Találatok

Típus: Szöveges tartalom
A Magyar Nemzeti Levéltárban és a Szegedi Tudományegyetemen működő HUN-REN–Magyar Medievisztikai Kutatócsoport tagjainak az elmúlt időszakban több kötete is megjelent.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
A test ápolása és a higiénia a 19. században vált fontossá az emberek mindennapi életében, ennek szellemében közfürdőket építettek a városokban. A két világháború között már valamennyi társadalmi osztálytól elvárták a test ápolását és az edzést, ezért a települések strandfürdőket is létesítettek. Ezek nemcsak sport- és szabadidős célokat szolgáltak, hanem közegészségügyi szerepük is volt, mivel a lakások jelentős része a 20. század derekáig nem rendelkezett fürdőszobával.
Típus: Hír
Típus: Hír
Pázmány Péter esztergomi érsek egyetemalapításának történetéről, annak anyagi és emberi összefüggéseiről adott elő Fazekas István történész, az ELTE BTK Történeti Intézetének egyetemi tanára a Levéltári Délutánokon. Az ismeretterjesztő programon a hallgatóság előtt megelevenedett a korszak diákélete is.
Típus: Hír
„Korunk szelleme a demokrácia” – A Kossuth-emigráció az Újvilágban címmel tartott előadást a Levéltári Délutánok tudományos ismeretterjesztő sorozatban Csorba László történész (ELTE BTK Történeti Intézet), a Budapest Történeti Múzeum főigazgatója. Az érdeklődők megtudhatták, Kossuth hogyan jutott ki az Amerikai Egyesült Államokba, ahol több mint 500 beszédet tartott.
Típus: Hír

Oldalak