Jelenlegi hely

Szolnoki programokon vett részt a Családtörténeti Kutatóhelyek Baráti Köre

2021.09.15.
Különleges vendégek jártak az MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárában 2021. szeptember 13-án. A hagyományos kutatóhelyekre – levéltárakba, könyvtárakba, múzeumokba és egyéb gyűjteményekbe látogatásokat szervező közösség tagjai ezúttal Szolnok felé vették az útirányt.

Levéltárunkban több levéltáros kolléga és a restaurátor közreműködésével betekintést kaphattak az itt folyó munkába. Megismerték a levéltár történet és ezzel együtt a közigazgatási változásokat, melyek hatással voltak intézményünk illetékességére, valamint gyűjteményének alakulására. A raktárban végigsétáltak a Jászkun Kerületek hagyományos iratcsomóit őrző raktári folyosón. A restaurátor műhelyben megismerhették a restaurátor munkáját segítő eszközöket és anyagokat, továbbá apróbb javítási munkákon keresztül az itt tárolt iratanyagok károsodásait. Megcsodálták azokat az okleveleket, iratokat, térképeket és terveket, melyeket levéltárunk különös becsben tart és meghallgatták a hozzájuk kapcsolódó érdekességeket és történeteket. Végül – de nem utolsó sorban – a családtörténet-kutatást segítő helyben őrzött forrásokkal ismerkedtek meg.

Délután az Aba-Novák Agóra Kulturális Központban tettek látogatást, ahol megtekintették a „Jövőnk a múltban” című, a Szolnoki Családkutatók 10 éves munkáját bemutató jubileumi kiállítást.

 

Utolsó frissítés:

2021.10.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges