Jelenlegi hely

Beszámoló a Thüringiai Tartományi Levéltár által szervezett restaurátor tanulmányi látogatásról

Szerző: Szlabey Dorottya
2018.03.22.
Intézményközi szerződés keretében 2017. október 16 és 27. között a Dr. Bernhard Post igazgató úr által szervezett állományvédelmi és restaurálási tanulmányútra Weimarba utaztam.

A kéthetes szakmai program az intézmény bemutatásával kezdődött. Az épület történetét a kezdetektől a levéltári hasznosításig Volker Graupner levéltáros ismertette.  Bejártuk a kutatótermet, a raktárakat, a reprográfiai műhelyeket és természetesen a restauráló műhelyt, ahol a következő napokban a szakmai munkába is bekapcsolódtam.

A Marstall (volt kocsiszín, istálló és lovarda) épületében kialakított levéltár 1920-tól őrzi az illetékességi körébe tartozó dokumentumokat. Az épületben található restauráló műhelyben azonban régi levéltári anyagot is kezelnek. Ennek őrzési helyét a Beethoven téren ott tartózkodásom utolsó napján tekintettem meg.

Restaurálás témakörében hasznos eszmecserét folytattunk Judith Mielke vezető restaurátorral, aki először a műhelyben vezetett körbe. Ő elsősorban a középkori oklevelek kezelésével, tárolásával és a pecsétek konzerválásával foglalkozik. Gyakorlatban a pecsétek konzerválása mellett részt vettem kézi festésű térképek restaurálásában is. A műhelyvezetőn kívül Magdalena Izdebska diplomás restaurátor mutatta be az általuk alkalmazott módszert. Érdekes volt látni a különbségeket és a hasonlóságokat, ezen kívül pedig a jól szervezett műhelymunkát és az újonnan kialakított restauráló műhely praktikus, a gyakorlati munkát nagyban segítő berendezéseit és jól kialakított helyiségeit. Egyeztettük a munka dokumentálásának módját is.

A műhelyben üveglemez-negatívokat is konzerváltak egy támogatott projektnek köszönhetően. Az értékes üveglemez-negatívok hagyatékként kerültek a levéltárba, eredeti faládáikban. Szennyezettek és sérültek, ebben az állapotban digitalizálásuk sem lehetséges. Tisztításuk, kezelésük, megfelelő tárolóeszközbe helyezésük és az ezekhez tartozó alapadataik felvétele a kezelést végző kollégák feladata.

Az első héten még egy grafikarestauráló-műhely munkájába nyertem betekintést, ami a Klassik Stiftung Weimar gyűjteményei közé tartozó palota dokumentumait kezeli, restaurálja szükség szerint. Aznap délután a türingiai papírrestaurátorok szakmai összejövetele a levéltár műhelyében volt. Három dokumentum konzerválásán, restaurálásán keresztül ismertették a fiatal restaurátor kollégák a festékanyagok hatását, a lámpaolaj-szennyeződés eltávolításának kísérleteit és a károsodott zselatin emulzió kezelésének lehetőségét.

A második héten több intézmény állományvédelmi munkájába tekinthettem be, illetve kipróbálhattam a tömeges restaurálást Legelfeldben a Herzogin Anna Amalia Könyvtár égett köteteinek kezelésére létrehozott restauráló műhelyben.

A kollégák mindenütt kedvesen fogadtak és örömmel mutatták be az intézményükben folyó munkát, így a Goethe és Schiller Archivumban folyó állományvédelmi és restaurálási munkát is. Mindezek mellett a 23. Könyvtáros napon Erfurtban találkoztam Dr. Babette Winter államtitkár asszonnyal, majd Dr. Michael Ludscheidt megmutatta a kolostor könyvtárát és néhány különleges kötetet.

 A tanulmányút utolsó napján a már említett régi iratokat őrző levéltári épületben vezetett körbe Volker Graupner levéltáros, majd ellátogattunk Buchenwaldba, ahol az emlékhelyen restauráló műhely is működik.

A szakmai látogatás abból a szempontból is hasznos volt, hogy a türingiai kollégáknak friss tapasztalatai vannak hirtelen bekövetkező káresemények utáni tennivalókkal kapcsolatban, de természetesen a megelőzésre szeretnék felhívni a figyelmet. A szakmai kapcsolattartásra remélem a jövőben is lesz lehetőség nem csak levelezés útján, de személyes találkozásokon keresztül is.

Utolsó frissítés:

2018.04.03.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges