Kastélyok

Alsóbogát kastélyai

Edde mai Alsóbogát – amely 1994-ben alakult önálló községgé az előtte Eddéhez tartozó pusztából – helyén a középkorban Bogát falu feküdt, amely a 18. században a Mérey és a Lengyel famíliák birtoka volt, majd a két család birtokfelosztását követően a Lengyelek kezébe került. A puszta később kettészakadt: Alsóbogát a Boronkay családé, majd gróf Festetics Miklósé lett, Felsőbogát pedig a Lengyelektől Vrancsics József tábornok birtokába került. Mind Alsó-, mind Felsőbogáton áll egy-egy kastély, melyeket már az 1782–1785-ös első katonai felmérés is említ.
Alsóbogátpusztán a szájhagyomány szerint a mai kastély helyén állott egy korábbi, kisebb, földszintes épület. Ezt a feltételezést erősíti meg a Festetics Miklós vagyonának 1822-es zár alá vételekor készített összeírás, valamint a 20. század második felében végzett műemléki feltárások eredményei is. Ez a régebbi kastély – amely magába foglalta „a mai ebédlőt, ennek két oldalához csatlakozó egy-egy szobát és mosókonyhát, ami eredeti funkciója szerint dolgozószoba és oratórium volt” – a magja a ma is álló épületnek, amelyen 1830 körül végeztek átalakításokat. Gróf Festetics Miklós vagyonzárlatát 1839-ben oldották fel, ezután kerülhetett sor a kastély teljes átépítésére. Szigetvári György 1973-ban imígyen írta le az épületet: „…földszint + egy emeletes, délkeleti oldalon főbejáratú, árkádos, négy oszlopon álló, erkéllyel fedett, három traktusos, oldalfolyosós elrendezésű kastély. A földszinten és pincében téglaboltozatok vannak donga, teknő, kolostor és csehsüveg megoldásokkal, az emeleten központos elrendezésben a régi díszterem igen szép táblás parkettával. Az értékes növényzetű parkban a 60 m hosszú klasszicista kastély elsősorban külső megjelenésében jelentős. Első szintjét lizénák, félköríves szemöldökpárkányok díszítik, az emeleten a középső rizalit hangsúlyozott lizénákkal készült, egyik oldalon attikával, másik oldalon timpanonnal. A boltíves bejárat felett az előcsarnok boltívekkel osztott mennyezeti mezőivel, kétkarú főlépcsőjével, kandallójával igen szép enteriőrt biztosít.”
Festetics gróf birtokából a kastély és a birtok előbb gróf Zichy Károly, majd az Inkey család idősebb nemesi ágának kezébe került. PalliniInkey László kisebb javításokat, átalakításokat végzett az épületen. Az Inkeyeket 1948-ban lakoltatták ki a kastélyból, mely ezek után igen-csak leromlott és kifosztott állapotban került az Öreglaki Állami Gazdaság kezelésébe, s irodaként, lakásként és raktárként használták.
Vrancsics tábornok Felsőbogáton emeltetett magának kastélyt (ezt hívják a faluban „Kiskastélynak”), amely báró Puteány Sándor, majd a Gludovácz, aztán az Inkey, végül pedig a Zichy család kezébe került. „A kéttraktusos, földszintes, igen magas fedélszékkel ellátott épület tipikusan barokk stílusú a díszítések, az ovális felülvilágító ablakok és lekerekített épületsarkak igazolása szerint. A földszint felett lévő dongaboltozattal, a nyílások felett levő fiókboltozattal igen szép belsőt biztosítottak. Még látható a boltvállak felett a díszes burdure festés is. A mennyezeten egy 1814-ből származó festmény is kivehető” – írja Szigetvári György.
Az államosítás után ezt az épületet is az Öreglaki Állami Gazdaság kapta meg, s benne lakást és raktárt alakítottak ki, később baromfinevelőként használták, majd évtizedekig üresen állt. Egy 1973-as leírás szerint „ahol még lakás van, ott elfogadható az épület állaga. A raktárnak használt részek azonban teljes tönkremenés előtt állnak. Az épület hely- és építéstörténeti jelentősége, tiszta barokk formavilága szükségessé tenné a haladéktalan felújítást.”
Mindkét épület belekerült az 1985-ben meghirdetett kastélyhasznosítás programba, amely négy kedvezőtlen hasznosítású somogyi kastély megmentését, idegenforgalmi funkcióval történő felruházását tűzte ki célul. A kiviteli tervek elkészültek, ám a felújítás nem indult meg. A tervek szerint „elsősorban a lovas-, vadász- és horgászsportot kedvelő, külföldi vendégek” igényeinek kielégítésére szolgáló szállodák működtek volna a kastélyokban.
2023-ban mindkét épület magántulajdonban van, a Festetics–Inkey-kastély felújítása zajlik, a „Kiskastély” felújított és helyreállított állapotban várja a látogatókat.

Balatonboglár kúriái

Boglár a 18. század elejétől a rendesi Bárány család birtokában állt, majd a későbbiek folyamán a Jankovichok és a gyulai Gaálok is szereztek itt területeket. Az 1782–1785-ös első katonai felmérés egy kastélyt említ Bogláron – ennek beazonosítása azonban eleddig nem sikerült. A település egyik kúriáját, amely később gyulai Gaál Gaszton (1868–1932) tulajdonába került, rendesi Bárány Pál építtette az 1820–30-as években klasszicista stílusban. A szocializmus évtizedeiben az épület a Balatonboglári Állami Gazdaság kezelésében állt, belső átalakítások után előbb lakásként és borospinceként használták, később – az eredeti állapotok visszaállítása után – vendégházként funkcionált. 2023-ban vendégház és borospince.
A források szólnak a boglári Acsády-kúriáról is, amelyben Bán Gáspár, a Kaposi járás 1848-as szolgabírája, valamint Gaál Gaszton is lakott, utóbbi itt hunyt el. A kúriát az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság idején igénybe akarták venni iskolai célokra. Az épület falán emléktábla jelzi, hogy 1942 őszétől a német hadifogolytáborokból szökött francia katonákat itt szállásolták el. A kúria egy 1964-es kimutatás szerint a Szakszervezetek Országos Tanácsa (SZOT) kezelésében állott, s raktárként használták. Az épület 2023-ban a helyi zeneiskolának adott otthont, pincéjében pedig kiállításokat rendeztek

