Jelenlegi hely

Barátság, Cigányvárosi, Fűtőháztelepi, Gyárvárosi, Húsosok, Kőrösi úti és Téglaházi. Szolnoki „fotbal clubok” bírósági esete 1930-ban.

Bírósági esetek 10.
2022.05.20.

Előhang 1. „Egy-egy sikeres akciója után Gráf azzal jutalmazta magát, hogy odament az öntözőcsatornához, és egy nagyot húzott a Hubertusból, de játékán ez nem látszott meg, sőt cselei a sűrű csuklástól csak még kiismerhetetlenebbé váltak.”[1]

Előhang 2. Ezen írás megszületésének legfőbb oka, hogy 2022. május 22-én a másodosztályban való megkapaszkodásért játszik a Szolnoki MÁV FC csapata (a MÁV-ról nincs szó az iratokban). Bár a szerző is „kergette a labdát” („Futballozni mindenki futballozott, az is, aki nem, ez a futball sine qua nonja, de nem mindenki futballista.”),[2] Nyilasi volt általános iskolában, a Liverpool-lal gombfocizott, Maradona-poszterrel íróasztala fölött erősítette csekély tehetségét, a nyolcvanas évektől édesapjával, majd barátaival járt a MÁV meccseire, mégsem elégedett a jelen közeggel.[3]

 

Fiatalok ünneplik a feljutást 2010 júniusában

 

B.II.3255/1930.[4]

Terhelt: „Barátság” és társai

A vád tárgya: 1922:XI.tc. 11. §.

 

Az 1922:XI. törvénycikk[5] 7. paragrafusa szerint bármilyen egyesület vagy szervezet „csak a belügyminiszter, illetőleg a belügyminiszterrel egyetértőleg a fennálló törvények értelmében arra illetékes más szakminiszter által láttamozott alapszabályok, szabályzatok, illetőleg szabályok alapján működhetik”. Aki nem ilyen egyesülethez csatlakozik, az „kihágást követ el és egy hónaptól két hónapig terjedhető elzárással és hatezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő”, aki pedig tisztséget vállal, az „vétséget követ el és hat hónaptól egy évig terjedhető államfogházzal és (egyénenként) húszezer koronától nyolcvanezer koronáig terjedhető pénzbüntetéssel büntetendő”.[6]

 

1930 elején Bögre Sándor detektív[7] jelentette, hogy a megyeszékhelyen több olyan labdarúgó klub működik, illetve fejt ki egyesületi tevékenységet, amelyeknek nincs alapszabálya, illetve hatósági engedélye. Ezek a következők voltak:

 

„Tabánvárosi »Barátság« fotbal club”

  • Székhely: Szabó-féle kocsma, Gyömörey Félix u.
  • Elnök: Tímár József, szolnoki születésű és lakos, 40 éves, borbélymester.
  • „Van még 12 vezetőségi tag, alelnök, pénztárnok, stb. és 32 rendes tag. A club a múlt év folyamán alakult és 35 mérkőzést játszott le részben helybeli és részben vidéki – törökszentmiklósi, abonyi, stb. – csapatokkal.”

 

MNL JNSzML VII.1.a. B.3255/1930.

 

„Húsosok”

  • A helybeli hentesek és mészárosok klubja.
  • Székhely: Tomek-féle kocsma, Horánszky u. 13.
  • Elnök: Tassi Ferenc hentesmester; pénztárnoka Gergely Miklós hentesmester.
  • „Ezek a múlt évben ugyancsak több mérkőzést játszottak különböző csapatokkal és egy kupa mérkőzésen győztesként szerepeltek.”

 

MNL JNSzML VII.1.a. B.3255/1930.

 

„Fűtőháztelepi fotbal club”

  • Székhely: Szathmáry Kálmán kocsmája, Horog u. 15.
  • Elnök: B. Nagy Mihály, szolnoki születésű és lakos, 50 éves, nyugalmazott MÁV segédtiszt.
  • „Ezen club már 1926-ban alakult és ettől kezdve minden évben számtalan mérkőzést játszott le különböző vidékeken – Szentes, Kunszentmárton, Nagykáta, stb.”

 

„Gyárvárosi fotbal club”

  • Székhely: -
  • Elnök: Nyokó József hentesmester, lakhelye: Temető u. 1.
  • „A club az elmúlt évben alakult és szerepelt helybeli mérkőzéseken.”

 

„Czigányvárosi fotbal club”

  • Székhely: Pirók-féle kocsma, Thököly u. 67.
  • Elnök: Faragó Kálmán, szolnoki születésű és lakos, 23 éves, szabómester.
  • „Ugyancsak a múlt évben alakult és játszott mérkőzéseket.”

 

„Kőrösi úti fotbal club”

  • Székhely: Rigó Antal lakása, Csont u. 1.
  • Elnök: Rigó Antal, szolnoki születésű és lakos, 30 éves, napszámos.
  • „Ezen csapat is az elmúlt évben több helyi és vidéki (Abony, stb.) csapattal játszott. Tagok száma 25.”

 

„Téglaházi sport club”

  • Székhely: -
  • Elnök: Hamzi Ferenc, szolnoki születésű és lakos, 36 éves, cipészmester, lakhelye: Vágóhíd u. 25.
  • „Ezen club már 6 éve működik. Tagjainak száma 30. Állandó pályát évi 60 pengőért bérelnek. Sok mérkőzést játszottak helybeli és vidéki csapatokkal.”

 

A fenti klubok székhelyei a város 1927-es térképén

 

A jelentés végén Bögre megjegyezte, hogy a klubok közül „a Barátság, Húsos és Téglaházi fejtenek ki erős tevékenységet. Rendes gyűléseket tartanak, tisztikart választanak”. A többi klub „nem állandó, hanem a szezon megindulásakor összejönnek és a szükséges tagokat beszervezik, a vezetőség és egy pár állandó tag azonban mindig együtt van”.

 

Az ügy lezárása hatásköri viták miatt elhúzódott. Az ügyészség szerint a rendőrség, a rendőrség szerint a törvényszék lett volna az illetékes. A rendőrség érvelése szerint ugyan „kétségtelen, hogy mindazok, akik csak mint egyszerű tagok csatlakoztak az 1928. XI. tc. 7 §-ában megállapított rendelkezésekkel összhangban nem levő egyesületekhez, elkövették a törvény 10 §-ában körülírt kihágást, melynek elbírálása az államrendőrség hatáskörébe tartozik. A feljelentés azonban nem ezen kihágásra vonatkozik, de ha vonatkozna is, elválaszthatatlan összefüggésben van a szélesebb hatáskörrel bíró kir. törvényszékhez tartozó vétséggel s így az áttételt a Rbsz. [Rendőri büntető szabályzat] 8 §-a értelmében is el kellett rendelnem annál is inkább, mert – ha a Rbsz 8 §-a 1. bekezdésének megfelelő összefüggés a kihágás és vétség közt nem is volna – akkor is a kihágás miatt az egyszerű tagok csak az esetben lennének büntethetők, ha a szélesebb hatáskörrel bíró kir. törvényszék a vezetőség tagjainak bűnösségét jogerősen megállapította és eldöntötte azon előzetes kérdést, hogy a megnevezett klubok belefoglalhatók-e a szóban forgó törvény 7 §-ában írt szervezetek valamelyikének fogalma alá.”

 

Ezt követően pótnyomozást rendeltek el, ám a további meghallgatások sem vezettek eredményre: „az általam kikérdezettek tagadják, hogy egyesületi életet éltek volna vagy arról tudomásuk lett volna, hogy hatósági engedély nélkül működik a futbal csapat”.

 

A téma megkerülhetetlen irodalma:

  • Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli
  • Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére
  • Nick Hornby: Fociláz
  • Pető Péter: Leshatár
  • Sajó László: Öt és feles

 

Film, sorozat:

  • Fábri Zoltán: Két félidő a pokolban
  • Emir Kusturica: Maradona
  • Sándor Pál: Régi idők focija
  • Szász Péter: Szépek és bolondok
  • Sunderland ‘Til I Die

 

Utóhang 1. „Mintha nagyon nem akarnád, hogy gólt kapjanak. Rendben, hogy felülbírállak, de a végén majd agyonvernek engem itt, ha állandóan elengedem őket, miközben te lengetsz! Ugattak a védők mindegyiknél, hogy emelted a zászlót! A huszadik perctől az összes játékos tegez! Művész, te meg mit csináltál a szögletnél? Érjél már oda, legalább mire berúgják. Szerintem kinn volt a labda, kintről csavarodott. Neked kéne jelezni, ha ott lennél.”[8]

 

Utóhang 2. „Oda a bajnokság, Sashalom lett a bajnokságra törő MÁV Waterlooja!”[9]

Az 1932-1933-as bajnoki évet három szolnoki csapat (MÁV, MTE [Szolnoki Munkás Testedző Egyesület] és a SzAK [Szolnoki Atlétikai Klub] kezdte meg a „Középmagyar alszövetség” elnevezésű csoportban.

1933. június 15-én, csütörtökön játszotta a bajnoki címről döntő meccsét a MÁV.

„Aznap este lázban volt az egész város, mindenki a Sashalomról jövendő hírt várta […]. Mindenki biztosra vette, hogy a nagy állóképességű MÁV a kiesés szélén álló sashalmiak legyőzésével bajnok lesz. A vasutasok dalárdája, a Millennium zenekar már készülődött a hazatérő csapat éjszakai fogadtatására, a Korona-vendéglőben csapra ütötték a hordókat, este fél 7-kor pedig százakra menő tömeg várta a vasútnál a telefonértesítést. Mikor Sashalom jelentkezett, huszan kaptak egyszerre a kagylóhoz s egyszerre sápadtan ejtették vissza. Megjött és futótűzként terjedt a hír: a MÁV 2:0-ra vereséget szenvedett. Voltak, akik sírtak, a fejüket fogták, az utcán mindenütt izgatott csoportok tárgyalták a szomorú hírt […]. A meccs után a dunakeszi drukkerek sörös és boros hordókat görgettek a pályára, ittak a sashalmiakkal együtt a D. Magyarság győzelmére s megülték a MÁV halotti torát.”

 

Összeállította: Bojtos Gábor főlevéltáros


[1] Moldova György: Gráf, a részeges jobbhalf. In: Uő: Ferencvárosi koktél. Budapest, 1974. Online: https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/MOLDOVA/moldova00256a_kv.html

[2] Esterházy Péter: Utazás a tizenhatos mélyére. Budapest, 2006. Online: https://konyvtar.dia.hu/xhtml/esterhazy_peter/Esterhazy_Peter-Utazas_a_tizenhatos_melyere.xhtml

[4] MNL JNSzML VII.1.a. B.3255/1930.

[6] 10. és 11. §

[7] Bögre Sándor (1895-1956) detektív, 1944-től detektívfelügyelő Szolnokon. 1945 után népbírósági eljárásban elítélték.

[8] Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli. In: Egressy Zoltán: Kék, kék, kék. Budapest, 2012, 173.

[9] Szolnoki Ujság, 1933. június 18. 7.

 

Utolsó frissítés:

2022.06.21.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges