1986-ban a Szovjetunió és a keleti blokk országaiban a szocialista berendezkedés már közeledett története végéhez, így a katasztrófa körüli titkolódzás még jobban felgyorsította a folyamatokat. Bár Gorbacsov februárban meghirdette a „peresztrojka” (átalakítás) és a „glasznoszty” (nyilvánosság) reformpolitikáját, alig két hónappal később ezek mind csak üres szavak maradtak, amikor megtörtént a baleset.

A szovjet diktatúrában, csak úgy, mint bármely más diktatúrában a nyilvánosság előtt sosem jelenhetett meg semmi negatívum, ami árthatott a hatalmon lévő erőknek. Ezzel ugyanis támadási felületet adtak volna maguknak, a népet ezért mindenképpen (jellemzően siker-) propagandával kellett elárasztaniuk, hogy a vezetésben feltétel nélkül megbízzanak, mindenki másban viszont ellenséget lássanak. Amikor viszont valami probléma ezt a tudatosan épített „mítoszt” veszélyeztette volna, arról lehetőleg hallgatni kellett, vagy ha a hallgatás lehetetlen volt, akkor rá kellett fogni másra a dolgot, vagy egyszerűen el kellett bagatellizálni a problémát. Így történt a csernobili katasztrófa esetében is.

Amint a szovjet vezetés értesült a balesetről, teljes hírzárlatot rendeltek el. Az időjárás azonban megakadályozta, hogy sokáig eltussolhassák az ügyet, ugyanis a szelek már április 28-án egészen Svédországig szállították a radioaktív port, amit az ottani atomerőművek ellenőrző eszközei a munkába tartó emberek ruháján detektáltak. A svédek a meteorológiai jelentések alapján a nagykövetségen keresztül hivatalosan is rákérdeztek, hogy a Szovjetunióban történt-e valamilyen radioaktív katasztrófa, amire a válasz azonban azonnali „nem” volt. Viszont mikor a svédek jelenteni akarták az incidenst a Nemzetközi Atomenergia-ügynökségnek, végül Moszkvában mégis beismerték a baleset tényét.[1]

Ez a nyilvános beismerés azonban továbbra is teljesen tudatos mellébeszélés volt. Még aznap (bár így is csak a katasztrófa utáni második napon), április 28-ának estéjén a szovjet tévéhíradóban felolvastak egy rövid, a baleset súlyosságát egyáltalán nem jelző közleményt, majd a következő napokban is más, amerikai atomerőművekben bekövetkezett balesetekkel illusztrálva próbálták relativizálni az eseményt.

Magyarországon Horváth László nyugalmazott őrnagy visszaemlékezése szerint már a katasztrófa napján, április 26-a késő délután is országszerte észlelték a szokásosnál magasabb háttérsugárzást.[2] Élesen ellentétben áll ezzel viszont a Komárom megyei pártlap, a Dolgozók Lapjának április 30-ai rövidhíre, ami kategorikusan azt üzente, hogy az országban nem mértek a szokásostól eltérő mértékű sugárzást.[3] A magyar lakosság egyébként először április 28-án, a Magyar Rádió esti 9 órás hírműsorában kapott információt a történtekről, mikor Bedő Iván beolvasta a BBC tudósításának magyar fordítását, melyben szó volt arról, hogy Európa több országában is mérték a magasabb sugárzást. A vezetőség pánikhelyzetét mutatja, hogy meg is büntették érte.[4]

A sajtóban valójában csak másnaptól jelenhettek meg – természetesen kontrollált módon – a hírek. Ezek ékes példája a Dolgozók Lapja április 29-ei rövidhíre, ami az első szovjet tudósítás szinte szó szerinti fordítása, mindössze annyi kiegészítő adattal bír, ami segít az olvasónak elhelyezni a helyszínt a térképen, valamint felvállalja, hogy a károkról, a baleset súlyosságáról és az áldozatokról nem tudnak konkrétumokat.[5]

Májustól kezdve rendszeresen foglalkozott a megyei sajtó a balesettel, még a május elsejei „ünnepi számában” is. Már ekkor megjelenik egy új motívum a tudósításban: a nyugati rémhírterjesztés.[6] A cikkben nem jelzik, mely nyugati médium riogatott ezres nagyságrendű halálos áldozatról, ellenben az, hogy a katasztrófának csak két áldozata lett volna, szintén nem volt igaz, bár az mind a mai napig vitatott, hogy a sugárzás következtében pontosan hányan haltak meg a környéken lévők közül idő előtt.