A balatonkeresztúri Festetics-kastély

Az 1730-as évek első felében Balatonkeresztúron, Festetics Kristófnál vendégeskedett Bél Mátyás, s a kastélyban írta meg a Notitia Hungariae című művének Somogy vármegyére vonatkozó részét. A tudós az alábbi szavakkal szól a faluról és az udvarházról: „Van itt [ti. Balatonkeresztúron – K. N. P.] Festetics Kristófnak lakóháza, amely pihenésre kiválóan alkalmas. Mert az elvonultságnak kedvező csendet kínál, egyfelől a tó közelsége, más oldalról a sok liget is jóleső alkalmat nyújt a szórakozásra, egyrészt a balatoni halászat, másrészt a vadászat sokféle lehetősége által.” 1978-ban avatták fel a keresztúri kastély falán Bél Mátyás emléktábláját, amelyet „Fürtös György keramikus művész készített vörös pirogránitból, s az arcképet Zsolnay-eozinból alkotta Bél Mátyás ránk maradt portréja alapján”.
Az 1945-ös államosítást követően a helyi földműves-szövetkezet, a Betonútépítő Vállalat és az iskola közösen használta az épületet, s egy 1949-es irat tanúsága szerint Hullám Csárda néven vendéglő is üzemelt benne. A rossz állapotú kastélyt 1954-ben lebontásra ítéltek, s az így nyert anyagból új iskola építését tervezték. Végül megmenekült, és még 1954-ben műemlékké nyilvánították. A Somogyi Néplap tudósítója keserűségének adott hangot emiatt: „Balatonkeresztúron körülbelül 170 a tanköteles gyermekek száma. Van ugyan iskola a községben, de ennek csak két tanterme használható, s így bizony bajok vannak a tanítás körül. Van a községben egy kastély, valaha a Nemestóthy–Szabó-uradalomhoz tartozott. El is határozták, hogy átalakítják egy modern hat tantermes iskolává. Meg is kapták rá a megyei tanácstól a költséget: egymillió-nyolcszázezer forintot. És amikor országunkban egyre-másra alakítják át a volt főúri kastélyokat a népnek megfelelően iskolának, óvodának, kultúrháznak, Balatonkeresztúron egészen más történt.
Egy taxi állt meg a kastély előtti melyből emberek szálltak ki. Körüljárták az épületet, fényképeztek és – a községi tanács és a helyi pártszervezet is csak később tudta meg – műemléknek nyilvánították. Érdekes, ez eddig nem jutott eszükbe. Az iskolával pedig maradt minden a régiben. Pedig szüksége van rá a községnek. A balatonkeresztúriak végre tiszta képet akarnak látni. A megyei építési és oktatási osztálytól várják a választ: megkapják-e a keresztúri gyerekek a kastélyt iskolának, vagy pedig kihasználatlanul, műemlékként marad meg az utókor számára?!”
Iskola nem lett az épületből a későbbiekben sem, hanem idegenforgalmi célokra hasznosították: 1959-ben arról adtak hírt, hogy turistaszállóként állítják helyre az épületet, amely terv 1961-re meg is valósult, és megnyitotta kapuit a későbbi nevén a Bél Mátyás Turistaház. Húsz esztendő múlva a Siotour, azaz Somogy Megye Idegenforgalmi Hivatala kirendeltsége irodát nyitott az épületben.
A kastély idegenforgalmi funkciója megmaradt, 2000-ig turistaszálló volt, 2023-ban Bél Mátyás Látogatóközpont és Vendégház néven működik

A balatonszemesi Hunyady-kastély

Aluszemes község, amelynek neve 1912-ben változott Balatonszemesre, 1733-tól állt a Hunyady család birtokában, s már a 18. század folyamán felépült az itt álló barokk stílusú nyaralókastély, amelyet azonban az 1782–1785-ös első katonai összeírás nem említ. A Hunyady család 1822-ben keletkezett vagyonleltára így ír a kastélyról: „Az Uraság Curiája, Tiszt, és Major Udvara, – mellyen az Uraságnak szállása az utza felül égett téglábulépitve, – áll bolthajtásos pitvarul, 4 szobábulstukaturra két füsti lyukra két kéményre – melly szobákon 10 ablak vas gátorokkal – ezzel öszve ragasztva a Tisztartó lakása válogbulépitve 8 vas gáteros ablakokkal – melly áll 3 szobábul, egy kamarábul gerendákra és kéményes konyhábul – A Tisztartó lakás alatt végrül 4 öllhoszszu 3 öll széles pincze égetett téglábul bolthajtásra – Ezen épülethez van ragasztva nap nyugotrul Posta Istálló, melly vagyon gerendákra be pallásolva és 10 Lóra el készitve s ki pallásolva. Az Istálló végében vagyon Gazdaságbéli szereknek Depositorium 4 öllhoszszu – e mellett Négy Lóra való Istálló. Az Uraság Szállása teteje náddal födve fenyő sindöllel be szegve, a Tisztartó lakása pediglen melly régi düledékeny épület, részszerént zsuppal, részszerént szalmával födve.” A leltár a kúria bútorzatáról is részletesen beszámol.
A kastély 1945 után részben az elemi, majd 1948-tól az általános iskola elhelyezésére szolgált. 1949-ben az épületet tanítási célok mellett a Kispesti Textilgyár alkalmazottai családja üdültetésére is használták: ekkor éppen 160 gyermek nyaralt benne. Ezek mellett a községi altiszt számára is itt biztosítottak lakhatást. Az 1950-es évek elejétől kapott kizárólagos oktatási funkciót az épület, amelyen több ízben végeztek kisebb-nagyobb átalakításokat, javításokat, modernizációs munkálatokat.
Egy 1954-es jelentés szerint „már a juttatás előtt is iskolai célt szolgált, csak a nyári idényben volt gyermeküdülő. A közellátási bizottság döntése alapján kaptuk meg. Az épületet az elmúlt évben már nagy részben átalakítottuk, jelenleg folyamatban újabb 3 tanterem korszerűsítése”.
1979-re az összeomlás szélére került az épület: „Így – a szó szoros értelmében – életveszélyben voltak a tanulók és a pedagógusok. A megoldás egyszerűnek látszott: azonnal el kell kezdeni a felújítást. Annak rendje és módja szerint megkezdődtek az úgynevezett állagmegóvási munkák. A bontás során azonban kiderült, hogy a tetőzetnek nemcsak a tervezett húsz-harminc, hanem száz százalékát kell kicserélni. Tehát teljesen. Sőt a porladásnak indult gerendákat, az egymástól elmozdult falakat is javítani kell, és leszakadással fenyegetett a tornáctető” – írta a megyei napilap. Elegendő pénz azonban nem állt rendelkezésre a felújításhoz, így az 1979-es tanévet egy félig kész iskolában („…állványok, törmelékek, leomlott falak – mintha egy frissen ostromlott középkori kastély előtt állna az ember…”) és több szükségtanteremben kellett megkezdeni. A kastélyt végül sikerült felújítani, s az épületben 2023-ban is a település általános iskolája működött.

A bálványosi Satzger-kúria

A település több família tulajdonában is állott, míg 1856-ban a Csapodyaktól megvásárolta a Satzger család. Satzger Keresztély Dániel 1853-ban építtette fel itt a „kényelmes, szép úrilakot”, amelyet Kaposi Zoltán is említ, de az építtetőként Satzger Pált nevezi meg.
Az államosítás után a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumnak juttatták az épületet, amelyben 1949-ben az iskola működött, azonban egy tűzvész következtében elpusztult a körjegyzőség épülete, s a hivatal ideiglenesen a földműves-szövetkezet (fmsz) épületében kapott elhelyezést, az fmsz viszont a kúriába költözött át az iskola mellé. Ez azzal a kikötéssel történt meg, hogy a körjegyzőség vállalta: ha a kúria oktatási célú igénybevétele esedékessé válik, kiüríti az épületet. Erre hamarosan sor is került. Az iskola igazgatója, Koch Géza 1949. október 3-i jelentésében öt lakót említ, akiket ki kell telepíteni a kúriából, közülük az egyik „szörnyű piszokságban, rendetlenségben tartja a kastély egy részét a földszinten. Fojtó bűz és kecskeszag van az épület azon részén, ahol ő lakik, mivel ott tartja a közelben kecskéit.” Az öt személynek végül sikerült más lakást biztosítani, így 1949 végére a kúria kiürült.
Koch Géza az épület állapotát ilyképpen ecsetelte 1950 januárjában: „A kastély oly rossz állapotban van, hogy azt sem tanítói lakások céljára, sem tantermek elhelyezésére felhasználni nem lehet, míg az épület rendbe hozva nem lesz. A helyi körjegyzővel megbeszéltem, hogy a kastély állapotának rendbe hozására, tanterem felszerelésekre stb. pótköltségvetést fogunk kidolgozni…”
1950 nyarán beköltöztették az épületbe Papp Sándor helyi lakost, aki feladatául kapta, hogy a kúriát és környékét tartsa rendben és tisztaságban. Ugyanekkor Koch tárgyalásokat folytatott egy építész vállalkozóval, s tervet és költségvetést dolgoztak ki a kúria rendbetételére. A terv szerint a földszinten úttörőotthont, könyvtárat és szertárat, altiszti lakást, orvosi rendelőt és várótermet alakítottak volna ki. Az emeleten helyezték volna el négy tantermet és az igazgatói irodát. A melléképületet lebontandónak ítélték, az elbontásából származó cserepet és téglát az iskolai WC megépítéséhez használták volna. Az udvar körülkerítése is szükségesnek látszott, de ennek magas költségvonzata volt. A felújítás, átépítés nem történt meg, hiszen 1952-ben a Közoktatásügyi Minisztérium tulajdonában lévő, de nem iskolai célra használt épületek között sorolják fel a kúriát. Az alábbi információkat jelentették róla:
„1. Az épület mérete: h[ossza]: 23,30 m, sz[élessége]: 13,50 m. Egy emeletes. Hat szoba. Ezzel együtt összesen 18 helyiség.
2. Épület állapota kissé elhanyagolt, de rendbe hozható.
3. Az épület egy részét három család lakásnak használja.
4. Azért használatlan, mert iskolai célokra csak átépítéssel és rendbe hozással lehetne felhasználni.
5. Telek nagysága: 2697 □-öl.
6. Telek üresen áll, részben gazdasági építmények vannak rajta (disznó-, tyúkól).
7. Kulturális, oktatási célokra való felhasználása előtt rendbe hozására 40-45 000 Ft-ra volna szükségünk.
8. Épületanyag megfelelő, téglából van építve.”
A kúriából a későbbiekben sem lett iskola, 1954-ben a bálványosi tsz irodájaként említtetik, s tíz évvel később is a tsz irodái, raktárai, valamint lakások céljára használták. 1980-ban a kúria mellett csirkéket neveltek, a Somogyi Néplap egy cikke szerint az elhanyagolt épület lebontását tervezték. Ez nem történt meg, de pozitív változásról sem számolhatunk be: a kúria jelenleg is kihasználatlanul, romos állapotban áll.

A barcs-somogytarnócai Széchényi-kastély

Tarnóca (1908-tól Somogytarnóca) 1677-ben? került a Széchényi család birtokába. Gróf Széchenyi Ferenc 1873–1875 között építtette fel eklektikus stílusú kastélyát, amelynek „berendezése nagyon értékes. Van itt sok régi festmény és bútor, remek bronzok, Alt-Wien, biscuit és meisseni porczellánok, sok régi angol metszet és egy gyönyörű angol óra, melyet gróf Széchenyi István ajándékozott gróf Széchenyi Pálnénak.” Az épületet Wéber Antal tervezte.
A második világháború idején az átvonuló katonák kifosztották, a környék több bombatalálatot kapott, de az épületben nagy kár nem esett. Az 1945-ös államosítás után a Somogytarnócai Állami Gazdaság kapta meg, s többek között irodának használták. Az 1950-es években a helyi általános iskola egyik tanítójának lakásául is szolgált.
Az 1950-es évek retorikáját, hozzáállását a „régi” rendszerhez, a „népnyúzó urakhoz” plasztikusan szemlélteti egy, a Somogyi Néplapban 1952-ben Somogytarnócáról és a kastélyról megjelent cikk: „A hatalmas tölgyek lombjai közül régi kastély tornya mered az ég felé. A múltban Széchenyi gróf uralta ezt a pusztát, akkor a kastélyt csak messziről nézhették a »gróf úr« igájába sínylődő cselédek. A kastélyt körülzáró hatalmas kőkerítéshez közel sem mehettek, mert a gróf úr megbotoztatta, aki azt csak próbálni is merte. A felszabadulással azonban itt is minden megváltozott. A gróf úr által sok éven át nyomorgatott cselédek szabad emberek lettek.”
1959-ben így írt a megyei napilap: „Ez a kastély, ez az erődnek is beillő épület ma a szocializmus egyik bástyája. Munkások, egykor az úrnak görnyedő emberek szállták meg, s innen irányítják a jobb jövendő, a tisztességes emberi élet csatáit. Falai között ott húzódik a mi világunk, a magának és száz százalékig önnön javára alkotó nép vívmányainak jelképe, az áramot, fényt sugárzó vezeték.”
1961-ben a helyi KISZ-szervezet tagjai 2 000 facsemetét ültettek el a kastély körül a kiszáradt és kivágott fák helyére.
Az 1960-as évek elején a kastély első emeletén rendezték be a község könyvtárát is három szekrénnyel. „Csaknem százan látogatják rendszeresen, zömmel iskolások és mezőgazdasági dolgozók” – írta a Somogyi Néplap.
1976-ban hírül adták, hogy a kastélyban oktatási központot terveznek létrehozni a Dél-somogyi Állami Gazdaság szakembereinek képzéséhez (1974 óta már zajlottak különböző tanfolyamok). Az erről tudósító újságíró is hitetlenkedik: „Rengeteg pénzre lesz ahhoz szükség, hogy Széchenyi Ferencnek a múlt század közepén épített kastélyát rendbe hozzák, új lakásokban helyezzék el az itt lakókat, eltüntessék a több évtizedes nemtörődömség elszomorító nyomait.”
A kastélyban az 1970-es években az állami gazdaság dolgozói családostól kedvezményesen üdülhettek a gyermekek nyári szünete alatt.
A kastély tervezett kettős funkciója – télen oktatás, nyáron üdültetés – egy 1977-es cikkben is említtetik, amellett, hogy az épület felújítására kétmillió forintot szán az állami gazdaság. 1978-ban az oktatási központ már működött: „A földszinten a Dél-somogyi Állami Gazdaság kerületi irodái vannak. Az emeleten a különböző szakágak szakmunkásai, termelési vezetői laknak és tanulnak a hosszabb-rövidebb tanfolyamok idején.” Ugyanakkor még mindig tervben volt a felújítás, hogy nyári üdülésre is alkalmassá tegyék a kastélyt.
1981-ben arról tudósított a megyei napilap, hogy „Somogytarnócán az egykori kastélyban működik jó néhány esztendeje a Dél-somogyi Állami Gazdaság bentlakásos oktatási központja. Az épület földszintjén található a tarnócai kerület irányítását ellátó szakvezetők irodája; ott vannak az adminisztráció helyiségei is, az emeleten pedig szépen berendezett szobák – hálótermek, klubszobák, társalgók, előadótermek. A hálókban negyvennégy dolgozót helyezhetnek el. Az étkeztetést a kerület ebédlőjében biztosítják. Évente 350-450 hallgatót oktatnak itt különböző szakmákban, főként a dél-somogyi gazdaság kerületei részére.”
Az 1980-as években a kastélyban kapott helyet – az 1979-ben Barcshoz csatolt – Somogytarnóca ifjúsági klubja is: „A TIT-előadások, a közművelődési rendezvények (főként a vetélkedők), az asszonykórus, a diszkóprogramok gyakran megtöltik érdeklődőkkel a klubot” – olvasható a Somogyi Néplap egyik 1984-es számában.
Az 1990-es rendszerváltoztatás után az állami gazdaság megszűnt, a kastély az önkormányzat kezelésébe került. 1993-ban felújították az épület belső termeit, valamint a parkot is: „oktatóparkot alakítanak ki, ahol szabadtéri biológiaórákat tartanak majd, s a diákok megismerkednek különleges fafajtákkal is” – áll a Somogyi Hírlapban.
1994-ben a kastélyt egy német állampolgár vette meg, aki előbb pszichiátriai klinikát és pihenőközpontot, utóbb panziót tervezett kialakítani benne. A tervből semmi sem lett, a kastély és a park is pusztulásnak indult. A 3,5 hektáros kastélyparkot végül 2004-ben a helyiek tették rendbe és tisztították meg. Az épületet a német tulajdonos 2009-ben bekövetkezett halála után egy székesfehérvári cég vásárolta meg, s vagy pszichoterápiás intézmény, vagy szálloda kialakítását tervezte benne – végük azonban egyik sem valósult meg, a kastély 2023-ban is üresen, gondozatlanul állt.

A bolhási Tallián-kúria

A település az évszázadok folyamán több család birtokában is állott, így volt a Perneszieké, a Talliánoké, a Zichyeké, a Somssichoké és a Festeticseké is. Az 1780-as évekbeli első katonai felmérés egy nemesi udvarházat jelöl a településen, ezzel szemben Somogy vármegye 1914-es monográfiája szerint a kúriát 1830 körül vizeki Tallián Ignác építtette, amely aztán Somssich Imréé lett.
Az 1945-ös államosítás során a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium kezelte, s 1952-től általános iskola működött benne. Az épületet az 1980-as évek elején, a kastélyprogram keretében állították helyre. 1984-ben kultúrház és könyvtár elhelyezésére szolgált az immáron a Somogyszob Községi Közös Tanács használatában álló épület. Alagsorában a helyi futballcsapat részére alakítottak ki öltözőt és zuhanyzót. 1988-ban a könyvtár mellett a helyi mozit helyezték el a kúriában, néhány évig még diszkó is működött a falai között. Ezt követően azonban már csak raktárként használták, s a nagytermét vették igénybe időnként kulturális programok céljaira. 2021-ben az önkormányzat a Magyar Falu Program keretében pályázatot nyert az épület renoválására, amely meg is történt.

A büssüi Gaál-kastély

A települést 1729-ben vásárolta meg Kobenczl grófnétól gyulai Gaál Gábor. Özvegy Gaál Gáborné 1760-ban építtette fel a kúriát fia, Antal számára, így az épületről az első katonai felmérés is hírt ad.
Az 1945-ös államosítás után községi kezelésbe került, de semmire sem használták: „Igaz, hogy a kultúrterem nem jó, igaz, hogy ki lehetne használni e célra az üresen kongó kastélyt” – áll egy 1958-as újságcikkben. Az 1960-as évek első felében az épület udvarán alakították ki a futballpályát. Egy 1964-es kimutatás szerint a kúria a helyi tsz, valamint a Malomipari Vállalat használatában állt, tsz irodaként és raktárként funkcionált. 1966-ban „a tsz-major vigasztalan látványáról” írt a megyei napilap, imígyen festve le azt: „Düledező műemlék kastély, elhanyagolt udvar szemét- és takarmánykupacokkal; az istálló mögött egy kisebbfajta hegyvonulat húzódik trágyából, voltaképpen bent, a falu közepén!” A kastély állapotáról érdemes hosszabban idézni az egy évvel később, 1967-ben megjelent cikket is: „Üresen tátongó ablakok, hiányzó és leszakadt zsaluk, levert vakolat. […] A kastély oldalán ütött-kopott bádogtáblácska: Ezen kastély műemlék. Siralmas kívülről, de lépjünk be. […] Nem vigasztalóbb a látvány. Az egyik teremben liszteszsákok emelkednek a fal közepéig. A sarokban gabonát tisztítanak az asszonyok. A penészes, leszaggatott tapéta alatt freskómaradványok láthatók a falon. Valószínűleg ugyanattól a művésztől származnak, mint a templom freskói; korban és stílusban megjegyeznek: a XVIII. században készültek, alighanem bibliai tárgyak. A fal »díszítéséhez« már korunk is hozzájárult, az egyik oldalon nagy betűkkel ez áll: »Hízó«; a másik oldal szintén összefirkálva. A többi teremben hasonló a helyzet. Az ablakkereteknek lába kelt, a nyirkos levegő átitatta a falakat, mállik, ha hozzáér az ember. Ami mozgatható volt, az eltelt évek alatt eltűnt innen. Erre vall minden: felszaggatták és elvitték a padlásdeszkákat, összedőléssel fenyeget a tetőzet. Kisebb sérülésekkel csak egy kandalló és egy hófehér cserépkályharemek maradt meg.” Nem sokáig állt még a kúria: az 1970-es évek közepén – a helybeliek elmondása szerint – szovjet katonai segítséggel a földig rombolták, más források szerint felrobbantották, tégláiból „disznóólak és víkendházak épültek”. 1982-ben Vétek József göllei tsz-elnök így nyilatkozott a Somogyi Néplapnak a közeli inámpusztai kúria sorsa kapcsán készített riporthoz: „Földig romboltak már itt a közelben egy igen értékes, freskókkal teleföstött, gyönyörű kastélyt; a büssüit.” A pusztítás körülményeit 1992-ben a büssüi Forró József, aki terményesként, „futurásként” dolgozott a kastélyban az 1950-es években, így idézte fel: „Még amikor az oroszok itt voltak, akkor bonttatta el a göllei tanács, elvitték saját maguknak az anyagot.

