Részlet Borkó Rezső visszaemlékezéseiből (1926. január 1. – 1936. december 31.)
Bikali porták:
„Bikalon az összes német (sváb) anyagilag jó helyzetben volt. A faluban minden családnak szép nagy portája volt, amin jó nagy ház terült el. Ezek a házak akkorák voltak, hogy ezekben – általában – több generáció lakott együtt. Leginkább a lakókonyhában éltek, amiben még ágy vagy ágyak is voltak. Főzni – leginkább – a nyári konyhában szoktak. Minden házhoz hozzátartozott egy jókora, többfunkciós kamra, de még pince is. Mivel négylábú állatok és szárnyasok tenyésztésével is foglalkoztak, tehát minden portán voltak istállók meg ólak, sőt hatalmas félszer is. Utca felől a főépület ablakai alatt rendszerint virágoskert volt. A félszer padlásán helyezték el a réti szénát, a lóhere és a lucerna szénáját. ha sok állatot tartottak – sok szénára volt szükség – akkor az udvar végén, a keresztben épített félszer mögötti „szérűskert”-ben helyezték el külön kazlakban a szénás kazlat meg a szalmakazlat is.”



