Jelenlegi hely

Könyvbemutató: Id. Frivaldszky János: A Petőfi Sándor Első Egyetemi Nemzetőr Ezred megalakulása

Beszámoló
2017.04.25.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Lovagterme adott otthont id. Frivaldszky János "A Petőfi Sándor Első Egyetemi Nemzetőr Ezred megalakulása" című kismonográfiájának bemutatásának. A szerző hatodik ötvenhatos témájú, rendkívül adatgazdag kötete az 1956-os forradalmat elindító műegyetemisták önszervező, rendfenntartó és katonai tevékenységét mutatja be. A könyvet a Logod Bt. adta ki, amely 2013-ban már megjelentette id. Frivaldszky János "A Műegyetem nemzetőr parancsnoka Marián István" című kötetét is.

Az 1956-os forradalom és szabadságharc 60. évfordulójának méltó megemlékezéseként, a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány (KKETTKK-56P) sokrétű pályázatot hirdetett. A könyv megjelenését az 1956-os Emlékbizottság támogatta és A Magyar szabadság éve elnevezésű programsorozat keretében valósult meg. A könyvbemutatóra 2017. április 24-én került sor, és olyan nagy volt az érdeklődés, hogy a 10:30-ra meghirdetett rendezvény előtt tizenöt perccel már megtelt a Lovagterem, és pótszékekről kellett gondoskodni. A megjelenteket L. Balogh Béni, a Magyar Nemzeti Levéltár tudományos titkára és Buday Miklós felelős kiadó köszöntötte. A könyvet PhD. Kincses Katalin Mária, kora újkori magyar történelmet kutató történész, a Hadtörténelmi Közlemények főszerkesztője méltatta. (Beszéde itt olvasható.) Ezt követően Reskovits Ágnes, az Új Város Alapítvány elnöke adott tájékoztatást az általuk olaszra fordított Ötvenhat lelke c. Frivaldszky műről, majd az alkalmat megragadva, a Műegyetem által kiadott A jövő mérnökei című kötetről maga a szerző – Frivaldszky János mondott néhány szót. A hozzászólók emlékeiket és tényleges élményeiket fogalmazták meg, amelyekkel kapcsolatban a szerző elmondta, ha ezeket korábban leírják, akkor gazdagabb lehetett volna a Petőfi-ezred története. Mindenkit biztatott, hogy emlékeiket örökítsék meg, és küldjék el neki. Ezt követően Buday Miklós – megköszönve a részvételt – frissítőre hívta a résztvevőket.

Budapest, 2017. április 24.

Összeállította: Buday Miklós

Fotók: Varga Máté

Utolsó frissítés:

2017.05.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges