Adózás Komárom vármegyében a török időkben. Komárom vármegye 1672-es kiküldő levele

A hónap dokumentuma: 2021. március
2021.03.01.
A Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára őrizetében sajnálatosan kevés irat képviseli Komárom vármegye múltját, különös tekintettel annak rendi korszakára. Ennek oka a – Komárom és Esztergom vármegyék történetéből jól ismert – részben vagy egészben bekövetkezett összekapcsolások-szétválások sorában keresendő. A történeti Komárom vármegye rendkívül gazdag régi iratanyaga 1920, majd 1945 után a megyeszékhelyen, Rév-Komáromban maradt, később Nyitra-Ivánkára, az ottani Területi Levéltár őrizetébe került. A jelenleg Esztergomban fellelhető szórvány valószínűleg a II. József alatt elrendelt megye- és (ezen belül) levéltár-egyesítés idején, illetőleg a levéltáraknak az uralkodó halálát követő szétválasztásakor, az 1790-es évek elején keveredett az esztergomi iratanyagba. Így maradt ránk a most bemutatásra kerülő irat is.

Tárgyalás alá vont iratunk korabeli elnevezése: litterae exmissionales, azaz kiküldő vagy kibocsájtó levél, tartalmát tekintve: Komárom vármegye két adószedőjének nevére szóló hivatalos megbízás, felhatalmazás. Ebben Szeghy János alispán[1] és a szolgabírák – a vármegye közgyűlése nevében – arra utasítják az adószedőket, hogy a levélben felsorolt helyeken és a megnevezett személyektől, a hivatkozott törvényi szabályozásnak megfelelően szedjék be a vármegyére kivetett repartíciós adót. Az irat Rév-Komárom városában, a megyegyűlések szokásos helyén készült. A levelet magyar nyelven fogalmazták,[2] összesen öt oldal terjedelmű, kézzel írott, hiteles aláírásokkal, keltezéssel, rányomott hivatali pecséttel ellátott eredeti irat.[3] Az iratot 1672. pünkösd (május) havának 5. napján a vármegye közgyűléséből keltezték, tehát a török hódoltság időszakában járunk, annak is az utolsó évtizedében.

Az adó megfizetése a török korban is sokszor elviselhetetlen terhet jelentett az adózóknak, már csak annak sokfélesége (állami, egyházi, török és magyar földesúri adó számtalan fajtája) miatt is, nem beszélve annak mindig csak növekvő mértékéről. Nem csoda, ha a behajtása  problémás eljárásnak számított az adózók vonakodása, ellenállása miatt, ezért nem ritkán kényszerrel, katonai segédlettel ment végbe. Az állami vagy hadiadó (contributio, portio) kivetése és beszedése mindig a vármegyék által, vagy közreműködésükkel történt. A végrehajtó közeg szerepében eljáró vármegye nemigen szokta megindokolni, hogy kinek vagy milyen célra szánják az adót, hiszen, mint az köztudomású volt, a hadiadó a török korban alapvetően a végvári katonaság ellátását szolgálta. Esetünkben azonban Komárom vármegye közgyűlése mégis szükségét érezte az indoklásnak, nevezetesen, hogy Királysághy János és Luszpergh Márton[4] adószedők a komáromi német katonaság számára kötelesek behajtani az adót. Mivel a végvári katonaság korábban zömmel magyar katonákból állott, e meghökkentő kijelentés magyarázatát az adó új elnevezése hátterében találjuk meg: repartíciós, vagyis felosztott adó.

Miben állt ennek az adónak az újszerűsége? Korábban, a Habsburg-birodalom részeként Magyarország, ill. az országot képviselő rendek az országgyűlésen megajánlott adóösszeggel járultak hozzá a katonai kiadásokhoz. Természetesen az adómegajánlás nem ötletszerűen történt, különféle, rendszeresen végrehajtott portális, azaz kapu szerinti, lényegében vagyoni összeírások előzték meg.  Megjegyzendő, hogy a 17. század második felében, a kapu már mesterséges adókulcsot jelentett, mely több jobbágyháztartást foglalt magában, nem csupán egyetlen jobbágyházat, telket és annak tartozékait, mint korábban.[5] Az összeírások azonban gyakran megbízhatatlanok voltak, hiszen nemcsak a jobbágynak, de a földesuraknak is az volt az érdeke, hogy minél kisebb vagyont valljon be, s ezáltal kevesebb adót fizessen.

