Jelenlegi hely

„Nagy Napok Naplója” ─ Gyöngyösi úttörőemlék a mozgalom fénykorából

2021.10.29.
Az úttörőmozgalom generációk számára jelentett meghatározó élményt és sokan ma is nosztalgiával idézik fel a vidám kirándulások, versenyek és táborozások közösségkovácsoló emlékeit. Ezek az emlékek azonban gyakran elfedik, hogy az úttörőmozgalomnak nemcsak a gyerekek összefogása, foglalkoztatása volt a célja. A politikai hatalmi rendszer ezen keresztül igyekezett formálni a legfiatalabb korosztály még kiforratlan világnézetét, terelve őket a „szocialista embertípus” ideálja felé.

A most közzétett dokumentum egy kis rálátást ad az úttörőmozgalom szocialista hazafiságra nevelő tevékenységére, és arra ahogyan a Gyöngyösi I. számú Általános iskola úttörői megélték az átpolitizált ünnepeket és történelmi évfordulókat.

Gyöngyös első úttörőcsapata 1946 végén alakult az I.sz. Általános Iskola falai között. A kezdetben 30 fős gárda ekkor a József Attila nevet választotta, első csapatvezetőjük pedig a Sasvári János tanító volt.

 

A Magyar Úttörők Szövetsége a Magyar Kommunista Párt kezdeményezésére 1946. június 2-án bontott zászlót. Kitűzött célja a 6–14 éves gyerekek összefogása, szocialista szellemű nevelése volt. Ennek megfelelően szervezte az ifjúság iskolai és iskolán kívüli közösségi életét, kulturális-, sport-, és szabadidős eseményeket. Az úttörőmunka élénkítésére évenként, több évenként nagyszabású központi akciókat hirdettek a tanuló ifjúság számára.


Mozgalmi felhívás a Pajtás című lapban

1968–1969-ben „A forradalom lángjai” néven indított mozgalmat a Magyar Úttörők Szövetségének Országos Elnöksége, amely három, az MSZMP számára kiemelt jelentőségű politikai-társadalmi évfordulóhoz kapcsolta az őrsök, rajok, csapatok munkáját: a Kommunisták Magyarországi Pártja (KMP) megalakulásának, a Kommunista Ifjúmunkások Szövetsége (KIMSZ) létrejöttének és az 1919. évi Tanácsköztársaság kikiáltásának 50. évfordulójához. Mindez azt a célt szolgálta a párt és a hatalom számára, hogy az évfordulókra tervezett szimbolikus eseményekkel megteremtsék a folyamatosságot az idealizált munkásmozgalmi múlt és pártállami jelen között. Alig egy évtizeddel az 1956-os forradalom után az iskolás korú gyermekeknek is ennek az izgalmasan misztifikált mozgalmi múltnak a feltárása jelentette sokszor a történelmi forrásokkal való első találkozást, így nevelési szempontból sok tanuló alakuló identitását is befolyásolta.

  


A Tanácsköztársaság kikiáltásának emlékére

Az ország valamennyi úttörőcsapata a gyöngyösi úttörőkkel együtt július 28-án kapta meg az Országos Úttörő Elnökségtől azokat a feladatokat, amelyeknek a teljesítéséről november 23-ig kellett beszámolnak. A megbízatások egyebek között arra irányultak, hogy derítsék fel a helyi munkásmozgalom kezdeteit, a pártszervezet megalakulásának eseményeit, kutassák fel a munkásmozgalmi veteránokat, végezzenek társadalmi munkát, a harcok emlékére szervezzenek honvédelmi akadályversenyeket.

A Gyöngyösi I. sz. Általános Iskola 2356. sz. József Attila Úttörőcsapata is eleget tett a felhívásnak. A gyerekek a Nagy Napok Naplójában gyűjtötték össze önálló kutatásaik és a csapat munkájának eredményeit, az évfordulókkal kapcsolatos iskolai, őrsi eseményeket. A piros kötésű csapatnaplók legszebbjeivel az Országos Úttörőelnökség naplópályázatára lehetett benevezni.

Az album a tanév rendjéhez igazodva dokumentálja az úttörőrendezvények és versenyek emlékeit, ünnepek, évfordulókat. Szerepelnek benne parancsok, meghívók, fényképek, elbeszélgetések a mozgalmi veteránokkal, gyerekek rajzai. A beragasztott dokumentumokon, képeken, szövegkópiákon keresztül köszönnek vissza a mintegy 50 évvel ezelőtti iskolai mozgalmi élet emlékei.

 


A helytörténeti gyűjtőmunka eredményei is helyet kaptak

 

„Munkával, tanulással a szocializmusért!" Társadalmi munkában szüretelnek az iskolások a Csókás-tanyán (Domoszlói Állami Gazdaság). A fiúk a Gagarin Erőmű területén villanyoszlopokat festettek.


Dicséretben részesült őrsök és rajok

  


A „forradalmi láng” ünnepélyes átadása november 23-án

 


Akadályverseny

 

Közzétette:

 Györgyné Dani Gabriella
           levéltáros


Felhasznált irodalom:
Dr. Apor Péter: Az elképzelt köztársaság ‒ A Magyarországi Tanácsköztársaság utóélete 1945-1989 (Bölcsészettudományi Kutatóközpont, 2014)

 

Források:
MNL HML VIII.254. Gyöngyösi I. számú Általános Iskola iratai
Heves Megyei Népújság, 1967. október 18. (18. évfolyam 246. szám)
Népújság, 1976. június 1. (27. évfolyam) 128. szám
Köznevelés, 1971 (27. évfolyam) 1971-07-02  13. szám
Pajtás, 1969. október 23. (24. évfolyam) 42. szám

 

Utolsó frissítés:

2021.11.02.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges