Nagylaki Endre: Ruszkik haza! – A Vörös Hadsereg Magyarországon.

1944. augusztus 27-től 1991. június 16-ig hazánkban folyamatosan tartózkodtak szovjet csapatok. A Vörös Hadsereg bevonulását a magyar lakosság jelentős része felszabadulásként élte meg, hiszen az előző rendszer alatt sokaknak veszélyben forgott az élete. A szovjetek ebből a szempontból felszabadították a nyilas uralom és a német megszállás alól az országot, azonban egy új elnyomás időszaka kezdődött.

A Vörös Hadsereg harcai nyomán Magyarország hadműveleti területté vált, s ezzel együtt újból megszállt ország lett nemzetközi jogi értelemben is. A megszállás során komoly atrocitások történtek, mindennaposak voltak az erőszakoskodások, rablások, s mintegy 170–180 ezer civilt hurcoltak el a Szovjetunióba kényszermunkára, „malenkij robotra”.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1944. december 21-én Debrecenben összeült, majd egy nappal később a szövetségesek által Moszkvában elfogadott lista alapján megalakul az Ideiglenes Nemzeti Kormány, amelynek miniszterelnöke Dálnoki Miklós Béla vezérezredes lett. A kormány 1945. január 20-án Moszkvában aláírta a fegyverszüneti egyezményt. Ebben a megállapodásban vállalta, hogy minden lehetséges eszközzel hozzájárul a szövetségesek háborús erőfeszítéseihez. Az egyezmény elrendelte a Szövetséges Ellenőrző Bizottság (SZEB) felállítását, amelynek az volt a feladata, hogy ellenőrizze a fegyverszüneti feltételek betartását, s a mindenkori kormány működését. A SZEB elnöke Kliment Vorosilov marsall és alelnöke Vlagyimir Szviridov altábornagy lett. A szervezet széles hatáskörrel rendelkezett, kézben tartotta a külpolitikát, de belpolitikai kérdésekben is utasításokat adhatott. Magyarország 1945 utáni sorsát hosszú időre Moszkvában döntötték el. A SZEB működése idején a békeszerződés megkötéséig az országban állomásozó csapatok nemzetközi jogi értelemben, mint törvényes megszállók voltak jelen. Ahol lehetőség volt rá, beköltöztek a Magyar Honvédség laktanyáiba. A jóval kisebb létszámú magyar hadsereg helyőrségeinek ingatlanállománya azonban nem volt elegendő, így a használatba vett ingatlanok körébe bekerültek a háború alatt szükségből átvett épületek is. Például a gödöllői kastélyban a német páncélosgránátos hadosztályt egy szovjet katonai egység váltotta.

Forrás

A szovjet hadsereg által felügyelt országrészben megkezdődött a felbomlott közigazgatás újjászervezése is. A politikai rendőrség megszervezése is a szovjet katonai és állambiztonsági szervek képviselőinek közreműködésével zajlott. A rendőrségen belül a politikai rendészeti osztályok feladata volt a háborús bűnösök felkutatása, ebben a feladatban a kommunista párt tagjai is aktívan rész vettek. A Magyar Kommunista Pártban külön osztály működött az ún. titkos párttagok számára, akiket más pártokba építettek be („kriptokommunista”), és céljuk azok teljes belső ellenőrzése volt. A párt munkája mindenhol a szovjet csapatok segítségével szerveződött meg.

Az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1945 nyarán új választójogi törvényt fogadott el, miután a SZEB beleegyezett a választások kiírásába. A törvény minden 20. életévét betöltött magyar állampolgárnak biztosította a cenzus nélküli választójogot. A pártok 1945 nyarára alakultak meg, amelyek közül a legjelentősebbek – Magyar Kommunista Párt, Szociáldemokrata Párt, Nemzeti Parasztpárt, Polgári Demokrata Párt, Magyar Radikális Párt, Demokrata Néppárt, az ország legnagyobb pártja a Független Kisgazdapárt (FKGP) volt.

