Móré István borsodi ősökre tekint vissza, apja Móré János, anyja Vécsey Katalin volt, kiknek házasságából 1610 körül született, de szülei 1623-ra már mindketten meghaltak.[1] Neveltetését és további sorsának irányítását nagybátyja, Berentei Gáspár borsodi alispán vette a kezébe, aki gyermektelensége esetére birtokait is reá testálta.[2] Feltehetően a közeli végházak egyikében tett szert hadi ismeretekre, katonai pályájának kezdetétől a király feltétlen híve volt.

Szendrő környékén több birtokot örökölt és szerzett meg, Szuhogy falut pedig második felesége, Herencsényi Erzsébet révén bírta, aki Herencsényi István füleki alkapitány leánya volt. Herencsényi Erzsébetnek Móréval kötött házassága 1635-re tehető, „az kivel tizenhárom esztendeig istenes élettel”[3] [éltek házasságban]. Hadi szerepléséről 1638-ból találjuk az első dokumentumokat. Tevékenysége elsősorban Borsod és Gömör megyék területére terjedt ki, felettese Bornemissza János Felső-magyarországi főkapitány volt.[4]

Bornemissza 1638 decemberében neheztelően írt Móréról Zákány András borsodi alispánnak, egyik szolgáján esett sérelem miatt: „Nem tagadhatom Móré uramra való nehézségemet, hogy szolgámat elől kapván nyomorgatja. … Másképpen is kellene személyemet becsülleni, talán többet is érnénk vele, én sem szintén a fejér cseléd köziben számlált ember vagyok.”[5] Az ellentétek ellenére Móré István egy évvel később már szendrői alkapitány lett, viszonya megenyhült Bornemisszával, aki vicekapitányi kinevezésében biztosan közrejátszott.

Móré 1637-től már a megye elitjéhez tartozott. Ebben az évben Zákány Andrással országgyűlési követül választották.[6] Zákány Andrással követjárásuktól fogva, amint a korabeli dokumentumok is igazolják jó viszonyt ápoltak, amelyről később Móré végrendeletében is megemlékezett. Az 1642-es országgyűlésen ugyancsak részt vett Szirmay Péter jegyzővel együtt,[7] majd 1644-ben Rákóczi György fejedelemnél járt követségben a vármegyét képviselve.[8]  I. Rákóczi György fejedelem Kassa bevétele után, nem sokkal a követjárás előtt, március 29-én Szendrőt is elfoglalta. A megyei követek visszabocsátásakor az egyik követet, Monaki Istvánt nevezte ki a vár kapitányává.[9] Szendrő nem sokáig volt a fejedelem birtokában, május 18-án a császári hadak Christoph Pucheim és Esterházy Miklós vezetésével visszafoglalták és erős őrséget helyeztek el benne. Rákóczi ugyanekkor Szendrőbe küldte Kemény Jánost és Lónyai Zsigmondot, hogy Esterházy nádorral a békekötésről tárgyaljanak.[10] Feltehető, hogy Móré István ott volt a vár védői között az ostromok, illetve a többszöri blokád alkalmával. A nyár folyamán ismét ostrom és blokád alatt volt Szendrő, egészen szeptemberig, amikor Götz császári fővezér csapatai mentették fel. 1645 kora tavaszán Szendrőt újra körülzárták az erdélyi seregek, amelyek újabb hosszú blokádnak és ostromnak tették ki az erősséget. A fejedelem csapatai elfoglalták az Alsóvárat, a Felsővárat pedig tüzérséggel lövették, a végső rohamtól azonban elállt Rákóczi és tábort bontott.

Móré István Gömör megyében mozgott csapataival a háborúskodás során. Rozsnyó város levéltára számos levelet őriz 1644-1645 évekből, közöttük hat darabot Mórétól. 1645 márciusában Csetnek felé haladtában ezer lovasával kérte a várostól a Wesselényi Ferenc által rendelt élelmiszert, azzal fenyegetve meg a tanácsot, hogy ha nem kapja meg amit kér, Rozsnyóra telepszik hadával. További négy levele hasonló élelmet és szállítást követelő írások: „Kegyelmetek sert készíttessen bőven, mivel most az nyári időben kívántatik az ital inkább, mint az étel.” – írta. Közben megemlíti a Pucheim vezette királyi hadak előrenyomulását Rimaszombathoz és Balog várához, de egyúttal nyugtatja is a város bíráját és polgárait: „…Kegyelmed meg ne futamodjon, hanem házánál legyen, noha vétett Őfelségének, de én assecurálom Kegyelmeteket, hogy semmi bántása nem lészen, csak valami élést készítsen, …”[11]

