Jelenlegi hely

Hírek

2023.12.04.
„Úgy és addig szeretnék élni, amíg örömet lelek a létben” − mondta idén szeptember 7-én, 75. születésnapjának szűk körben való köszöntésén. És pénteken, december 1-jén utolsó útjára kísértük…
2023.12.01.
A kötetet megálmodó Dr. Kovács Csaba, az egri Markhot Ferenc Kórház Reumatológiai Osztályának vezető főorvosa és Bohacsek Dóra fordító közös munkájának eredményeként elkészült munka Gyógyvizek Heves és Külső-Szolnok vármegyében címmel látott napvilágot.
2023.11.28.
Idén novemberben három alkalommal is a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárában jártak az egri Szilágyi Erzsébet Gimnázium és Kollégium tanulói.
2023.11.22.
A Magyar Országos Levéltár, Budapest Főváros Levéltára és a Magyar Levéltárosok Egyesülete, valamint Románia Nemzeti Levéltára 2011. július 13-án Gyulafehérváron együttműködési megállapodást kötött. Az aláíró felek vállalták, hogy a romániai levéltárakban 1918/1919-ig keletkezett erdélyi vonatkozású fondokról, állagokról, sorozatokról és gyűjteményekről, illetve a Magyarország e tekintetben meghatározó levéltáraiban található erdélyi vonatkozású fondokról, állagokról és sorozatokról részletes jegyzéket készítenek és azokat kölcsönösen lefordítják.
2023.11.20.
November 13-án az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem történelemszakos hallgatói látogattak el a Magyar Nemzeti Levéltár Heves Vármegyei Levéltárába.
2023.11.09.
„Hogyan kezdjünk el családfát kutatni?” címmel tartott ismeretterjesztő előadást intézményünk munkatársa, Somoskői Viktor.
2023.11.03.
1944 szeptemberében a Vörös Hadsereg átlépte Magyarország határát, mely időponttól heves harcok folytak Magyarország területén. A szovjet csapatok által ellenőrzés alá vett területeken az ország új politikai struktúráját megteremtő első lépések 1944 novemberében és decemberében zajlottak. Ebben az időszakban szervezték újjá a politikai pártokat, valamint a többpárti együttműködésben végzett előkészítő munka eredményeként 1944. december 21-én összeült az Ideiglenes Nemzetgyűlés, felállt az Ideiglenes Nemzeti Kormány. Az újjáalakuló pártok között 1944. november 5-én – az 1921. évi III. törvénycikk következtében a Horthy-korszakban illegalitásban tevékenykedő – kommunisták is kimondták Központi Vezetőségük megalakulását. Ezt követően sorra alakultak vidéki szervezeteik is, melyet az alább közölt dokumentum is igazol.
2023.10.24.
A Román Akadémia „George Bariţiu” Történettudományi Intézete 2023. október 18−20. között rendezte meg a 36. Kolozsvári Akadémiai Napokat, melyen idén első alkalommal a levéltárügy is fókuszba került. A nemzetközi konferenciára az MNL Heves Vármegyei Levéltára igazgatója, Varga Zsolt is meghívást kapott.
2023.10.13.
Az Országos Könyvtári Napok keretén belül, október 4-én tartott ismeretterjesztő előadást intézményünk munkatársa, Somoskői Viktor.
2023.09.29.
Várostörténeti konferencia Egerben Levéltárunk a Magyar Levéltárak Vezetőinek Tanácsával, Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalával és az Egri Civil Kerekasztallal közösen szervezett várostörténeti konferenciát 2023. szeptember 14-én az egri városháza konferenciatermében.

Oldalak