Az 1945. november 4-i választások abszolút győztese a Kisgazdapárt lett. Az összes választó 57%-a szavazott rájuk. A Független Kisgazdapárt a szavazatok abszolút többségének birtokában egyedül is kormányt alakíthatott volna, de a SZEB nyomására azonban a baloldali pártok is bekerültek a kormányba, amelynek elnöke Tildy Zoltán református lelkész lett.

A Nemzetgyűlés 1946. január 31-én törvényt hozott Magyarország államformájáról, amely köztársaság lett, élén a rendkívül korlátozott jogkörű köztársasági elnökkel. A köztársaságot február 1-jén hirdették ki. Államfővé Tildy Zoltánt, helyére pedig Nagy Ferencet, az FKGP elnökét választották meg miniszterelnöknek.

1947. február 10-én Párizsban aláírták a II. világháborút lezáró békeszerződést, melynek hatályba lépésével véget ért a törvényes megszállás időszaka és az ország nemzetközi jogi értelemben visszakapta függetlenségét. A SZEB feloszlott. A szovjet egységek Magyarországon maradtak és az ország szovjetizálása is gyorsabbá vált.

A békeszerződés 22. cikkelye értelmében minden szövetséges fegyveres erőt a szerződés hatályba lépését követő 90 napon belül vissza kellett vonni. Azonban ugyanez a rendelkezés megengedte a Szovjetuniónak, hogy olyan fegyveres erőket tartson Magyarországon, amely az ausztriai szovjet megszállási övezettel való közlekedési vonalait összekötötte. Erre hivatkozva mintegy 50 ezer fős szovjet katonai alakulat továbbra is az országban maradt.

1948–1955 között Magyarország mintegy hátországként szolgált az ausztriai szovjet megszálló haderők ellátásához, ennek hatására alapvető változtatásokat hajtottak végre a magyar hadseregnél is. A kétszázezresre bővült Magyar Néphadsereg és a több mint negyven ezres fegyveres karhatalom mellett a Vörös Hadsereg háttérbe vonult.

Az 1955. május 15-én aláírt osztrák államszerződés következtében ezt a jogszerű tartózkodást érvénytelenítette, s ezzel együtt az ausztriai megszálló erők szerepüket veszítették. Az egy nappal korábban létrejött Varsói Szerződés azonban jogszerű alapot szolgáltatott a Vörös Hadsereg további magyarországi tartózkodására. A Varsói Szerződés konkrétan nem rögzítette a szovjet csapatok idegen országban való állomásoztatását, azonban a kiegészítő rendelkezése szerint „a közös fegyveres erők elhelyezése a szerződésben részt vevő államok területén, az említett államok közötti megegyezés szerint és a kölcsönös védelem szükségleteinek megfelelően történik majd.” 1955 decemberében létrejött a nagyjából 1991-ig fennmaradó magyarországi szovjet katonai szervezet.

Az 1956-os forradalom elsőként megfogalmazott követelése a szovjet csapatok kivonása volt. Ennek ellenére a forradalom leverésére újabb jelentős szovjet haderő érkezett az országba, velük együtt már mintegy 60–65 ezer fő állomásozott itt.