I. Lipót császár és magyar király 1671. március 21-én kiadott dekrétumával ennek a korábbi adózási gyakorlatnak kívánt véget vetni, amikor elrendelte a repartíciót. Ennek értelmében ugyanis a kivetendő adóösszeget illetően nem az országgyűlési megajánlásból indult ki, hanem a végvárakban állomásozó, ekkor már főleg német katonaság szükségleteiből, amit a Kamara és a Haditanács állapított meg. Mint sejthető, ez az összeg jelentősen túlhaladta a korábbiakat. A repartíció egyébként a Habsburg-birodalom más – osztrák és cseh – tartományaiban már régebb óta ismert és gyakorolt adózási mód volt, melynek további újszerűsége Magyarország számára abban állt, hogy az addig adómentes nemesekre is kiterjedt, valamint bevezette az accisa-nak nevezett fogyasztási adót is. A tervezet szerint Magyarországra az összbirodalmi adószükséglet 40%-a esett volna.[6]

A történészek I. Lipót e drasztikus lépése mögött többnyire az igazságtalan vasvári békét (1664) követő és magyar nemesi ellenállásba torkolló elégedetlenségre – a Rákóczi-, Wesselényi-, Thököly-felkelésekre – adott uralkodói választ látják. Az uralkodói „bosszú”, megtorlás természetesen szélesebb palettával bírt, kiterjedt a protestáns-üldözés felszítására és a magyar végvári katonaság szélnek eresztésére, s helyükbe idegen, zsoldos katonaság ültetésére is. Mint látjuk, Komárom várát 1672-ben már „őfelsége német vitézei” lakták, így a repartíció őket illette meg.

Az adózás ezen „új módiját” országos felháborodás kísérte, mivel az adó a korábbi, portánkénti 3-4 forintról 80-100 forintra emelkedett, nem számolva az országnak azzal a speciális helyzetével, amelyet az előző másfél század pusztító hadjáratai, a törökkel folytatott mindennapos őrlődések idéztek elő, s amely mind a népesség lélekszámában, mind az anyagi javak terén bekövetkezett óriási pusztulásban mutatkozott meg.  A tiltakozás hatására – s valószínűleg belátva, hogy a magyar adózóképesség messze alatta marad az osztrák tartományokban élő lakosságénak – a repartíciót rövid időn belül többször is csökkentették, végül az 1681-es országgyűlés szüntette meg, visszahozva a korábbi portális adózást.[7]

Iratunk keletkezésekor azonban még viszonylag friss intézkedésnek számított a repartíció.

A kiküldő levél mindenekelőtt megjelöli a helyet, ahová a kiküldés szolgál: Komárom vármegye két szolgabírói járását:[8] külön a nemes (kuriális) falvakat és külön a portás (jobbágyok lakta) helyeket, valamint az utóbbiakban lakó, vagy ott birtokos nemeseket név szerint, mivel ez esetben nekik is kellett adózniuk.[9] A szolgabíró neve alatt felsorolt helységek alapján látható, hogy Csontos Imre járása részben a később csallóköziként és gesztesiként ismert járások voltak. Az előbbi helységei erősen hiányos létszámban, csupán öt helységgel képviselik a járást. Csontos szolgabíró járása ugyanakkor magában foglalja a későbbi gesztesi járás csaknem valamennyi faluját is, Ácstól Vasdinnyéig, valamint néhányat a nagyobb részben töröknek hódolt tatai járásból: Kocsot, Szent Erzsébetet, és Mórt, ez utóbbi a későbbiekben már Fejér megyéhez tartozott.

Komárom megye másik járása csupa olyan településnevet tartalmaz, amely ­inkább a teljes egészében török uralom alatt álló Fejér megyéhez tartozónak tekinthető, maga Kenyeres Gergely szolgabíró is bicskei birtokos és/vagy lakos nemes volt. Felvetődhet a kérdés, hogy miért Komárom vármegye gondoskodik e falvak adójának beszedéséről. A válasz az ún. menekült vármegyék és a kettős adóztatás fogalmával függ össze.

A török terjeszkedéssel hódoltsági státuszba került magyar vármegyék (Esztergom, Pest-Pilis-Solt, Tolna, Fejér, stb.) nemességének nagyobb része ugyanis birtokait hátrahagyva, más, a hódoltságtól kevésbé érintett megyéknél keresett menedéket. Ezek a menekült nemesek végvárakban vagy más helységekben megtelepedve, jobbára a végvári katonák életét élték. Emellett, korábbi tulajdonukhoz, birtokaik feletti joghatóságukhoz továbbra is ragaszkodva távollétükben is újjá szervezték egykori megyéjük igazgatását, közgyűlést és törvényszéket tartottak, rendeleteket hoztak, tanúvallatásokat folytattak, adóztattak. Pest megye például Füleken, Esztergom megye előbb Érsekújváron, majd annak eleste után Komáromban működött.[10] Fejér megyét illetően némileg ellentmondóak az adatok, részben Veszprémhez, részben Komáromhoz tartozónak mondják a források.[11] További kutatások szükségesek arra vonatkozóan, hogy valóban működött-e a menekült Fejér megye Komáromban, vagy nem és ténylegesen Komárom megye látta el Fejér megyei települések adózásának adminisztrációját.[12]

 A korszak történetkutatásának egyik izgalmas kérdése: a török hódoltságban hogyan zajlott a magyar részre történő adózás, mert – mint tudjuk – kettős (török és magyar) adóztatás alatt nyögött a hódolt terület, de különösen a peremterületek lakossága. A török-magyar béketárgyalásokon soha nem rögzített, konkrét határvonal kérdésével kapcsolatban érdemes felidézni a török kor egyik legjelesebb kutatójának, Salamon Ferencnek az ezzel kapcsolatos megállapítását: „A török terület nem volt […] egy folytonos terület, hanem annyi sporadikus sziget, ahány török vár és palánk volt.”[13]. A romantikus történetírásban egy ideig kísértett az a – teljesen életszerűtlen – felfogás, hogy a hódoltsági területen élő jobbágyok „hazafias érzületből”, önként adóztak korábbi (többnyire elmenekült) földesuraiknak, hogy el ne felejtsék magyarságukat, hogy tudják, hova tartoznak. A hódoltsági adózás kérdése szerencsére ma már túllépett e gyermeteg felfogáson, Salamon Ferenc mellett Makkai László, Purjesz István és mások, de különösen Szakály Ferenc kimerítően alapos kutatásainak köszönhetően s vált meglehetősen jól feldolgozott témakörré.[14] Az ő kutatásaik bebizonyították, hogy a magyar nemesség magától értetődően ragaszkodott korábbi birtokaik feletti – ha mégoly korlátozott mértékben is gyakorolt – földesúri jogaik folytonosságához, így az adóztatáshoz is, amelyet a török fél többnyire tudomásul vett, noha a magyar és török fennhatóság közötti befolyási terület határa időről-időre módosult, jelentős mértékben függve az egyes, szemben álló végvárak erejétől.

A fentiek fényében válik érthetővé kiküldőlevelünk azon kitétele, mely választási lehetőséget biztosít az adószedőknek, hogy a felsorolt „akár holdult, s akár holdulatlan” helyekre személyesen kimenjenek, vagy – ha a török félelme miatt nem lehet – köriratot (currens), vagy egy arra rendelt személyt küldjenek maguk helyett, a lakosságot adózásra szólítva fel. Mint látjuk, a „török félelme” napi valóság volt.

A vármegye által közölt adó egy havi összege portánként egy tallér, vagyis másfél forint. Így például a 2 és fél portával rendelkező Ászár falut havonta 3 forint 75 dénár fizetésre kötelezte a kivetés, egy évre vetítve pedig 45 forintot kellett adóznia. A nemes falvak adóját egy összegben szabták meg, a porták közt lakó (vagy ott birtokos) nemes személyek általában 20-50 dénár közti összeget fizettek. A Komárom városában lakó katona-nemeseknek (nemes sereg) összesen 225 forintot kellett fizetniük. Az adószedők felhatalmazást nyertek arra is, hogy a kivetett adót akár kántoronként, negyedévente szedhessék be. A kiküldő rendelkezés előírta, hogy a pusztákról nyilvántartást készítsenek, bérlőiktől az éves bérleti díj 6 %-ánál többet ne kérjenek, míg a ki nem bérelt puszták után, vagy amelyeket a németek „eléltek”, nem kell adót szedni.

Ami az accisa, vagyis fogyasztási adót illeti, két fontos eleme van a rendelkezésnek: egyik a malmok dolga, a másik a görög kereskedők adóztatása. A malmok egyik csoportját a folyamatosan jól működő tatai, szőnyi, neszmélyi, naszályi malmok képezik, amelyek sem a tél, sem a kevés víz miatt nem szűkölködnek, akár búzaőrlő, kásatörő vagy kalló malmok, átalányban, évente és kerekenként egy-egy tallért fizetnek.[15] A másik csoport a Vágon és Dunán levő malmok (kivéve a Komárom határában találhatókat, amelyek az accisát a városba fizetik), melyek egy kerék után évente 50 dénárt fizetnek, míg a harmadik csoport a ritkán működő, pusztákon lévő „aprólék” malmok, csurgó malmok évi 25 dénárral tartoznak.

Ismeretes, hogy Komáromban nagyszámú ortodox görög másképp rác kereskedő telepedett le.[16] Az adószedők utasítása szerint adóztatásuknak az 1655. 27. tc. szerint kell történnie. Ennek értelmében a „görögnek nevezett rác vagy bosnyák kereskedők” azokban a városokban adózzanak, ahol laknak, mivel nincs rezidenciájuk, tehát városlakók. S mivel a  rácok az ország különböző helyein járják a vásárokat, gyakran az a gyanú állt fenn velük szemben, hogy a törökkel kereskednek és cimborálnak, a kapitányok kötelessége felügyelni ezeket, szükség esetén büntessék meg őket.[17]

A vármegye a kiküldő levélben elrendelte, hogy a megfizetett adóról nyugtát, elismervényt kell adni az adózóknak. Amennyiben azonban az adót nem akarnák megfizetni, vagy első felszólításra vonakodnának, dupla büntetést helyez kilátásba, melyből a behajtók egy harmaddal, a vármegye kétharmaddal részesül, biztosítva egyúttal az eljáró közeg, az adószedők motiváltságát is.

A repartíciós adóbehajtás eredményéről vagy eredménytelenségéről nem rendelkezünk további információval, Komárom vármegye 1672. évi jegyzőkönyve ugyanis – ismeretlen időpontban – elveszett, az 1668 és 1694. évek közti jegyzőkönyvekkel együtt.

Kántor Klára

A kiküldő levél szövege:

