Beszámoló a 2023.-évi Levéltári napról.

2023.11.08.

Beszámoló

a Magyar Nemzeti Levéltár Győr-Moson-Sopron Vármegye

Soproni Levéltára

2023. évi levéltári napjáról

 

A tagintézmény 2023. október 11-én 10 órai kezdettel rendezte meg a 9400 Sopron, Fő tér 5. alatti reprezentatív könyvtártermében a Hivatalnokok, hivatali karrierek, elit családok a kora újkori Sopron vármegyében és Sopron városában címmel és tematikával a 2023. évi levéltári napját. A régió társ intézményeiből és a városból érkezett népes hallgatóságot Barcza Attila Sopron város, valamint Sopron térsége országgyűlési képviselőjének a Soproni Levéltár értékeit és fontosságát méltató köszöntő gondolatai fogadták. A konferenciát a 18. század históriájának elismert szakembere, Dr. Kulcsár Krisztina a Magyar Nemzeti Levéltár (= MNL) Országos Levéltárának főlevéltárosa elnökölte és vezette le.

Az első blokkban a következő négy előadás hangzott el: Dr. Lengyel Tünde (Szlovák Tudományos Akadémia Történettudományi Intézete Kora Újkori Osztályának főmunkatársa) Báthory Erzsébet Nyugat-magyarországi társadalmi kapcsolatairól adott elő. Ezt követően Dr. Tóth Gergely (a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézete Kora Újkori Osztályának munkatársa) a legendás soproni polgármester, humanista tudós és várospolitikus, Lackner Kristóf egy elveszettnek hitt munkáját, a Politia-t mutatta be. Őt követte az előadások sorában professzor doktor Fazekas István (ELTE BTK) egyetemi tanár előadása, aki Sopron vármegye elitjét elemezte a győri, pozsonyi és nagyszombati jezsuita gimnáziumi anyakönyvi adatbázisok segítségével. A blokk lezáró előadását Dr. Kenyeres István (Budapest Főváros Levéltára főigazgatója) prezentálta Soproni polgárok, mint harmincadosok a kora újkorban témakörből. 

A rövid szünetet követően Dr. H. Németh István (főlevéltáros, MNL főosztályvezetője) Nemesek a városok élén. A városvezető elit új társadalmi hátteréről a 17–18. század fordulóján címmel tartott előadást. Őt követően a Soproni Levéltár főlevéltárosa, Dominkovitsné Szakács Anita a kora újkori Sopron város egészségügyének egy több generációs családját, a Genseleket mutatta be társadalom-, és orvostörténeti elemzésében. E második blokkban az előadások kronológiai súlypontja a 18. századra helyeződött át, Dr. Nagy János (Budapest Főváros levéltárosa) az 1764/1765. évi országgyűlés Sopron vármegyei követeit, és azok tevékenységét ismertette. A levéltári nap utolsó előadója, Dominkovits Péter (Soproni Levéltár) Sopron vármegye törvényhatóságának rövid bemutatását követően a vármegye hivatalszervezetét vázolta fel a 17. század utolsó évtizedétől II. József uralkodásáig, a hivatalviselői karriereket, hivatali pályákat elemezte előadásában.

A jó hangulatú, szakmailag sok újdonságot hozó konferencia megrendezését a Magyar Nemzeti Levéltár belső pályázata tette lehetővé, amit ez úton is köszönünk. Reményeink szerint az elhangzott előadások írásos változatai a későbbiekben a Soproni Szemle hasábjain közlésre kerülhetnek, így azok fennmaradva, szélesebb körű szakmai nyilvánosságot kapnak.

A rendezvényről készült fényképeket galériánkban tekinthetik meg.

Az eseményről a SoproniMédia is beszámolt.

Utolsó frissítés:

2023.11.08.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges