A Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltárának könyvkötő műhelye

A Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltárának könyvkötő műhelye

A Magyar Nemzeti Levéltár Békés Vármegyei Levéltára egy gyulai telephelyű központi és egy békési telephelyű fióklevéltárból áll, ahol jelenleg több mint 8500 iratfolyóméter maradandó értékű iratot őrzünk. Levéltárunk az iratok mellett értékes szakkönyvtárral áll a kutatók rendelkezésére. A gyűjteményhez tartozó iratok állagának megóvása, élettartamának meghosszabbítása és esztétikai értékének megőrzése levéltárunk alapvető feladata. Az állományvédelmi tevékenység egyik fontos területe a könyvkötés és restaurálás.

Az MNL Békés Vármegyei Levéltára kötészeti, restaurálási tevékenysége elsősorban – az 1990-es évek közepén kialakított stratégia alapján – levéltárunk gyulai telephelyén működő könyvkötő műhelyére épül. Műhelyünket az évek során fokozatosan szereltük fel. Korábban nyomdai tevékenység is folyt itt, de a gazdasági megszorítások következményeként 2009-től már csak kötészet, restaurálás zajlik. A műhelyben jelenleg egy könyvkötő szakember dolgozik. Jobbára csak belső munkákat végzünk, kapacitásunk nem teszi lehetővé nagyobb tömegű bérmunka vállalását. Évente általában 20–40 kötet restaurálását, javítását végezzük el, és 60–80 kötetet kötünk be. Emellett műhelyünkben zajlik a mikrofilmezésre kijelölt iratok filmezésre való fizikai előkészítése. A lehetőségeinket meghaladó restaurálási munkákat ütemezve, pályázati támogatással, külső restaurátor műhely segítségével oldjuk meg.
A restaurálási munka szervesen beleilleszkedik az állományvédelmi tevékenység rendszerébe és dokumentációjába. A restaurálási, kötészeti munka állapotfelméréssel és a szükséges eljárás meghatározásával kezdődik. Portalanítást, nedves tisztítást, fertőtlenítést, szakadások ragasztását, hiányok pótlását, újrafűzést és a kötés javítását, vagy a dokumentum újrakötését végezzük el. Köteteket és szálas iratokat javítunk. A restaurált, javított dokumentumot savmentes palliumban, vagy dobozban tároljuk, a bekötött, újrakötött, kijavított kötetek a helyükre kerülnek vissza.

A restauráláshoz, könyvkötéshez szükséges anyagokat zömében pályázati forrásból szerezzük be. Első számú támogatónk a Nemzeti Kulturális Alap. A munkákhoz ragasztókat, alkoholt, védőfóliákat, különféle könyvkötészeti anyagokat használunk. A műhely mellett zárható raktár szolgál a kötészeti anyagok biztonságos, károsodásmentes megőrzésére. A gyűjteményhez kapcsolódó restaurálási és kötészeti munkákon túl a levéltár napi munkájához kapcsolódó kötészeti munkákat is elvégezzük.

A műhely felszereltsége: 1-1 db átvilágítható vákuumasztal, elektromos vágógép, rugós könyvprés, aranyozó gép, lemezolló, fűzőállvány, spirálozó gép és 3 db különböző méretű prés és számos apróbb speciális eszköz. A műhelyben megfelelő a természetes megvilágítás, a mesterséges fényforrást mobil lámpa biztosítja.

 
 
 
 


Gyula Televízió által a restaurálásról készített videó

 

A műhelyben folyó munka anyagigényét a Nemzeti Kulturális Alap pályázatain keresztül finanszírozzuk.