Emellett május 5-éig kellett várni, hogy a pártlap beszámoljon, hogy valóban kimutattak a szokásosnál nagyobb sugárzást Magyarországon is, de rögtön azzal nyugtatgatták az embereket, hogy annak mértéke még mindig az egészséges határon belül van és nem érdemes túlzottan reagálni a dologra.[7] A következő napon a lakosság megtudhatta, hogy az erőmű 30 km-es körzetéből 49 000 embert telepítettek ki, május 7-én pedig már a baleset pontos lefolyásáról is elkezdtek megérkezni az első részletek.[8]

Az állampárt azonban nem volt nyugodt. A pártbizottsági üléseken megszokott dolog volt, hogy folyamatosan szondázták a lakosság hangulatát különböző témakörökben. Az MSZMP Komárom Megyei Pártbizottságának, valamint Esztergom Város Pártbizottságának májusi jelentéseiből[9] kiderül, hogy külpolitika terén a megye és azon belül a város lakosságának érdeklődésében egész májusban az atomerőmű balesete dominált. Akár ezt a kettőt, akár a többi település jelentését olvassuk, egyhangúan lesújtó módon vélekedett a lakosság a Szovjetunió tájékoztatásáról, sőt, a megyei anyagban feljegyezték, hogy a megye területén kifejezetten felértékelődött a nyugati sajtó, mint például a Szabad Európa Rádió, vagy az osztrák televízió mint hírforrás a hazai tömegtájékoztatással szemben. A szovjet tájékoztatás hiányosságaival kapcsolatban mind a megyei, mind a városi jelentés szerint többen párhuzamot vontak a Korean Air 007-es járatának 1983-as esetével, amikor a navigációs meghibásodás miatt szovjet katonai légtérbe került utasszállító repülőgépet szovjet vadászgépek lőtték le, mivel kémrepülőnek hitték, ami így két utas halálával és a gép kényszerleszállásával végződött. A megyei jelentésben szó szerint a következően fogalmaznak: „A megállapítások szerint az információk késedelmes és nem meggyőző közreadása ››politikai hiba‹‹ volt és presztízsveszteséget, tárgyalási pozícióbeli gyengülést okozott a Szovjetuniónak. … Általános vélemény, hogy az imperialista propaganda nem késlekedett a ››lehetőség kiaknázásával‹‹, a pánikkeltés, a Szovjetunió és a szocialista országok elleni rágalomhadjárat felszításával.” Esztergom városában pedig a következő módon foglalták össze a jeletésben ugyanezt: „Általános az a vélemény, hogy a tájékoztatás késése kapóra jött a nyugati propagandagépezetnek, hogy lépéselőnyt szerezzen és szovjetellenes hangulatot keltsen nem csak nyugaton, hanem a szocialista országokban is.”

Az MSZMP Megyei Pártbizottsága 1986-os május havi, egész megyére vonatkozó, összesített jelentésének részlete:

Afenti jelentéshez az Esztergom Városi Pártbizottság által benyújtott jelentés részlete:

Ez mind tisztán hatalommechanikai szempontú sajnálkozás volt, amely továbbra is a Szovjetunió (és azon keresztül a hazai) vezetés megítélését tartotta a legfontosabb kérdésnek, nem pedig a lakosságot potenciálisan fenyegető veszélyekről szóló gyors és hiteles tájékoztatást, hiszen a sokak által emlegetett késedelem, mint tudjuk, szándékos döntés volt. A jelentésben nem foglalkoztak azzal, hogy a nyugati médiának vagy a keleti blokk tömegtájékoztatásának pontosan mennyi volt a valós igazságtartalma, hiszen nem ez számított. Mint láthattuk, a korabeli emberek is észrevették, hogy a Szovjetunió nem először került kínos helyzetbe kommunikáció terén. A csernobili katasztrófa körüli kommunikációs terelés az előtte meghirdetett peresztrojkával és glasznoszttyal való azonnali szembefordulás volt, és ma már pontosan tudjuk minden elfedési kísérlet ellenére, hogy a katasztrófát egyszerre okozta emberi hiba és tervezési hiányosság. A kezdeti eltussolási kísérlet miatti presztízsveszteség és a hasonló technológiát használó atomerőművek azonnal megkezdett átalakítása pedig felgyorsította az amúgy is komoly gondokkal küzdő Szovjetunió szétesését. A Csernobil körüli zónán azonban ez már mit sem segít, a vidék évezredekig lakhatatlan marad.

Összeállította: Borz Tamás segédlevéltáros