Jelenlegi hely

I. világháborús emlékművek (Sárszentágota)

Sárszentágota

Avatás: 1925. augusztus 25.

Alkotó: Kallós Ede

A sárszentágotai hősi emlékmű avatásáról a község monográfiájában olvashatunk részletes beszámolót, amely így hangzik: „Sárszentágota község a világháborúban hősi halált lakosainak emlékére egy szobrot emelt, melyet Kallós Ede budapesti szobrászművész készített. A szobrot 1925. évi augusztus hó 25-én nagy ünnepség keretében lelepleztük le, és azt a községi bíró vette át gondozás alá azzal, hogy a mindenkori utódjának kötelességévé teszi, arról úgy gondoskodjon, mint ő. A szobor leleplezésére József főherceg őfensége is meghívatott, de elfoglaltsága miatt Szirmay József tábornokkal képviseltette magát. A kormányzó Úr Őfőméltósága képviseletében itt volt Raics Károly tábornok székesfehérvári vegyesdandár-parancsnok, képviseltette magát a vitézi szék Falusi ezredessel, ki egyúttal a volt cs. és kir. 69. közös gyalogezred képviseletében is megjelent, a volt m. kir. 17. honvéd gyalogezred nevében Damó Elemér őrnagy volt itt; a volt 10. közös huszár ezredet Varga főhadnagy képviselte, itt volt még a székesfehérvári csendőrkerület és szárnyparancsnokság kiküldöttje is, úgyszintén a jelenlegi székesfehérvári 3. honvéd gyalogezred képviselője is. Polgári hatóság részéről jelen volt felsőeőri Nagy Pál akkori főispán, Dr. Havranek József alispán, azután tótváradgyai Korniss Boldizsár járási főszolgabíró, dr. Halassy Tibor járási főszolgabíró, dr. Korniss Elemér szolgabíró, továbbá Huszár Dezső a kerület országgyűlési képviselője. Az ünnepi beszédet Molnár tanfelügyelő tartotta. A szobor előtt tábori mise volt, melyet Bilkei Ferenc székesfehérvári felsővárosi esperes plébános celebrált, mise alatt a 3. honvéd gyalogezred katonabandája zenéjével működött közre, és az oltár mellett ugyancsak nevezett ezred díszszakasza állott sorfalat. Jelen volt még a környékbeli községek küldöttsége és előkelősége. Az ünnepség után az iskolában társas ebéd volt, mely a késő délutáni órákba elnyúlott. A magas rangú vendégeket a vasútállomásnál lovas bandérium fogadta, az autón és kocsin érkezőket pedig a község kijáratánál a bandériumon kívül az iskolás gyermekek, leventék, tűzoltók és magyarruhás leányok fogadták.[1]

Az emlékművön látható felirat szerint 1988-ban második világháborús emléktáblákkal egészítették ki az alkotást.

Az évtizedek nyomot hagytak az emlékművön, ezért Sárszentágota Község Önkormányzata 2017-ben a felújítás mellett döntött. A kivitelezők által készített fotókon jól láthatóak a munkálatok eredményei.[2]

Jegyzetek

[1]MNL FML IV. 405f. Fejér vármegye alispánjának iratai. Községi monográfiák és közigazgatási tájékoztató lapok. Sárszentágota. 36. p.

Sárszentágotai világháborús emlékmű.MNL FML XV. 33. 27. d. Sárszentágota 1985.

Sárszentágotai képeslap. MNL FML XV. 24e. Képeslapok

Sárszentágotai világháborús emlékmű. Fotó: Lovas Andrea 2013.

Sárszentágotai világháborús emlékmű. Fotó: Nagy Pál Bence hadnagy, MH KIKNyP 3. KIK beosztott tiszt, hadisírgondozás és honvédelmi nevelés (Fejér megye) 2017.

Sárszentágotai világháborús emlékmű. Fotó: Kovács Attiláné 2019.