Magáról a vitáról nem sokat tudunk, a levéltári iratok között viszont fennmaradt egy beszámoló, amely Az alkohol és a bódulatkeltő anyagok használata elleni küzdelem helyzete és feladatai megyénkben címet viseli, s amely minden bizonnyal Paróczainé referátumának szövegét tartalmazza. Az irat bemutatja, milyen mértéket öltött az alkoholizmus és a kábítószer-fogyasztás Szolnok megyében és milyen eszközökkel próbáltak a kedvezőtlen folyamatoknak gátat vetni az ezzel foglalkozó szervezetek. Kiemelkedő forrásértéke miatt a beszámoló rovatunk olvasóinak érdeklődésére is számot tarthat, ezért egy rövid bevezető után a teljes szövegét közzétesszük.

            A Kádár-rendszer utolsó évtizedére ijesztő méreteket öltött a lakosság cigaretta- és alkoholfogyasztása, valamint egyre nagyobb problémát okozott a kábítószerhasználat is. Ennek hátterében politikai, gazdasági és társadalmi okok húzódtak meg. A politikai indíttatású tömeges pozícióváltások, a tulajdonviszonyok erőszakos átalakítása, a korábbi családszerkezet átalakulása, az emberek megszokott környezetükből történő tömeges kiszakítása, az 1945 előtti társadalmi normák gyökeres megváltoztatása, a nagycsalád felbomlása és ezzel a családi és mikroközösségi kontroll fellazulása, a magasabb életszínvonal elérése érdekében végzett túlmunka traumatizálta és kimerítette a lakosságot.[1] A gyors és radikális gazdasági-társadalmi átalakítások komoly nyomot hagytak az emberek lelkében. Jól szemlélteti mindezt az az adat, amely szerint az erőszakos kollektivizálást megelőzően a falvakban gyakorlatilag nem voltak neurotikus betegek, két évvel a téeszesítés befejeződése után azonban az arányuk elérte a lakosság 30%-át.[2] Egyre többen küzdöttek mentális betegségekkel, s mindez táptalajt biztosított ahhoz, hogy emberek tömegei nyúljanak a legkönnyebben és legolcsóbban hozzáférhető feszültségoldó szerhez, az alkoholhoz. Tiszta alkoholra számítva az egy főre eső fogyasztás 1951-ben még kevesebb mint 1 liter volt, 1989-ben azonban már elérte a 11,3 litert.[3] Az italon kívül a nyomasztó mindennapokból való kiszakadás lehetséges módszere volt még a különböző bódulatkeltő szerek használata, annak ellenére, hogy klasszikusnak számító kábítószerekhez (kokain, heroin stb.) szinte lehetetlen volt hozzájutni. Az 1960-as évektől dívott az oldószerek gőzeinek inhalálása, más néven szipuzás és a gyógyszerre ivás, de az 1980-as évekre teret nyert a mákteázás és szórványosan előfordult a kenderhasználat is.[4] 1990-ben Magyarországon négyezer fő volt a „kemény drogosok” száma, körülbelül tízezren gyógyszerekkel kábították magukat, az úgynevezett „ragasztózók” vagy „szipusok” számát pedig megbecsülni sem tudták.[5] Az ifjúság a legveszélyeztetettebb korosztálynak számított, hiszen a fiatalok szabadidejüket gyakran töltötték „csavargással”, „bandázással”, ami kedvezett a káros szenvedélyek terjedésének, ráadásul sok esetben éppen a felnőttek alkoholizmusa miatt megromlott családi háttér és a rossz szülői példa vezetett a gyermekek deviáns magatartásához.[6]

