Miben keressen

Találatok

MNL portál

Ötödik alkalommal rendeztük meg a középkoros könyvbemutatót Budapesten, a Magyar Nemzeti Levéltárban, ezúttal az MNL Pest Megyei Levéltára épületében, 2018. december 18-án 17.00 órától. A helyszínváltásra azért volt szükség, mert a rendezvény az elmúlt években nagy sikerű könyvbörzévé alakult és a Bécsi kapu téri palota konferencia terme kicsinek bizonyult – idén megközelítőleg 100 látogató vett részt –, és a vári parkolás nehézségeit is sikerült kiküszöbölni a könyveket szállító kiadóknak kedvezve. A rendezvényt C. Tóth Norbert moderálta. Idei alkalommal egy tudományos előadás előzte meg a könyvbemutatót, Kovács Andrea zenetörténeti témában adott elő Egy titokzatos Mátyás-kori kézirat: A Futaki-Graduale címmel. Az izgalmas előadásra a 2018-ban indult „Középkori esték” sorozat keretében is került sor, az előadást vita követte.
Típus: Hír
Pauler Gyula születésének 176. évfordulóján Dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója és Dr. Mikó Zsuzsanna általános főigazgató-helyettes tartott megemlékezést az Országos Levéltár első levéltárnoka sírhelyénél Badacsonytomajon. A Szent Donát kápolnában, Pauler Gyula és családja emlékére tartott szentmisét követően a Magyar Nemzeti Levéltár vezetősége emlékkoszorút helyezett el a kápolnához tartozó altemplomi sírhelynél.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
A XIX. századi magyar politikusok közül sokan származásukból és/vagy tanulmányaikból adódóan több nyelven is beszéltek. Kossuth Lajos életrajzából kiderül, hogy az iskolában németül, a börtönben angolul, az emigrációban törökül és olaszul tanult. Ezúttal hagyatékának török vonatkozású emlékeit mutatjuk be, amelyek részint saját, részint emigránstársai nyelvtanulását kívánták elősegíteni.
... 1848/49-es és emigrációs iratok gyűjteménye, Kossuth-gyűjtemény, II. sorozat, Kossuth Lajos személyi iratai (R ... 1848/49-es és emigrációs iratok gyűjteménye, Kossuth-gyűjtemény, II. sorozat, Kossuth Lajos személyi iratai (R ... 1848/49-es és emigrációs iratok gyűjteménye, Kossuth-gyűjtemény, II. sorozat, Kossuth Lajos személyi iratai (R ...
Típus: Hír
... egy XX. század második felére koncentráló gyűjtemény, amely egyfelől magánszemélyek ...
Típus: Hír
... Portálra, ahol a Királyi Könyvek, valamint az Illésy-gyűjtemény – ami családtörténeti cédulák ... nemes családai. Arcanum CD-ROM, Budapest, 1999. Illésy gyűjtemény. Arcanum CD-ROM, Budapest, 2001. Kempelen Béla: ...
Típus: Szöveges tartalom
A Magony László által életre hívott MONFODI (Mozgáskorlátozottak Nemzetközi Fotó- és Színesdia Pályázat) MNL Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltárának ajándékozott több ezer darabos fénykép és színes dia gyűjteménye egy apró szeletét csodálhatták meg azok, akik 2017. szeptember 29-én eljöttek a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtárban megrendezett kiállítás megnyitójára.
... helytörténésznek, aki felelősséggel bábáskodott a gyűjtemény sorsa felett. A fotótárlat megnyitója az ÉN ...
Típus: Hír
70 évvel ezelőtt, 1944. június 14-én hunyt el Róth Miksa üvegfestő. A művész számos hazai és külföldi épület belső díszítésében vett részt alkotásaival, ezek sorában is különlegesek a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának címeres üvegablakai.
Típus: Hír
2015. június 19-én Mikó Zsuzsanna, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója ünnepélyes keretek között adta át az új Hess András téri kutatótermet. A kutatóterem az Országos Levéltár egykori főigazgatója, Jánossy Dénes után kapta a nevét.
Típus: Hír
A Szolnoki Görögkatolikus Egyházmegye által szervezett nyári tábor felső tagozatos résztvevői levéltárunkban töltötték július 4. délelőttjét.
Típus: Hír
A Magyar Nemzeti Levéltár és a Magyar Levéltárosok Egyesülete által, a Nyitott levéltárak 2016 program keretében szervezett „Bővülő történelem – Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai” című rendezvénysorozat záróeseményére 2017. február 22-én került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltárának Bécsi kapu téri főépületében. Az eseményt közel kilencven vendég tisztelte meg látogatásával.
Típus: Hír
... a „Serház laktanya” (ma: Népi Iparművészeti Gyűjtemény) helyén építteti fel. Ez a terv ma ...
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Eltelt egy újabb mozgalmas év, tele konferenciákkal, könyvbemutatókkal, kiállításokkal és izgalmas cikkekkel. Az új év első hetében összegyűjtöttük 2016 legnépszerűbb írásait és rendezvényeit.
Típus: Hír
Március 27-én, a magyar országgyűlés által 2015-ben II. Rákóczi Ferenc emléknapjává nyilvánított napon rovatunkban Erdély és Magyarország fejedelmének, a Rákóczi-szabadságharc vezetőjének két pecsétnyomóját mutatjuk be, amelyeket az új berendezkedés során a hitelesítés eszközeként használtak.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Az aradi vértanúk búcsúleveleiből válogatott kiállítással emlékezett hőseinkre a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára 2022. október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján.
Típus: Hír
Weöres Sándor svéd nyelvű verseskötete 1973-ban jelent meg. A válogatásban magyarul már publikált költemények fordításai szerepeltek, egyet kivéve, ez keltette fel a magyar hatóságok figyelmét.
Típus: Hír
2019. május 13-án a közeledő Városnaphoz kapcsolódva Nyíregyháza díszpolgárának, a Bessenyei György Tanárképző Főiskola főigazgatójának, levéltárunk egykori helytörténeti tanácsadójának, dr. Margócsy Józsefnek a különböző közgyűjteményekbe került rendkívül gazdag és színes hagyatékát mutattuk be.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
1735-ben rodostói száműzetésében elhunyt II. Rákóczi Ferenc fejedelem. A magyar szabadságharc folytatásának gondolata mégsem szűnt meg: a kortársak (és így a bécsi udvar is) fia, Rákóczi József vezetésével újabb felkelés kitörését félték vagy várták. Ettől tartva 1738-ban névtelen feljelentés alapján erdélyi protestáns nemeseket vettek őrizetbe, azzal vádolva őket, hogy összejátszanak a Törökországban szervezkedőkkel. Lázár János gróf a nála talált „állitólag scytha betűvel” írt irományok miatt is gyanússá vált.
Típus: Hír
2017. szeptember 26-án megnyílt „Bővülő történelem – Az elmúlt tizenöt év iratajándékozásai” című időszaki kiállításunk.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom

Oldalak