Mi Szeghy János Comárom Vármegyének Vice-Ispánnya, Szolgabírák és Esküttek, s közönségessen az egész Vármegye. Adgyuk tudására mindeneknek, hogy Nemes Királysághy Jánosnak és Luszpergh Mártonynak eő Kegyelmeknek, mint Vármegyénk Generális hites Perceptorainak,[18] Kik az eő Fölsége Nemet Vitézi fizetésére s tartatása reánk vetett Repartitio impositiojának[19] bészedésére rendeltettek, attunk tellyes hatalmat e végre, hogy az egész Vármegyében mindenik Szolga Birónak processusában[20] akarmelly hellyre is (hová az török félelme miatt bátorságossan mégh lehet) ki mehessenek Személy szerint az hova penigh az föllyebb megh jelentet akadály miatt nem bátorságos ki menések, magok currensét[21], vagy arra választott és substituált[22] embereket kibocsáthassák és minden helységh lakositul akár az Porttaknak száma szerint, akar szemelybeli fölvetés és adó szerint való impositiot, ugy az privilegiatus[23] szolgáknak es arendas Praediumoknak possessoritul[24] is mint az Molnároktul, Praedialis[25] es holdult helyeken lakozó  Nemesseghtűl, kik az Porta közé vigore articuli[26] 51. 1622. nem számláltattak az mi limitazionk[27] szerint, mellyet praesentibus inseráltunk,[28]sub poena dupli, ha elseő requisitiojokra,[29] s intésekre nem adminisztrálnák[30], in duabus, ad  necessitates Comitatus, in tertia pro partibus ipsis executoribus cedenda et convertenda exigálhassák[31] es beszedhessék, s quietálván minden helységnek lakóit, super administratis et perceptis,[32]  azukrul az midőn az Nemes Vármegye kívánnya szám adásrúl tartozzanak: Hogy penigh rendessebb lehessen ez aránt való processusok,[33] minden portátul, akár holdult s akár holdulatlan légyen menstruatim[34] egy egy tallért Komárom Várossában lakozó Nemes Seregh és Várossi rendrül kétszáz huszon öt forintot, kit az Városnak Bírája az Bor, éget Bor, és Sernek accizájábul in Supplementum […] Országunk törvénnye szerint, signanter articuli[35] 27 Anni 1655 az idegen kereskedő Ráczokat is avagy Görögöket kiknek semmi residentiájok[36] nem lévén, az Városon élnek, kiktül is Istenes Limitatio[37] szerint, illendő Censust[38] vehet Várossi Bíro Uram, meg egyezvén az Nemes és Seregh rendel is. Az arendás Praediumoktul[39] is esztendő által nem többet hanem sex per centumot,[40] ugy hogy az melly praediumnak árendája száz forint, attul vegyenek esztendő által hat forintot, és így az szerint plus, minus,[41] ha lészen, kit nem az arendátor[42], hanem az arendatarius possessor[43] tartozzék sub poena praespecificata[44] megh fizetni. Az Molnároktul is mineművek az Szőnyi, Almási, Tattai és Naszályi Malmokban levők, kiknek vagy az Télnek keménysége, vagy a víznek csekély volta miatt nincs semmi szükségek, akár búza őrlő akár kása törő avagy kalló malom legyen nem holnap számra, hanem esztendő által minden keréktül egy egy tallért. Az Dunán és Vágon levő Malmoktul penigh (azoktul meg válva, kik a Comáromi határban vadnak, mint hogy azok az accisa által az Város közé fizetnek) minden keréktül esztendő által eötven pénzt, az egyes aprólék Malmoktul penigh, kiknek ritkábban van vizek, minéművek az pusztákon levő csurgó malmok, minden keréktül huszon öt pénzt vehessenek esztendőnként. Ezeket penigh praecise[45] az molnároktul tartozzanak exigalni,[46] nem penigh az malmoknak gazdáitul. Az Portáknak penigh Nemes Privilegiatus és praedialis[47] helyeknek s holdult avagy privilegiatus helyeken lakozó Nemességnek száma az reájok vetet impositionak summajával[48] ilyenképpen következik.

Csontos Imre Uram processusában[49] levő

Nemes Helyek

Aranyos 8 forint, Nemes Olcsa 5 forint, Nemes Bogya 1 forint 50 dénár, Lak 3 forint, AlsóGellér 2 forint 75 dénár; [nemesek:] Török István, Török Miklós, Török Gergely 20-20 dénár, Matis Mihály 20 dénár, Nyolcsas Mihály 20 dénár,

Kocs 7 porta =   10 forint 50 dénár, Nemesek: Pázmándy Gergely 50 dénár, Janka János 25 dénár, Losonczi Farkas János úr 25 dénár;

Szend 3 porta = 4 forint  50 dénár;