Götz és Pucheim gróf felmentő csapatai az utolsó pillanatban még felszabadíthatták a fejedelem által ostromolt Szendrőt. Az ütközet után Esterházy nádor leváltotta az ingadozó hűségűnek tartott Serédi Pál várkapitányt s helyette a korábban Szendrőben alkapitányként szolgáló Mórét nevezte ki. A várat átvenni készülő Móré István és kétszáz fős katonai kísérete Szendrő közelében, a Rákóczi oldalán Putnok ostromából visszatérő ötszáz fős török seregbe ütközött. A magyarok közül a törökök száz főt levágtak, ötvenet elfogtak. A kapitány pedig csak kevesedmagával tudott elmenekülni.[12]

A rommá lett vár, alsóvár és város helyreállítása nagy terhet rótt az új kapitányra, aki érzelmes hangvételű levélben kérte Borsod megye segítségét: „ … Mivel az mi kegyelmes urunk Őfelsége kegyelmes parancsolatjából, Őfelsége és nagyságtok s kegyelmetek szolgálatjára be kelletik az Zendrey kapitányságban az nemes ország végházában mennem. … Kegyelmetek maga számos bizonyság ebben, hogy az az böcsületes végház, az ki az Felső Magyarországi végházaknak metropolisa vala, annyira elromlott s elpusztult s elfogyott minden részében és épületében s mind lakosiban, hogy nem hogy országot oltalmazhatna, de az maga oltalmára is minden bizonnyal erőtelen és elégtelen. Ha az nagyságtok és kegyelmetek segítséges gondja viselése reá nem leszen, az kit is ezzel is kívánnék nagyságtok és kegyelmetek eleiben adnom. … Hanem az három esztendők alatt elmaradott gratuitus labort, hogy in laboribus nagyságtok és kegyelmetek hazája szeretetinek készebb szeretettel és akarattal való declarálására mentül hamarébb és késedelem nélkül siessen beszolgáltatni. … Nagyságtokat és kegyelmeteket assecuralom, hogy semmi egyéb szükségre nem fordítom, hanem az nagyságtok és kegyelmetek házára, hisz én is haza fia vagyok, inkább akarom ez magam költségét is hazám házára költeni, mint magam hasznára. …”[13]

Szunyogh Gáspár 1639-ben vette zálogba a Szendrői uradalmat a várral együtt. 1646. január 11-én jelentette a Pozsonyi kamarának, hogy anyagi gondokkal küzd, ami miatt el akarta zálogosítani Szendrőt és tartozékait. Mint írta, két jelentkező is volt, az egyik Móré István várkapitány, a másik Rákóczi György fejedelem. Előbbi azonban nem volt alkalmas arra, hogy a zálogösszeg égészét letegye, ezért Rákóczival szerette volna a zálogosítást véghezvinni. A kamara válaszában viszont erélyesen tiltotta ettől Szunyoghot és mindenképpen ragaszkodtak új zálogbirtokosként a várkapitány. Ígérték, hogy Móré majd gabonában állja az aukcióra kerülő uradalom árának egy részét. Szunyogh Gáspár május elején írt válaszában mégis Rákóczit jelölte meg potenciális vásárlóként, mivel Móré már nyolc hónapja nem volt képes kifizetni az uradalomért megígért összeget.[14] Ezek után merült fel a fizetőképes Wesselényi Ferenc neve, aki gond nélkül kifizette 1646. június 12-én a tizenkétezer forintot.

Móré István a megyei politikában is igyekezett hatalmát és befolyását latba vetni. 1645-1646 között keveredett ellentétbe a megye akkori alispánjával, Bogácsi Mihállyal akivel bizonyos fokú rokonságban is állt, mivel ennek felesége Móré lány volt. Móré, Dőry Istvánnak címzett levelében az alispán megbuktatását fontolgatta: „… bizon hanem tanálunk más vice ispánt is, az ki alkalmatosabb leszen, … Göce István úr, Reczki György és Jászi Márton uraimék csak mind érdemesebbek …”[15] Nem tudni, hogyan alakult a dolog, de a soron következő alispán valóban Jászi Márton lett.

1648-ban maga Móré István főkapitány adott Miskolcnak oltalomlevelet: „Én Csatóházy Moreh István az felséges harmadik Ferdinánd római császár és magyarországi koronás király urunk őfelsége szendrei végházának főkapitánya ect., Mivel ez levelem mutató Borsod vármegyében lévő Miskolc nevű városbeli uraimék az sok jövők-járók, és akármi csavargók miatt nagy sok iniuriákat és károkat vallanak, szokatlan dolgokat követvén őkegyelmök között. Melyre nézve oltalmam alá vevén őkegyelmeket, kérvén minden rendbeli vitézeket, botom és zászlóm alatt tartozandóknak pedig hagyom és parancsolom, hogy senki ezen miskolci uraimékat sem házoknál, sem pedig útjokban, akár mely kisebb dologban is megkárosítani ne merészeljenek, mert valakik ez ellen cselekednek, erős büntetésemet el nem kerülik, hanem az mivel jó akaratjokból lesznek, elégedjenek meg vele. Egyébaránt is szabadságot adván őkegyelmeknek reája, hogy az féle hatalmaskodókat megfogják és érdemlett jutalmokat elveszik …”[16]

A végházbeli katonák garázdálkodása ez időben oly fokra hágott, hogy magának a királynak, III. Ferdinándnak kellett az ellen fellépni. 1648. július 21-én kelt s szendrői kapitány Móré Istvánhoz intézett levelében írja, hogy nála Rákóczi fejedelem jelentette, hogy némely szendrői tisztek, s maga a kapitány is a fejedelem birtokában mind a nemességet, mind a szegény népet méltatlansággal illetik, tűrhetetlen bírságokat és adókat követelnek. A nemesek birtokait pusztítják, a végházak területére menekült szolgáikat befogadják, s letartóztatják. Nemrégen pedig a kunok egész kerületét felprédálták, s ezek nyomorgatását jelenleg sem szüntették meg. Megparancsolta hát a kapitánynak, hogy ilyen erőszakoskodásoktól mind maga, mind alattvalói szigorúan óvakodjanak.[17]

1649-ben a vármegye panaszával egyenesen Wesselényihez fordult, mert Móré a szendrői nemeseket korlátozta régi előjogaikban. „Bizony dolog, nem kicsiny sérelmünkkel értettük, hogy Móré István uram őkegyelme se ez nemes vármegye nemesi szabadságával, se pedig az mi parancsolatunkkal nem gondolván azt a dolgot meg merészlette cselekedni…”[18]- írta Wesselényi. Ennek ellenére nem mozdították el kapitányi tisztéből.

Halála nem sokkal ezután bekövetkezett, mert az 1650. január 18-i közgyűlésen már néhaiként emlegetik.[19] Életére, rokonaira, barátaira, szerzett birtokaira vonatkozóan részletes adatokat önmaga közölt 1648-ban, felesége halála után írt végrendeletében. [20]

ALBERT Ferenc: Heves- és Külső Szolnok törvényesen egyesült vármegyék leírása, 1868.

BOR György – BOR Dezső: A halmaji, gibárti és szikszói Bor családok története, Budapest, 2001.

KRAUS Georg: Erdélyi krónika 1608-1665, Budapest, 1994.

MIKULIK József: Adalékok az 1644-1645 évi felkelés történetéhez, Történelmi Tár 1885.

PÁLFFY Géza: Kerületi és végvidéki főkapitányok és főkapitány helyettesek, Magyar Történelmi Szemle, 1997. 2. szám.

RADVÁNSZKY Béla: Magyar családélet és háztartás a XVI-XVII. században, Budapest, 1879.

TOMKA Gábor: Szendrő várai, Veres László – Viga Gyula szerk.: Szendrő monográfiája, Szendrő 2002.

Móré István szendrői várkapitány 1645.

Elias Wideman metszete

Móré István várkapitány levele Borsod vármegyéhez Szendrő,

„Felső Magyarország Metropolisa”, ügyében

MNL BAZML IV-501/b. II. I. 82.