál, sem a koronázótemplománál, sem a Citadellánál nem lehet szó”. Csánki megfontolt állományvédelmi gondolkodásmódja napjainkig példamutató felelősséget tükröz.
Az épület tornyának állaga az évtizedek alatt sokat romlott, kövei meglazultak és több kipotyogott. 1936-ban már sürgősséggel kellett volna javítani a hibákat, erre – a szükséges állványok hiánya és az ácsmesterek egyéb elfoglaltsága miatt – 1937. május 7. és június 15. között került sor, a munkálatokat az Iparügyi Minisztérium rendelte meg Pelinay Győző építészmérnöktől. 1942-ben ismét javítani kellett a tornyot, a fióktornyok repedéseit és az alátámasztó falak megerősítését Halászy Jenő végezte.
1943 telén a levéltári toronyban kárfigyelő örs figyelőhelyét alakították ki. A Honvédelmi Minisztérium ennek kapcsán megnyugtatta a levéltárat, hogy a légvédelmi alakulatok számára nem végeznek majd megfigyelést, tehát az épület emiatt nem lesz veszélyben. A figyelőhelyre villamos fűtőtesteket is telepítettek, ennek költségét a Magyar Nemzeti Múzeum rendezte, azt nem terhelték a levéltár költségvetésére.
A második világháborúban súlyosan megrongálódott a torony, felső részét már 1945 nyarán lerobbantották, de ekkor még nem tettek le arról, hogy esetleg újjáépítsék azt. Több értekezletet és megbeszélést tartottak a torony sorsáról és a kémény elhelyezéséről, míg végül a nyugati melléklépcsőházban épült meg az új kémény – a torony kérdésére azonban soha többé nem tértek vissza. 1953-ban lebontották a torony alsó részét is. A sérült raktári szárny homlokzatát úgy állították helyre, hogy a torony korábbi nyomát végleg eltüntették.
Köszönjük az MNL SZKI Állományvédelmi és Reprográfiai Osztálya munkatársai munkáját. A tervrajzok előkészítését, tisztítását Kálnoki-Kis Edit és Kovácsné Bánhídi Ágnes restaurátorok végezték, a felvételeket Tauber Diána és Kugler Ferenc készítette.
Új hozzászólás