            A politikai vezetés sokáig nagyon felemás módon viszonyult a problémához. A kábítószer-használat témáját  tabusították és kizárólag a bűnüldözés szempontjából foglalkoztak vele, aminek hátterében az az ideológiai megfontolás állt, hogy a drogfogyasztás kifejezetten a kapitalista nyugat sajátja.[7] Az alkoholizmus visszaszorítására már a ’60-as években történtek lépések, először a fogyasztást korlátozó intézkedések bevezetésével, majd a kényszerelvonás eszközeivel, s csak a ’80-as években koncentráltak igazán a kiváltó okok feltárására és megszüntetésére, amihez a hatóságokon kívül már más közigazgatási és társadalmi szervek segítségét is igénybe vették. Megyei szinten az Alkoholizmus Elleni Bizottság (AEB) koordinálta a munkát, de az egészségügyi intézményektől az iskolákig és a munkahelyekig mindenkinek megvolt a szerepe az alkohollal szembeni fellépésben. Többek között Szolnok megyében is alkoholellenes klubok és úgynevezett szeszmentes szórakozóhelyek jöttek létre, hogy a kedvezőtlen folyamatokat megállítsák. Ami a kábítószer-használat elleni fellépést illeti, a ’80-as évek második felében az AEB mellett a megyei Közegészségügyi és Járványügyi Állomás (KÖJÁL) Egészségnevelési Osztálya végzett komoly munkát a kedvezőtlen folyamatok visszaszorítására.[8] Nem véletlen, hogy az írásom középpontjában álló irat is nagy valószínűséggel az AEB titkárának beszámolója a Gyermek- és Ifjúságvédelmi Koordinációs Bizottság számára.[9]

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

ElőzőKövetkező

Megyei Gyermek és Ifjúságvédelmi Koordinációs Bizottság anyagai

HU-MNL-JNSZVL-XXIII.15.b. F/59/1987

            Az ülésre készített anyag először az alkoholizmus káros egészségügyi hatásaira hívta fel a figyelmet azzal, hogy leszögezte, az utóbbi két évtized halálozási adatainak igen kedvezőtlen alakulásában az egészségtelen életmód és a dohányzás mellett jelentős szerepet játszott a mértéktelen alkoholfogyasztás. Ezt a referátum készítője adatokkal is alátámasztotta: 1986-ban 88-an haltak meg az alkoholizmusra visszavezethető halálokokban Szolnok megyében, ami négyszerese az 1975-ben előforduló hasonló eseteknek. Az alkoholizmus azonban a korszakban többet jelentett egy egészségre káros szenvedélynél, a társadalomra gyakorolt negatív hatásai miatt ugyanis deviáns magatartási formának minősítették és a társadalmi beilleszkedés zavaraként írták le, amely jelentős szerepet játszik a bűnözésben, a családok felbomlásában és az életvitel torzulásaiban. A gyermekek két irányból is veszélyeztetettek: egyrészt a szülők alkoholizmusa miatt megromlott családi, szociális háttéren keresztül. 1987-ben Szolnok megyében 1902 családban 4700 veszélyeztetett gyermek élt, s közülük az alkoholista veszélyeztetettség miatt nyilvántartottak száma 1334 volt. A másik nagy probléma, hogy a fiatalok nagyon nagy számban maguk is közeli kapcsolatba kerültek az alkohollal. Leginkább a segédmunkát végző, iskolázatlan fiatalok voltak az érintettek, de a jelentés szerint a 15–19 éves szakmunkástanulók közül az ipari tanulók 52%-a, míg a mezőgazdasági szakmunkástanulók 63%-a is alkoholfogyasztó volt.[10] Ezeket a számokat más források is alátámasztják. Egy 1986–1987-ben végzett felmérés szerint a megkérdezett 10–17 éves fiatalok 18%-a vallotta magát rendszeresen ivónak, 40%-a pedig kóstolt már valamilyen szeszes italt. Közülük azok, akik már nem folytatták tanulmányaikat, hanem dolgoztak, 96%-ban kapcsolatba kerültek az alkohollal.[11]

A felvétel 1982-ben a Békéscsaba és Budapest között közlekedő gyorsvonaton készült.

Fotó: Fortepan / Szalay Béla/

            A beszámoló sokat foglalkozott a kábító hatású szerek használatával és a túlzott gyógyszerfogyasztás problémájával is. Ez szintén deviáns viselkedésnek számított a korszakban, sőt, a drogfogyasztás, szemben az alkohollal, büntetendő cselekedet volt.[12] Éppen ezért már a kábítószer-fogyasztás mértékének a felmérése is akadályokba ütközött, az emberek ugyanis egyáltalán nem dicsekedtek azzal, ha ilyen jellegű szokásaik voltak.[13] Az 1987-es jelentés szerint éppen az adta a kábítószerek elleni küzdelem egyik nehézségét, hogy a titkolózás miatt a szakembereknek nem sikerült időben foglalkozniuk az érintett fiatalokkal, ezért jószerével csak a megyei Hetényi Géza Kórház Serdülő és Ifjúsági Osztályán kezeltek szolgáltattak statisztikai adatokkal a beszámoló készítője számára. Ebből kiderül, hogy a megyében a 10–18 év közötti fiatalok körében elsősorban a ragasztó- és hígítószerek használata, vagyis a szipuzás terjedt, jóval kevesebb, de még számottevő volt a gyógyszerhasználók, illetve gyógyszerre ivók száma, s elenyészőnek tekinthető a klasszikus kábítószert használó, úgynevezett „kemény drogosok” aránya. Érdekes, hogy a beszámolóhoz használt statisztikában a kóla és cukor együttes alkalmazása is a kábítószerek között került felsorolásra.[14]

            A közölt forrásból kiderül, hogy a különböző megyei szervezetek hogyan, milyen lépésekkel kívántak gátat vetni az alkoholizmus és a kábítószer-fogyasztás terjedésének. A helyi közigazgatás csúcsa, Szolnok Megyei Tanács Végrehajtó Bizottsága is foglalkozott a problémával, a ’80-as évek első felében intézkedési tervet dolgozott ki a káros szenvedélyek megfékezésére és tulajdonképpen a megyei AEB is az irányítása alá tartozott. Emellett az egészégügyi intézményrendszer, elsősorban a megyei kórház, a Vöröskereszt Egészségnevelési Munkabizottsága és a KÖJÁL Egészségnevelési Osztálya végzett igen komoly munkát a felvilágosítás, gyógykezelés és utógondozás területén. A propagandára nagy hangsúlyt fektettek. Nemcsak az alkohol és a kábítószerek káros hatására kívánták felhívni a figyelmet, hanem olyan információkat akartak terjeszteni, amelyek segítenek megérteni azokat a problémákat, amelyek a tudatmódosító szerek használatához vezetnek, ezáltal a megelőzésben és a probléma korai felismerésében is segítenek. Az ismeretterjesztésben a helyi médiák, a rádió és a Szolnok Megyei Néplap is a szakemberek segítségére voltak. Ugyanakkor a referátum leszögezte, hogy éppen a megelőzés intézményrendszere igen kiépítetlen a megyében, s ennek pótlására a jövőben utógondozó klubok, átmeneti szálláshelyek, éjjeli és nappali szanatóriumok, valamint védett munkahelyek létrehozását tűzte ki célul. Nem véletlen, hogy a hetedik ötéves tervidőszak főbb céljai között szerepelt új alkoholgondozók kialakítása Jászberényben, Mezőtúron, Törökszentmiklóson és Kunszentmártonban, új alkoholellenes klubok és szeszmentes szórakozóhelyek létrehozása, valamint a családsegítő központ feladatainak és hatáskörének kiszélesítése is. Igen előremutató kezdeményezésként rögzítette a dokumentum, hogy foglalkozni kell az egyes települések társadalompolitikai helyzetével, a lakosság tudati gondozásával.[15] Mindez abba az irányba kezdett mutatni, hogy a káros szenvedélyekkel való foglalkozás ne csak a tüneti kezelésben merüljön ki, hanem a probléma mélyebb gyökereinek megértését és azok felszámolását is foglalja magába.

            A bemutatott dokumentum keletkezése után alig két évvel bekövetkezett a rendszerváltozás. A politikai változásoknak köszönhetően az 1990 utáni világ sokkal szabadabbnak volt tekinthető, mint a Kádár-rendszer évtizedeiben, ám számos társadalmi-gazdasági probléma továbbra is megmaradt, vagy éppen olyan új problémák jelentkeztek, mint a tömeges munkanélküliség. Ahogy a korábbi évtizedek, úgy a ’90-es évek is nehezen elhanyagolható hátteret adtak a különböző káros szenvedélyek terjedésének, ráadásul a határok megnyitásával az országra valósággal rázúdultak a korábban kevésbé ismert, klasszikus kábítószerek. Bár egyes mutatók javultak a rendszerváltozás után, az alkohol, a kábítószer és a dohányzás problematikája velünk maradt az ezredforduló után is és napjainkig megoldandó feladatok sorát róják a szociális és egészségügyi intézményrendszerre.

Összeállította: Mucsi László főlevéltáros, igazgatóhelyettes

Felhasznált levéltári források:

HU-MNL-JNSzVL-XXIII.15.b. Szolnok Megyei Tanács VB Művelődésügyi Osztály szám nélküli iratai

Borítókép: Kocsmabelső 1983-ban. Forrás: Jankó Attila / FORTEPAN