Császár  7 porta =  20 forint 50 dénár, Nemes: Kaszap János 50 dénár

Szák 2 porta = 3 forint; Dad 3 porta =  4 forint 50 dénár; Környe 2 porta= 3 forint; Bokod 1 porta =  1 forint  50 dénár; Szent Eörsebet ½ porta = 75 dénár; Mór 3 porta =4 forint 50 dénár; Aszár 2 ½ porta = 3 forint 75 dénár; Kisbér 3 porta= 4 forint 50 dénár;                                       

Kethely 1 porta = 1 forint 50 dénár; Ete 3 porta = 4 forint 50 dénár; Vasdinnye 1 porta = 1 forint 50 dénár; NagyIgmánd 2 ½ porta = 3 forint 75 dénár, Nemes: István Deák;[50] Bana 2 porta= 3 forint; Ács 3 porta = 4 forint 50 dénár, Nemesek: ---

Kenyeres Gergely processusa

Nemes helyek

Acsa 5 forint; Szentpéter  2 forint; Csut 3 forint;

Portás Helyek

Bicske  6 porta = 9 forint, Nemes: Kenyeres Gergely 50 dénár; Mány 3 porta = 4 forint 50 dénár; Etyek 3 porta = 4 forint 50 dénár; Gyuro 3 ¼ porta = 5 forint 75 dénár; Vereb 3 porta = 4 forint 50 dénár; Sokoró 1 ½ porta = 2 forint 25 dénár; Pákozd 6 porta = 9 forint; Pátka 3 porta = 4 forint 50 dénár; Zámoly 3 porta = 4 forint 50 dénár; Csákvár 4 porta = 6 forint; Torna  4 porta = 6 forint; Lovas Berény  3 porta =4 forint 50 dénár; Tabajd 3 porta 4 forint 50 dénár; Csala (?) 1 porta = 1 forint 50 dénár.

Melly impositionak[51] beszedésétt, ha fellyebb megh irt Perceptor[52] Uraimék Cantor számra [53]akarják felvenni, szabadságok legyen reá, az praediumoknak[54] penigh számát szorgalmatossan felirják és kitanullyák, s az fellyebb declarált[55] mód szerint, Istenes adót és Taxát[56] vessenek reája, úgy hogy annuatim sex per centumot ne excedállyanak.[57] Ha melly praediumok penigh nem arendáltatnak,[58] vagy az Németektül eléletnek, azokra semminemű censust adót ne vessenek. Mindezeknek nagyobb erősítésére, attuk az mi Testimonialis[59] Levelünket, szokott pöcsétünkel erősítvén. Rév Comárom Királyi Várossábul. Vár Megyénk közönséges Gyülése helyérül. Pünkösd havának ötödik napján 1672 esztendőben.

[aláírások]: Joannes Szeghy vicecomes Comitatus Comaromiensis m[anu] p[ropria],[60]

Emericus Csontos Judlium Cottus Comaromiensis mp[61]

Georgius Csapo Judlium Cottus Comaromiensis mp

Johannes Péchy judlium ejusdem Cottus Comaromiensis mp

Gregorius Kenjeres Judlium,mp

Joannes Halasi juratus assessor mp[62]

Stphanus Podó juratus assessor mp

Extradatum per Juratum Notarium Comitatus Comaromiensis mp.[63]

 

Levéltári források:

MNL OL E 156. a. F.099-N.066. Urbaria et Conscriptiones. Komárom város házjegyzéke 1662.

MNL KEML IV. 1. a. Esztergom vármegye nemesi közgyűlésének iratai. Közgyűlési jegyzőkönyvek

MNL KEML IV. 502. Komárom vármegye adószedőjének iratai. (Szórvány)

Štátny Archív v Nitre. Komarnanska župa. Kongregačné zápisnice. 1619-1848. (digitalizált)

 

Felhasznált irodalom:

Salamon Ferenc: Magyarország a török hódítás korában. Budapest, 1886.

Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban. Budapest, 1981.

Szakály Ferenc: Magyar intézmények a török hódoltságban. Budapest, 1997.

Takáts Sándor: Városaink a török háborúban. In: A magyar múlt tarlójáról. H.n., é.n.

Gecsényi Lajos: Győr megye közigazgatása és tisztikara a XVII. században. In: Levéltári Szemle XXXVIII. évfolyam 1988. 3. szám 14-34. o.

Purjesz István: A török hódoltság Pestmegyében a XVII. század második felében. (Pest megye 1668. évi vizsgálati jegyzőkönyve a török ellen). In: Levéltári Közlemények 1958

Matunák Mihály: Érsekújvár a török uralom alatt.

Fejér vármegye levéltára 1692-1849. Írta és összeállította Arany Magyar Zsuzsanna, Dr. Erdős Ferenc. In: Fejér megyei történeti évkönyv 26.

Rövidítések:

MNL KEML: Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára

MNL OL E: Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Kincstári Levéltárak szekció

 


[1]Szeghy János iratunk keletkezése idején már éltes ember lehetett, ugyanis Komárom vármegye jegyzőkönyveiben már 1624-től találkozunk nevével.  Kiterjedt rokonsággal rendelkezett Győrben, Győr és Komárom megyében. Győr megyében az 1640-es években 5 évig töltötte be az alispáni hivatalt.  Nemesi származása 16. századi eredetű, apja Sz. Mihály győri városbíró, szolgabíró, anyja a Komárom megyei Benech család leszármazottja, s feltehetően anyja révén jutott több birtokrészhez Komárom vármegyében, pl. Bábolnához. Rokonságában püspöki udvarbírót, győri nagyprépostot is találunk.  Gecsényi Lajos: Győr megye közigazgatása és tisztikara a XVII. században. In: Levéltári Szemle 1988. 3. sz. 14-34. o.

Szeghy János Komárom vármegye jegyzőkönyveiben 1646-tól egyre gyakrabban szerepel a földbirtokosok listájában csakúgy, mint alispánként (1648, 1656, 1659, 1667 stb), vagy országgyűlési követként (1648, 1655, 1659), vagy a törökkel folytatandó tárgyaláshoz kiküldött megyei követként (1651), vagy egyszerűen – Vért, Vidaháza, Alsó- és Felső Vasdinnye, Kurtakeszi, Radvány, Nagylél, Nemesócsa, stb.  helységekben fekvő –birtokait, birtokrészeit féltő, s azok jogtalan használatától másokat eltiltó földesúrként.  Štatny Archív v Nitre. Komarnanská Župa. Kongregačné Zapisnice 1619-1849. Elench 1619-1668.)

[2] Az irat magyar nyelve főként annak a körülménynek köszönhető, hogy ekkoriban Komárom város és vármegye lakosságának nagyobb része protestáns volt, akik a korban szokásos latin hivatali nyelvvel szemben előszeretettel használták magyar anyanyelvüket. Emellett nyilván célszerű is volt magyarul fogalmazni, hiszen a vidéki emberek, falusi bírák stb. nem feltétlen tudtak latinul, márpedig az adószedők kiküldetése őket érintette.

[3] Levéltári jelzete: MNL KEML IV. 502. Komárom Vármegye Adószedőjének iratai. Szórvány 1672.

Eredeti jelzete: Theca 6.,Lad. A., Fasc. 1., No. 34.

A szöveget átírtuk a könnyebb olvasás és a latin kifejezések magyarázata kedvéért.

[4] Egy 1662-ben készült városi házlista szerint mindketten révkomáromi lakosok, városi polgárok voltak, Királysághy ötvösmesterséget űzött és a Hompos utcában lakott. (MNL OL E 156. a. F.099 –N066. Komárom város házjegyzéke 1662.

[5]Példaként Esztergom megye adószedőjének 1638. évi kamarai utasítását említjük meg, mely szerint egy portára 4 jobbágyházat vagy 12 zsellért kellett számítani, s az adószedőnek ügyelnie kellett arra is, nehogy becsapják és a jobbágyok zselléreknek adják ki magukat. Kántor Klára: Esztergom vármegye közgyűlési jegyzőkönyveinek regesztái I. kötet. Esztergom, 2001.)

[6] Szakály Ferenc: Magyar adóztatás a török hódoltságban.  Budapest, 1981. 332. o.

[7] Szakály Ferenc i. m. 332-333. o.

[8] Érsekújvár s általa a Felvidék jelentős részének hódoltság alá kerülésével (1663) Komárom vármegye hatóságának területe is jelentősen lecsökkent: a Duna balparti két (csallóközi és udvardi (komáromi) járásába tartozó falvak nagyobb része odaveszett, hasonlóan a korábban meghódolt tatai járáshoz.

[9] Többnyire armalista vagy jobbágytelken ülő, esetleg egytelkes nemesekről van szó.

[10] A menekült vármegyék tényleges működését a fennmaradt iratanyag: jegyzőkönyvek, iratok, adólajstromok stb. igazolják. Esztergom vármegye 17. századi működését tükröző jegyzőkönyve a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár őrizetében MNL KEML IV. 1. a. jelzet alatt található.

[11]HU MNL OL E 156-a. – Fasc.004 -No. 044/d. Az Országos Levéltár őrizetében lévő, 1671. után keletkezett, datálatlan összeírás például Mórt, Pátkát, Zámolyt stb. Komárom megyéhez sorolja, míg Bodajkot, Csurgót, Igart stb. Veszprémhez.

[12]Fejér megyei történeti évkönyv. 26.  Szerk.: Dr. Erdős Ferenc. Székesfehérvár, 2005. 13. o.

[13] Salamon Ferenc: Magyarország a török hódítás korában. Budapest, 1886. 337. o.

[14] Lásd az irodalmat.

[15] Melegvizes, hévízforrások közelébe települt malmok.

[16] A rácok közössége templommal rendelkezett, anyakönyvüket az 1600-as évek eleje óta vezették, s mint ilyen,

 a környék legrégebbi, fennmaradt anyakönyve.

[17]Corpus Juris Hungarici. Márkus Dezső (szerk.) Magyar Törvénytár 1000-1895. 1608-1657. évi törvénycikkek. Milleniumi emlékkiadás 5. Budapest 1900.

[18] Főadószedők

[19] A felosztott adó kivetése

[20] Járásában

[21] Körlevél

[22] Alárendelt

[23]Kiváltságolt

[24] A bérelt puszták birtokosai

[25] Egyházi nemes

[26] A törvénycikk értelmében

[27] Kivetés, kiszabás

[28] Levelünkbe foglaltunk

[29] Az első felszólításra dupla büntetés

[30] Nem adnák meg

[31] Két része a vármegye szükségleteire, egy része maguknak a végrehajtók részére kell átengedni és fordítani

[32] Nyugtát kiállítva a beadott és beszedett adóról

[33] Eljárásuk

[34] Havonta

[35] Nevezetesen a ..törvénycikk

[36] Lakóházuk, nemesi udvarház

[37] Törvényes kivetés

[38] Városi telek utáni adó

[39] Bérbe adott puszta

[40] Hat százalék

[41] Ha több vagy kevesebb

[42] Bérlő

[43] Bérbeadó birtokos

[44] Előbb megírt büntetés alatt

[45] pontosan

[46] behajtani

[47]Kiváltságolt vagy egyházi nemesi

[48] A kivetés összege

[49] Járásában

[50] A nevet áthúzták.

[51] Kivetés

[52] Adószedő

[53]Negyedévente

[54] Puszták száma

[55] kijelentett

[56] Törvényes adót és illetéket

[57] Hogy évente a hat százalékot ne haladják meg

[58] Ha a pusztákat nem bérlik

[59] Bizonyságlevél

[60]Komárom vármegye alispánja, saját kezével

[61] Komárom vármegye szolgabírája saját kezével

[62] Esküdt saját kezével

[63] Kiadta Komárom vármegye főjegyzője saját kezével.

 

Utolsó frissítés:

2021.03.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges