Jelenlegi hely

IV. B. 162. A Battonyai cs. kir. Járásbíróság iratai 1850–1854

Az olmützi alkotmány értelmében a közigazgatást és az igazságszolgáltatást Magyarországon is – az osztrák mintának megfelelően – különválasztották. A szétválasztás alapjául a Ferenc József császár által 1849. november 3-án jóváhagyott és november 10-én közzétett, a „Magyarországra behozandó ideiglenes törvénykezési szerkezet és perrendtartás” címet viselő rendelet szolgált. Az országot öt törvénykezési kerületre osztották. Legalsó szinten járásbíróságokat, ezek fölé megyei törvényszékeket, kerületi főtörvényszékeket és legfőbb törvényszékeket állítottak.

A járásbíróságok hatásköre 500 pft-ig terjedő polgári peres ügyekre (amelyek nem tartoztak váltótörvény vagy bányajog alá), birtokháborítási perekre, kártérítési ügyekre, haszonbérleti szerződések felmondására, szolgálati, munka, bér és gondviselési szerződésekből adódó perekre, rokonok közötti osztályperekre, telekkönyvi ki- és betáblázási ügyekre terjedt ki. Büntető ügyekben 25 pft-ig más tulajdonának megkárosítása, orgazdaság, verekedés, garázdaság, mezőőri kihágás tekintetében hozhattak ítéletet. A járásbíróságok feladata volt még az ingatlanforgalomhoz kapcsolódó telekkönyvezés, valamint az árva-, gyám- és hagyatéki ügyek intézése. A járásbíróságok általában ún. II. osztályú bíróságok voltak, amelyek maximum három hónapi fogságot szabhattak ki. Személyzetük egy járásbíróból, egy helyettes járásbíróból és a segédszemélyzetből állt. Ezen járásbíróságok hatáskörét meghaladó ügyekben I. osztályú vagy társas bíróságok jártak el, amelyek három évig terjedő büntetést szabhattak ki. Élükön elnökök álltak, és legalább két bíró segítette tevékenységüket. Hatáskörük több II. osztályú bíróság fölé terjedt ki. A járásbíróságok szervezetében 1854 tavaszáig nem történt változás. Működésük idején vezették be Magyarországon az új polgári és büntető perrendtartást. Ténykedésüket 1854 áprilisában fejezték be, amikor újra egyesítették a közigazgatás alsó szintjén a közigazgatási és igazságszolgáltatási feladatköröket az újonnan létrehozott vegyes szolgabíróságok keretében.

A Battonyai II. osztályú Járásbíróság felettes társas bírósága az orosházi volt és az egyesített Békés-Csanád megyei (Gyulán székelő) törvényszékhez tartozott. Intézkedési körébe a következő (Csanád megyei) települések tartoztak: Battonya, Dombegyháza, Dombiratos, Kevermes, Kisiratos, Kunágota, Kupa, Tornya és Vizes.

Az iratokat 1853-ig évente újrakezdődő, folyamatos számozással látták el, ettől kezdve pedig tárgyuk szerint rendszerezve, római számokkal megjelölve csoportosították. (I. rendeletek, II. hivatalos ügyek, III. polgári peres iratok, IV. árva-, gyám- és hagyatéki ügyek, V. csődperek, VI. telekkönyvi iratok, VII. vegyes iratok, VIII. bűnügyi peres iratok.)

A fond öt állagra tagolódik. Az a) állag elnöki beadványi jegyzőkönyveket és kapcsolódó iratokat tartalmazza.

A b) állagban a polgári peres iratok (III.) nyertek elhelyezést. Itt találhatók még a rendeletek (I.), a hivatalos ügyek (II.), valamint a vegyes iratok (VII.). Segédletek rendelkezésre állnak.

A c) állag a büntető peres iratokat (VIII.) tartalmazza. Az iratanyag hiányos, az 1850–1852. évi dokumentumok nem kerültek a levéltárba.

A d) állagban az 1853–1854. évi árva-, gyám- és hagyatéki ügyek (IV.) iratai találhatók.

Az e) állag telekkönyvi iratokat tartalmaz.

 

a) Elnöki iratok       1853–1854
    1 doboz, 1 kötet = 0,14 ifm 
    1. kötet  Beadványi jegyzőkönyv       1853–1854
 
b) Polgári peres iratok

       1850–1854
    16 doboz, 11 kötet = 2,47 ifm 
    1–16. doboz  Iratok       1850–1854
    17–18. kötet  Ítéletek jegyzőkönyvei       1851, 1854
    19–21. kötet  Iktatói jegyzőkönyvek és regestrumok       1851–1853
    22–24. kötet  Mutatókönyvek       1850–1853
    25. kötet  Határidőnapló       1853
    26–27. kötet  Kézbesítési jegyzőkönyvek       1851, 1854

c) Büntető peres iratok

       1850–1854
    1 doboz, 3 kötet = 0,19 ifm 
    1. doboz  Iratok       1853–1854
    2. kötet  Fenyítő perek könyve       1850–1852
    3–4. kötet  Befogottak jegyzőkönyve       1852–1854

d) Hagyatéki iratok  

       1853–1854
    3 doboz = 0,42 ifm 
    1–3.  doboz Iratok       1853–1854

e) Telekkönyvi iratok

       1851–1854
    1 doboz, 2 kötet = 0,16 ifm 
    1. doboz  Iratok       1851–1854
    2. kötet  Telek- és betáblázási jegyzőkönyv       1851
    3. kötet  Iktató jegyzőkönyv       1852–1853
  
Összesen: 22 doboz, 17 kötet = 3,38 ifm