Jelenlegi hely

IV. B. 424. Békés vármegyei egyesületi alapszabályok (1869) 1872–1944 (1952)

Az egyesületek, egyletek működését rendeletekkel szabályozták. 1873. április 29-én jelent meg 1394. szám alatt az a magyar királyi belügyminiszteri rendelet, amelyet a törvényhatóságokhoz címeztek, és „Az egyesületek ellenőrzése tárgyában” megnevezést kapta. Ebben a belügyminiszter leszögezte, hogy az állampolgárok szabad egyesülési jogát nem korlátozza, ugyanakkor kinyilvánította, hogy az egyletek feletti törvényes felügyelet joga és kötelessége a törvényhatóságot illeti. Az egyletek végleges megalakulását és működését csak akkor engedélyezhette a vármegye, ha a fennálláshoz szükséges alapszabály-tervezetet a kormány (belügyminisztérium) törvényes bemutatási záradékkal ellátta, vagyis engedélyezte. A vármegyéknek nyilván kellett tartani a területükön működő összes egyletet, társulatot, egyéb intézményt. A rendelet kibocsátásától kezdve félévenként küldték jelentéseiket a minisztériumnak az egyesületekről, különös tekintettel figyelembe véve a megalakulásokat és megszűnéseket. A belügyminiszter 1874. március 1-jén, 773. szám alatt újabb rendeletet intézett a megyékhez „az egyletek, társulatok s intézetek nyilvántartása tárgyában 1873. április 29-én kelt 1394. számú belügyminiszteri rendelet foganatosítása iránt”.

A törvényhatóságok szervezési szabályrendeleteikben szabályozták a területükön működő egyesületeket. Az alispán feladata volt a rendészeti ügyek keretében felügyelni és felügyeltetni működésüket (az 1508/1875. elnöki számú B.M. rendelet értelmében). A járások területén az ellenőrző feladatot a főszolgabíró (mint a járás első tisztviselője) látta el.

A civil szféra ezen fontos szervezetei a második világháború után az ismert politikai viszonyok eredményeképpen felszámolódtak. (Lásd még IV. B. Békés vármegye alispánjának, valamint XXIII. 7. Békés Megyei Tanács V. B. Igazgatási Osztály iratait).

A fond 1184 egyesületi alapszabályt, és két egyesületi nyilvántartókönyvet tartalmaz. Az alapszabályok községenként, alfabetikus rendben vannak elhelyezve. Néhány Békés megyén kívüli alapszabályt is besoroltak a korábbi rendezés során (Budapest, Hódmezővásárhely, Pécs). A korabeli egyleti élet változatosságát bizonyítja az alapszabályok sokfélesége. Kutathatók az olvasókörök, dalegyletek, temetkezési egyletek, ipartestületek, nőegyletek, különféle izraelita egyletek, közművelődési körök, sportkörök, sportegyletek, levente egyesületek, önkéntes tűzoltó egyletek, polgári kaszinók, lövészegyletek, kulturális körök, önképző körök, méhész egyletek vöröskereszt egyletek és még számos más civil társulat dokumentumai.

16 doboz = 1,92 ifm
 

 1. doboz Bánfalva, Békés egyesületi alapszabályai 1–90. sorszám 1873–1944
 2. doboz Békés, Békéscsaba egyesületi alapszabályai 91–175. sorszám 1872–1944
 3. doboz Békéscsaba egyesületi alapszabályai 176–250. sorszám 1873–1944
 4. doboz Békéscsaba, Békésföldvár, Békéssámson, Bélmegyer,
 Békésszentandrás, egyesületi alapszabályai
 251–325 1873–1943
 5. doboz Békésszentandrás, Békés vármegye, Bucsa, Budapest,
 Csabacsüd, Csorvás egyesületi alapszabályai
 326–400. sorszám 1874–1943
 6. doboz Doboz, Endrőd, Füzesgyarmat, Gádoros, Gerendás,
 Gyoma  egyesületi alapszabályai
 401–500. sorszám 1869–1944
 7. doboz Gyoma, Gyula egyesületi alapszabályai 501–576. sorszám 1874–1943
 8. doboz Gyula, Gyulavári, Hódmezővásárhely, Kétegyháza,
 Kondoros, Körösladány egyesületi alapszabályai
 577–665. sorszám 1872–1944
 9. doboz Körösladány, Köröstarcsa, Mezőmegyer,  Mezőberény
 egyesületi alapszabályai
 666–755. sorszám 1872–1944
 10. doboz Mezőberény, Nagyszénás, Orosháza egyesületi
 alapszabályai
 756–827. sorszám 1874–1943
 11. doboz Orosháza, egyesületi alapszabályai 828–890. sorszám 1873–1944
 12. doboz Orosháza, országos egyesületek, Öcsöd, Pécs,
 Pusztaföldvár egyesületi alapszabályai
 891–970. sorszám 1872–1943
 13. doboz Pusztaföldvár, Szarvas egyesületi alapszabályai 971–1035. sorszám 1873–1943
 14. doboz Szarvas, Szeged, Szeghalom, Szentetornya
 egyesületi alapszabályai
 1036–1123. sorszám 1870–1942
 15. doboz Szentetornya, Tótkomlós, Vésztő, egyéb
 egyesületek alapszabályai
 1124–1183. sorszám 1872–1952
  Egyletek, körök, társaságok kimutatása 1184. sorszám 1870–1944
 16. doboz Egyesületek községenkénti nyilvántartása 1185. sorszám 
  Csanád Megyei Gazdasági Egylet és utóda 1186. sorszám 1895, 1925