Forrás

A szovjet csapatok Budapesten október 24-én jelentek meg, amely fegyveres ellenálláshoz vezetett. A szovjet tankokkal szembeszálló fegyveresek zöme fiatal munkás vagy ipari tanuló volt. A főváros körüli csapatok beavatkozását Gerő Ernő kérte telefonon, amelyet visszadátumozva október 26-án Hegedűs András volt miniszterelnök írt alá, noha két nappal azelőtt átadta a hatalmat Nagy Imrének. A harcok jelentősebb helyszínei Pesten: a Corvin közben, a Baross téren, a Práter utcában, a Tompa utcában és a Tűzoltó utcában; Budán: a Széna téren és a Móricz Zsigmond körtéren voltak. Az ellenállás egyik központja a Kilián-laktanya lett, amelynek parancsnoka Maléter Pál volt. Október 24–25-étől kezdve tüntetések, felvonulások zajlottak a vidéki városokban, majd községekben. Október 25-én Budapesten hatalmas tömeg gyűlt össze az Országház előtt. A békés tüntetés vérfürdőbe torkollott, a sortűznek csaknem száz halálos áldozata volt és rengetegen sebesültek meg. A következő napokban vidéki városokban is hasonló események történtek: Győrött, Miskolcon, Zalaegerszegen, Esztergomban, Kecskeméten, Debrecenben, Cegléden, Gyöngyösön lőttek államvédelmisek a tüntetők közé. Október 26-án a kormány tárgyalást kezdeményezett a felkelőkkel. Október 28-án Nagy Imre kihirdette a tűzszünetet, majd rádiónyilatkozatban jelentette be, hogy tárgyalások kezdődnek a szovjet csapatok budapesti kivonásáról. Két nappal később a szovjet csapatok megkezdték a kivonulást Budapestről. Délután Nagy Imre miniszterelnök szovjet jóváhagyással bejelentette, hogy Magyarországon megszűnik az egypártrendszer. Másnap Nagy Imre beszédet mondott az Országház előtt és bejelentette, hogy tárgyalások kezdődtek a Varsói Szerződésből való kilépésről, a szovjet csapatok teljes kivonásáról. A miniszterelnök november 1-jén a rádióban bejelentette Magyarország semlegességét, s ezzel megszűnt a szovjet csapatok további itt állomásoztatásának a jogalapja.

Október 31-én azonban a Szovjetunió Kommunista Pártjának elnöksége határozatot hozott a magyar forradalom katonai erővel történő leverésére, s nyomban megkezdődtek a katonai és diplomáciai előkészületek. November 3-án délelőtt az Országházban magyar-szovjet tárgyalások kezdődtek a csapatkivonások részleteiről, melyek este 10 órakor a szovjet főparancsnokságon folytatódtak. Éjfél után azonban a magyar delegációt letartóztatták. Hajnali 4 órakor a szovjet csapatok általános támadást indítottak Budapest és nagyobb városok ellen. Fegyveres ellenállás a forradalmi alakulatok és a Nemzetőrség részéről történt, ezt azonban a szovjet csapatok november 10-ére megtörték, ezzel a forradalom elbukott.

A szovjet csapatok helyzetét szabályozó egyezményt 1957. május 27-én írták alá Budapesten. Magyar részről Horvát Imre külügyminiszter, szovjet részről Andrej Gromiko külügyminiszter és Grigorij Zsukov honvédelmi miniszter írták alá. Ez formailag az Elnöki Tanács 1957. évi 54. sz. törvényerejű rendelete, amely lényegében a szovjet csapatkivonásig érvényben maradt. A rendeletben nincsen meghatározva a csapatok létszáma, tartózkodásuk időtartama, költségeik fedezése.

A főparancsnokság Székesfehérvárra költözött és négy hadosztály tartozott az irányítása alá. Az itt állomásozó szovjet csapatok legénysége már teljes egészében zárt laktanyákban és támaszpontokon tartózkodott. A családos tisztek egy része azonban még városokban élt, de csak a párt kádereivel voltak kapcsolatban. A külön kasztot alkotó szovjet összekötő és tanácsadó tisztek többezres tömege a Honvédelmi Minisztériumtól kezdve a zászlóaljakig kezdetben mindenhol jelen voltak. 1957-től zárkóztak be végleg helyőrségeikbe, ahol a tisztek is családostól a kerítésen belül felépített lakótelepeken laktak külön iskolával és bolthálózattal ellátva.

Tovább a forrásokhoz

Magyar nyelvű linkek:
http://www.mek.oszk.hu/04000/04056/html/roplap/pdf/roplap1956_0131.pdf

http://beszelo.c3.hu/cikkek/megszallok-homalyban

http://www.grotius.hu/publ/displ.asp?id=EDDBFR

http://www.grotius.hu/doc/pub/EDDBFR/vars%C3%B3i_szerzodes.pdf

Szakirodalom:
20. századi Magyar Történelem 1900–1994. Szerk.: Pölöskei Ferenc, Gergely Jenő, Izsák Lajos Bp., 1997.

Romsics Ignác: Magyarország története a XX. században. Bp., 1999.

„Törvényes” Megszállás Szovjet csapatok Magyarországon 1944–1947 között

Szerk.: L. Balogh Béni, Bp., 2015.