A felsőmocsoládi Kacskovics–Bánó-kastély

A településen több családnak is voltak birtokai, s Somogy vármegye 1914-es monográfiája három kúriát is említ. Az egyiket 1790-ben építtette Derenkai Erőss József, ez később Kacskovics Zoltánra tulajdonába került. Egy másik épület a rendesi Bárány családé volt, a harmadikról viszont nem közöl közelebbi információkat. Kaposi Zoltán adatai a Kacskovics- és a Bárány-kúriára vonatkoznak, mely utóbbi 1806–1840 között épült. A Kacskovics-kúriát egy másik adat szerint 1810–1814 között építtette Kacskovics Mihály, s tervezője Eszterházy Pál főépítésze volt. Az épületet Bánó Iván bővíttette ki az első világháború után.
A Kacskovics-Bánó-kúria 1949-ben a Közoktatásügyi Minisztérium kezelésébe került, s iskolaépületnek jelölték ki. Időközben azonban beköltözött az épületbe az állami gazdaság igazgatósága, mely csak 1952-ben hagyta el azt. Ekkor felhívta az állami gazdaság a helyi tanács figyelmét az épület átvételére, ám az nem vette át. Ezek után a kúria egy részét az állami gazdaság két dolgozója használta lakás céljára, továbbá két irodahelyisége is megmaradt, az épület nagyobbik része azonban üresen állt.
Egy 1954-ben kelt jelentés így nyilatkozik az épületről és Felsőmocsolád iskolahelyzetéről: „…a volt Bánó-Kacskovics-féle épület lett a helyi hatóságok és tömegszervek állásfoglalása alapján 1949. évben a közoktatásügyi miniszter döntése alapján iskola[i], oktatási célra juttatva, ugyancsak 1948. évben az iskola tanhelyiségéül használtatott a volt hitelszövetkezet épülete [a] helyi hatóság, tömegszervek igénybevételével, melyet a helybeli Földmívesszövetkezet [így!] ingerenciájára [így!] az iskolától elvettek, ugyancsak nem vehette az iskola birtokba mind a mai napig a kastélyépületet, mert az állami gazdaság kihasználatlanul ma is igényt tart rá.”
Az iskola egy helyiségét használta az 1950-es években a római katolikus egyház istentiszteletek tartására, azonban 1954 nyarára ki kellett üríteni ezt a termet. A veszprémi püspökség 1954. július 23-án átiratot intézett a megyei tanács oktatási osztályához, melyben leírta, hogy az egyház a juttatások során megkapta az úgynevezett Erőss-kastélyt, melyben tervezik egy misézésre alkalmas helyiség berendezését. Az épületen azonban átalakításokat kell végezni ehhez, ami „kétszáz éves épületben nem olyan könnyű munka, és a nyár legszorgosabb munkaidejében ilyen rövid idő alatt egyenesen lehetetlen.” Ezért kérték, hogy amíg az építkezés be nem fejeződik, maradjon meg a korábbi iskolai helyiség a használatukban. A megyei tanács válaszában megfogalmazta, hogy a körzeti iskolává fejlesztendő felsőmocsoládi tanodának szüksége van minden helyiségre, így csak akkor lehetséges a kérés teljesítése, ha „az egyházközség lépéseket tesz a juttatott Erőss-féle kastélyban a szükséges átalakításokra”. Felhívták a püspökség figyelmét arra, hogy jelölje meg azt a végső határidőt, ameddig használni kívánja az iskolai előadótermet. 1954 szeptemberében a püspökség leírta, hogy az átalakítást az Erőss-féle kastélyban nem tudják végrehajtani addig, amíg abban lakó tartózkodik. Javasolták az említett lakó áttelepítését a „Bánó-féle nagyobb kastélyba”. Kérték, hogy 1955 májusáig használhassák még az eleddig is igénybe vett iskolai helyiséget. Végül azonban nem kellett ennyit várni, egy 1954. október 18-án kelt feljegyzés szerint az egyházközség elvégezte a szükséges átalakításokat és beköltözött a kastélyba.
Az 1960-as években a kúriában óvodát, napközi otthont és lakásokat rendeztek be, kezelője pedig a községi tanács volt. Az 1980-as években iskola és óvoda működött az épületben, valamint lakásokat és irodákat is kialakítottak benne. Az épület az évtizedek folyamán varrodának, nyugdíjas otthonnak is helyet adott.
1997-ben visszavásárolta a kúriát Bánó Sándor, 2023-ban Bánó Mária Kastélyszálló Panzió néven idegenforgalmi és turisztikai célokat szolgált.

Az iharosi Inkey-kastély

Egy 1948. augusztus 7-én kelt jelentés szerint az egykor báró Inkey Pál örökösei tulajdonában állott, 16 szobával, 9 fürdőszobával, 1 lépcsőházzal és 1 padlásszobával bíró, 11 kataszteri hold nagyságú övezte kastély „állapota rossz, 95%-ban az ablaküvegek bezúz[ot]tak, ablaktokok rámái hiányosak.” Az ingatlan őrzéséről ekkor az Iharosi Földműves-szövetkezet gondoskodott, amely az Országos Földhitelintézettől kapta bérbe azt, s gabonatárolásra használta. Munkásüdülő céljára alkalmasnak írták le az épületet, s – bár villanyvilágítással nem rendelkezett – elegendő vízmennyiség biztosíthatónak tűnt a kastély kútjából (amelyről azonban „a szivattyút idegen személyek leszerelték”). A körjegyző az épület lakhatóvá tételének költségit hozzávetőlegesen 80 000 forintra becsülte.
1951-ben az állami gazdaság székelt a kastélyban, amelynek „egykori népelnyomó gazdája, gróf Inkei István, még annak idején kiszökött nyugatra az egykori cselédei és a környékbeli dolgozók izzó gyűlölete elől” – olvasható a Somogyi Néplapban.
1954-ben felmerült az immáron az Egészségügyi Minisztérium kezelésében álló épület átalakítása szociális otthonná – azonban ez csak terv maradt. 1957-ben szomorú képet festett a kastélyról a megyei napilap: „A megmaradt kastély, amely építészeti érdekesség – annak ellenére, hogy nem az erdőben, de a falu közepén álldogál ódon magányosságában –, falaiból kinőtt a zöldellő fa és az emeleten, a tükörteremben, a fürdőszobákban, a hall nagy kockapadlóin terebélyes bokrokban tenyészik a gomba. Biológiai életfeltételei biztosítva vannak, főként a csapadék, amely, ha eső van, bőségesen hull rá az elhanyagolt tetőn át. A nagy hallban nyomasztó csend. Ablak nincs és a beömlő fényben még meg-megcsillan a több ezer forintot érő cserépkandalló. Az épület belsejében, melyben négyzetesen kanyarog fel a márványlépcső, karzatával, benyíló szobácskáival olyan, mint egy néptelen színház. Száz méterrel odébb a kastélytól, kicsi, romos, rideg, egészségtelen kultúrház és visszataszító külsejű, dohos illatú a vele egybeépített tanácsház.”
Az 1950-es évek végén lakásként, illetve napközi otthonos óvodaként használták a kastélyt, annak ellenére, hogy „a tető több helyen beázik, és a lecsurgó esőlétől rothad az értékes berakásos parkettpadló, melyen ékes gombatenyészetek élik háborítatlanul a maguk szapora életét. Az ajtókat igen sok helyütt leszedték” – fogalmazott a Somogyi Hírlap újságírója. 1958-ban döntés született arról, hogy a műemlékké nyilvánított kastélyt felújítják, lakásokat alakítanak ki benne. A hírlapíró is örömmel fogadta ezt, ám megjegyezte: „…ezt a megoldást azonban – így hisszük – nem lehet véglegesnek tekinteni. Már csak azért sem, mert a néhány lakó beköltöztetésével az igen nagy kastély nincs gazdaságosan kihasználva.”
1961 februárjában újabb funkciót találtak ki az épületnek: a Csurgói Járási Tanács a Földművelésügyi Minisztériumot kereste fel azzal, hogy az iharosi kastély felújítás után alkalmas lenne szakoktatási célokra. A minisztérium kapva-kapott az ötleten, s be is jelentették, hogy „állattenyésztési oktatás indul benne a Csurgói Mezőgazdasági Szakiskola kihelyezett osztálya számára. Még ebben az esztendőben elkészülnek a felújítás és átalakítás tervei, 1962 szeptemberében pedig már birtokukba vehetik a szakiskola növendékei a kastélyt.” Ez csak pillanatnyi fellángolásnak bizonyult, hiszen 1961 júliusában ismét arról adott hírt a megyei napilap, hogy az iharosi és a kéthelyi kastélyt szociális otthonná alakítják 200 idős ember számára.
Nem történt semmi előrelépés, 1963-ban még mindig óvoda volt a kastélyban, s néhány család lakott benne, az épület „többi része elhanyagolt, gazdátlan. Nincs eresz, beázik a tető, omladoznak a falak, a mennyezet, korhad a padló, a parkett”. Az újságíró feltette a költői kérdést, hogy milyen sors vár a kastélyra. „Használják majd egy darabig, amíg össze nem roskad. Már most sem veszélytelen az óvodára, a gyermekekre. Nincs talán szükség a kastélyra? Olyan jól állnak a községben középületek tekintetében? Hiszen sem a pártszervezetnek, sem a KISZ-nek, sem a nőtanácsnak, sem a postának nincs megfelelő helyisége. De nincs megfelelő művelődési otthon sem.”
A kérdéseket a megyei tanács vb-titkára válaszolta meg: „A kastélyt a községi tanács és a termelőszövetkezet kezeli. A földszinten óvodát rendeztek be három helyiségben. Az emeleten és a földszinten is laknak családok. Néhány helyiségben, a lépcsőházi részen anyagokat, magokat és terményt tárol a szövetkezet. A többi helyiség üresen áll. Az épület körülbelül százéves lehet. Az államosítás óta nem tatarozták. Az építési osztály megállapította, hogy a falak – főképpen az északi és az északkeleti oldalon – nedvesek. A tetőszerkezet jó állapotban van, a héjazat azonban rossz. A beázás is emiatt fordult elő. Az emeleti szint födémei több helyen leszakadtak. Az iharosi kastély nem szerepel az Országos Műemlék Felügyelőség műemléki jegyzékében. Érdemes felújítani a kastélyt, mert teljesen rendbe lehet hozni. Lehet, hogy közintézmények céljára felújítjuk az építési osztály javaslata alapján. A munkálatok után az épület nem pusztulna tovább.”
1964-ben a megyei tanács szakembere felmérték az épületet, s szerkezetileg megfelelő állapotúnak találták. Tervbe vették – immár sokadszorra – felújítását és megfelelő funkcióval való felruházását (béna gyermekek intézete). Természetesen ebből sem lett semmi.
1967-ben a kastély néhány helyiségében varrodát alakítottak ki, a Csurgói Napsugár Kisipari Termelőszövetkezet részére készítettek itt lánykaruhákat, gyermekkabátokat, kötényeket, „tizenkét nő jutott ily módon állandó keresethez a faluban”.
Egy évtized múlva, 1977-ben végleg megpecsételődött a kastély sorsa: „Hosszú huzavona után felrobbantották Iharosban az egykori Inkei-kastélyt. A község vezetői már évtizedek óta mindent megpróbáltak, hogy a több mint harminc helyiségből álló szép épületet megmentsék az enyészettől, azonban egyetlen szervezet sem akadt, amely anyagi segítséggel is hozzájárult volna az értékes műemlék megóvásához. Ezért a mennyezet több helyen is beomlott, a födém, valamint a fából készült nyílászáró szerkezetek, a padló teljes egészében az úgynevezett könnyezőgomba martalékává váltak. […] Az Inkei-kastélyt ezért – a fertőzés további terjedésének megakadályozása céljából – meg kellett semmisíteni.”

A kaposvár-toponári Festetics-kastély

Toponár területe a Festetics, illetve a herceg Eszterházy családok tulajdonában állt. Gróf Festetics Antal építtetett itt kastélyt, amelyet az 1782–85-ös első katonai felmérés is említ. Az épületet később Festetics Dénes átalakíttatta és megnagyobbíttatta. Reiszig Ede kiemeli, hogy van a kastélyban „kb. 1500 kötetes könyvtár, sok régi metszet és festmény, értékes, régi, berakott bútor és a parkban egy vert vas kapu, mely a szigetvári várból került ide.” Utóbbit akkor szállították Toponárra, amikor Festetics Lajos 1769-ben megvásárolta Szigetvárt, s vele együtt a várat is. A kastély parkjában ez idő tájt állították fel a rokokó stílusú Mária-oszlopot, amelyet az 1970-es években Kaposvár belvárosába, a Kossuth térre, a Nagyboldogasszony-templom elé helyeztek át.
A fennebb említett értékes könyvgyűjteményt 1919-ben a szervezés alatt álló kaposvári megyei könyvtárba szállították (ahol külön díjnokot alkalmaztak a kötetek leltározására), a kastélyt pedig erdei iskolának akarták felhasználni. Székely Mihály kaposvári tanító azzal a javaslattal állt elő, hogy ötven „tüdővészre hajlamos vérszegény gyermeket” – kaposvári iskolásokat – helyezzenek el az épületben, s az erdei iskolában nyáron a tanítás a szabadban folyna. Hudra László művelődési megbízott 1919. június 21-én kelt beszámolójában írja, hogy „a toponári kastélyban rövidesen megnyílik a beteg gyerekek részére tervezett, a Kaposvári Munkástanács által támogatott erdei iskola”. A források szerint június 28-án indult el az első csoport gyermek Toponárra. A Magyarországi Tanácsköztársaság augusztus 1-jei bukása után a család visszakapta a kastélyt, s vélhetően a könyvgyűjteményt is.
Az 1945-ös államosítás után a kultusztárca kapta meg az épületet és tartozékait, s a helyi elemi, 1948-tól általános iskolát helyezték el benne, s ezt a funkcióját még 2023 folyamán ismegtartotta.
A tanoda igazgatója, Palik József 1950-ben így írt az épületről egy, a vallás- és közoktatási miniszternek írott kérelmében:
„A kastély földszintes épület. Ennek kétharmad részét a község használható állapotba hozta (ajtókat, ablakokat csináltatott rá) és így ma mint iskola működik. Az épület déli szárnya azonban ma is ajtó és ablak nélkül áll, tetőzete is több helyen átütve. Így van ezen épület 1945 óta, kitéve az esőnek és a hó befúvásának és ezzel a rongálásnak.
Ezen épületet nevelői lakások céljára utalták ki, mivel ebben a községben egyetlen nevelőnek sem volt természetbeni lakása. Ma 8 nevelő van, s ezek szükséglakásokban vannak, sőt van, aki úgy van elhelyezve, mint régen a cselédek 1 szoba, s közös konyha lakásban.
Ezen épületet a község belátható időn belül rendbe hozatni nem tudja, pedig ezen épületben három családnak és egy nőtlennek volna biztosítható lakása. Anyagi fedezet híján nem bocsátható rendeltetése céljára.”
A továbbiakban előadja, hogy a telken állnak olyan romos, használhatatlan épületek (istálló, ól, cselédlakás), amelyek lebontásával és építőanyagának értékesítésével pénzhez jutnának, így rendbe tudnák hozni a pedagógusi lakások céljaira kiutalt épületrészeket. A minisztérium hozzájárult a bontáshoz, azzal, hogy ha a befolyó összeg nem lenne elegendő, akkor a költségek fennmaradó részét ki kell pótolni a megyei tanács tartalékából.
Jankovics István szakfelügyelő 1950. október 12-én tartott iskolalátogatásának jegyzőkönyve imígyen festi le az iskolát: „A tantermek szépek és világosak. A déli szárny, amely lakások célját fogja szolgálni, jelenleg még használhatatlan állapotban van, de e megindult melléképületek lebontási anyagából és értékéből a helyreállítás rövidesen megkezdődik.”
Az említett épületrészek helyreállítása megtörtént, s a későbbi évtizedekben is karbantartották a kastélyt, 1971-ben kiépítették a vízvezeték-hálózatot, 1993-ban tornacsarnok épült. Az 5,6 hektáros park övezte „épülethez vezető utat egy széles, mély vízmosás keresztezi, amely egykor telekhatárként is szolgált. Ezen egy híd vezet át, amelyen áthaladva a látogató elé tárul a nagy fákban gazdag parki növényzet, többek között hatalmas platánok és egy, az 1930-as években ültetett tiszafa. A kastély déli szárnyától induló, 25 méter hosszú sövényt ugyancsak tiszafák alkotják. Tőle délnyugatra egy kicsi, természetes domb emelkedik, amelynek tetejét kocsánytalan tölgyekből és ezüsthársakból álló erdő borítja. A park déli szélén, a Posta utcával határosan egy labdarúgópálya terül el, amelynek nyugati oldalán jegenyék és duglászfenyők álltak, valamint egy nagy koronájú hármas hárscsoport, amelyben a legvastagabb fatörzs átmérője meghaladta a 140 cm-t is. Ettől délre egy nagy méretű, ritka kőrisváltozat is található volt, míg észak felé mezei juharok, ostorfák és gleditsiák éltek, valamint található volt a parkban egy narancseperfa is. Sajnos ezek a nagyszerű és értékes növények azóta a sport nevében végzett barbár pusztításnak estek áldozatul. A gyakorlókert és egy aszfaltos sportpálya közötti domb erdőszegélyében mezei juharok, gyertyánok és ecetfák találhatók, valamint egy 1950 táján ültetett feketediófa, az erdő aljnövényzetét pedig a fák sarjai mellett többek között csíkos kecskerágók, fekete bodzák és kis télizöldek alkotják. A domb északi részére sima fenyőket telepítettek. Az épület északi bejáratánál egy húsos som érdemel figyelmet."

A kéthelyi Hunyady-kastély

Kéthely és környéke a 18. század első harmadában lett a Hunyadyak birtoka, ahol 1850 körül építtetett a család egy emeletes kastélyt. Vélhetően ennek helyén korábban is állhatott egy épület, hiszen az 1782–1785-ös első katonai felmérés Kéthelynél említ egy kastélyt.
Az épület a 20. század közepi államosítás után iskolai célokat szolgált, de már 1954-ben a Somogyi Néplap egy cikke szerint romos volt. A községi népfrontbizottság felhívta az épületet tulajdonló fővárosi tanácsot, hogy vagy sürgősen fejezzék be az átalakítást, vagy adják át a községnek, amely a lebontásával nyerhető építőanyagból kultúrotthont építhetne. Végül megkapta a község a kastélyt, amellyel azonban semmit sem kezdtek, „se a bontását nem kezdik el, sem pedig helyreállítását”.
A megyei napilap 1955-ben arról számolt be, hogy a fiatalok – társadalmi munkát vállaló iparosok segítségével – lepadlóztak két kastélybeli szobát, lefestették őket, beszerelték a villanyt, „ők maguk tették széppé, otthonossá birodalmukat. Ma már vidáman pattog a labda a pingpongasztalon, vidám zenét sugároz a rádió, s a fiatalok jól érzik magukat a csinos kis fészekben.” Három esztendővel később két másik helyiségből úttörőszobát alakítottak ki. A teljes épületet azonban nem lehetett rendbe hozni, 1958-ban így nyilatkozott a község tanácselnöke: a kastély „ablakdeszkái elkorhadnak, tetején becsorog az eső. Többféle tervünk volt már felhasználására, de felettes szerveink mindmáig nem járultak hozzá a kezelésünkben lévő épület átalakításához. Pedig mennyivel egészségesebb lenne áttelepíteni a mozit az iskola tornaterméből, és milyen nagyszerű helyiségek lennének az emeleten a tömegszervezetek számára! Ezenkívül még lakás is kerülne belőle. Tudom, nem kevés összeget kellene rendbehozására fordítani, de ha így marad, értéke évről évre jelentősen csökken, biztosan halad a romosodás felé.” A falu könyvtára is az épületben kapott helyet 1964-ig, amikor átköltöztették egy új épületbe.
A helyi földműves-szövetkezet felvetette, hogy felújítja a kastélyt, s árudát, vendéglőt és egy „néhány szobácskából álló szállodácskát” alakít ki benne – azonban egy járási küldöttgyűlésen elvetették a tervet.
A kastélyt végül nem újították fel, állaga egyre romlott, végül le kellett bontani.

A kőröshegyi Széchenyi-kastély

A már a 17. század utolsó harmadában a Széchényiek birtokában állott Kőröshegy kastélyát gróf Széchényi Lajos építtette a 18. század végén késő barokk, copf stílusban. A vadász és író Széchenyi Zsigmond (aki 1923 és 1931 között lakott és alkotott az épületben) a 18. század végi francia direktóriumi idők alatt elterjedt, és arról elnevezett directoire stílusúként írja le a kastélyt.
Az 1945-ös államosítást követően idővel a helyi tanács és termelőszövetkezet kezelésébe került épületben több lakást és a téesz irodáit alakították ki, a parkban pedig gépjavító működött. A későbbi évtizedekben nem végeztek karbantartást, javításokat az épületen, a park több fáját kivágták.1982-ben így írt a Somogyi Néplap a parkról: „Mielőbb szükség lenne a termelőszövetkezet kezelésében levő park rekonstrukciójára, mert csak így menthető meg a hajdan értékes növényanyag, mely jelenleg meglehetősen gondozatlan: az idős fák alatt magasra nőtt cserjék láthatók, s az állományra igencsak ráférne a szakszerű kezelés.”
1985-ben kastélypályázatot írt ki a Somogy Megyei Tanács négy kedvezőtlen hasznosítású épület, köztük a kőröshegyi megmentésére. A pályázatok elbírálása után a kiviteli tervek el is készültek, azonban a felújítás, helyreállítás nem indult meg.
Az ezredvégi rendszerváltoztatás után az épület üresen, elhagyatottan állt, amíg 2000-ben meg nem vásárolta egy magánszemély, aki felújíttatta azt. A kastélyban többek között kiállítótér, Széchenyi Zsigmond életét és munkásságát bemutató emlékszobák, könyvtár kapott helyet.ázad utolsó harmadában a Széchényiek birtokában állott Kőröshegy kastélyát gróf Széchényi Lajos építtette a 18. század végén késő barokk, copf stílusban. A vadász és író Széchenyi Zsigmond (aki 1923 és 1931 között lakott és alkotott az épületben) a 18. század végi francia direktóriumi idők alatt elterjedt, és arról elnevezett directoire stílusúként írja le a kastélyt.
Az 1945-ös államosítást követően idővel a helyi tanács és termelőszövetkezet kezelésébe került épületben több lakást és a téesz irodáit alakították ki, a parkban pedig gépjavító működött. A későbbi évtizedekben nem végeztek karbantartást, javításokat az épületen, a park több fáját kivágták.1982-ben így írt a Somogyi Néplap a parkról: „Mielőbb szükség lenne a termelőszövetkezet kezelésében levő park rekonstrukciójára, mert csak így menthető meg a hajdan értékes növényanyag, mely jelenleg meglehetősen gondozatlan: az idős fák alatt magasra nőtt cserjék láthatók, s az állományra igencsak ráférne a szakszerű kezelés.”
1985-ben kastélypályázatot írt ki a Somogy Megyei Tanács négy kedvezőtlen hasznosítású épület, köztük a kőröshegyi megmentésére. A pályázatok elbírálása után a kiviteli tervek el is készültek, azonban a felújítás, helyreállítás nem indult meg.
Az ezredvégi rendszerváltoztatás után az épület üresen, elhagyatottan állt, amíg 2000-ben meg nem vásárolta egy magánszemély, aki felújíttatta azt. A kastélyban többek között kiállítótér, Széchenyi Zsigmond életét és munkásságát bemutató emlékszobák, könyvtár kapott helyet.

A lengyeltóti Zichy-kastély

A 19. század második felében már a Zichyek birtokában álló Lengyeltóti régebbi kastélyát a 17. század vége táján építtette a Horváth család, míg az újabbikat a Lengyel család a 19. század elején (ennek ellenére az 1782–1785-ös első katonai felmérés két, fallal félig körülvett kastélyról ad hírt), utóbbi később az Inkeyekre szállt, akik átalakíttatták az épületet. Az 1890-es években Zichy Béla a kastélyt felajánlotta a járásbíróság számára, amely 1897-ben költözött be. 1932-ben a járásbíróság számára új épületet emeltek, az úgynevezett „kiskastélyban” pedig levente- és cserkészotthon működött. Zichy Béla 1928-ban hunyt el törvényes leszármazottak nélkül. Vagyonának nagy részét, így a lengyeltóti uradalmat is örökösei eladták gróf Pejacsevich-Mikó Endrének, aki a hitelét nem tudta fizetni, s a földeket a kastélyokkal együtt 1939-es halála után elárverezték. 1950-ben Istvánffy Árpád és neje, Klaszek Etelka kaposvári lakosoktól Lengyeltóti község tulajdonába került a kiskastély, amelyet erősen átalakítottak (a Somogyi Néplap egy 1951-es cikke szerint „lebontottak”), s 1952-től szülőotthon működött benne egészen 1991-ig, ezután orvosi rendelő kapott helyet az épületben. Az említett 1951. évi cikkben ezt olvashatjuk: „Lengyeltóti községben lebontották a volt kiskastélyt, amely régen a gróf úr üdülőjéül szolgált, ahol kipihente fáradalmait a semmittevés vagy éppen a lumpolás után és most 12 ágyas szülőotthont építenek a helyébe. A régi földesúr nem sokat törődött a dolgozó parasztok egészségügyével, nem viselte szívén a dolgozó anyák nehéz helyzetét sem, neki egy volt fontos: minél több jövedelem. Ma azonban Pártunk gondoskodik nemcsak a városi, de a falusi dolgozó anyák egészségének megvédéséről. Orvosi kezeléssel és mint ez a példa is mutatja, szülőotthon létesítésével.”
A „nagykastélyt” 1939-ben Somogy vármegye vette meg tüdőbetegotthon céljára. A második világháború azonban közbeszólt: lengyelek számára katonai menekülttábort rendeztek be az ódon falak között. Miután 1941–1942-ben a menekülteket átvitték a balatonboglári táborba, megkezdődtek a kastély átalakítási munkái. 1944-ben a fővárosi Margit Kórház és István Kórház sebészeti, szülészeti, fül-orr-gégészeti és röntgen osztályait fogadta be a száz ággyal rendelkező szükségkórházzá nyilvánított épület. 1946-ban Lengyeltóti nagyközség vármegyei közkórház létrehozását javasolta a megürült kastélyban, továbbá azt, hogy vegyék meg a kiköltöző intézmény berendezéseit és felszereléseit, még pénzzel is támogatták volna ezt. A vármegye azonban nem változtatta meg korábbi döntését, a háború okozta károkat kijavították, rendbe hozták az épületet, s 1947. május 15-én ünnepélyesen átadták a kastélyban berendezett Lengyeltóti Tüdőbeteg-gondozó Intézetet. 1976-ban belgyógyászati osztályt hoztak létre a kórházban, amely 1977-ben került a Marcali Kórház kezelésébe, s annak krónikus és utókezelő osztálya lett. 2006-ban áthelyezték a betegeket és a berendezést Marcaliba, így a kastély megüresedett, s Marcali önkormányzata 2007-ben eladta azt egy magánszemélynek. Évekig elhanyagoltan, elhagyatottan állt a kastély, míg 2014-ben Lengyeltóti város megvásárolta azt. A parkot rendbe tették, s keresték az épület hasznosítási lehetőségeit.

A mernyei piarista jószágkormányzói kastély

Mernye a 17–18. században a székesfehérvári custodiátus és a Nádasdy család birtokában állott. A mernyei uradalmat I. Ferenc 1807-ben adományozta a kegyes tanítórendnek, ismertebb nevén a piarista rendnek, amely virágzó és folyamatosan fejlődő gazdaságot alakított ki a Balaton északi partjától (Dörgicsétől) Kis- és Nagydobszáig húzódó (1835-től vidéknek nevezett) kerületeiben. A piarista uradalom központjává Mernyét tették, ahol 1905-ben építették fel az eklektikus (neoklasszicista) stílusú jószágkormányzói kastélyt.
Az épületet rövid életű Magyarországi Tanácsköztársaság alatt államosítani szándékozták. 1919. június 6-án az Igali járás politikai megbízottja közölte a Munkaügyi és Népjóléti Népbiztossággal a tervet, amely szerint a mernyei kastélyban üdülőt kívánnak berendezni (tüdő)betegek számára, míg a járás egy másik településének, Somogyszilnek szintén államosítandó Hunyady-kastélyában járási kórházat működtetnének. Az elképzelés indokául a következőket hozták fel: „a járás területén a tuberkolósis[így!] nagy mértékben van elterjedve s igen sok áldozata van, a Somogymegyei közkórház túlzsúfoltsága miatt a betegek felvételére képtelen, de az élelmezési viszonyok is a vidéken sokkal jobbak és kedvezőbbek. Tekintve még azt is, hogy a leszereléssel kapcsolatban a nemi betegség is nagyon elterjedt, így ezen előterjesztésem mielőbbi kedvező elintézését annál is inkább kérem, mert ez a járás immanens érdeke s a fent leírt kastélyok a hozzátartozó belsőség, kert és parkkal e célra kiválóan alkalmasak.” Több mint egy hónap múltán Latinca Sándor, Somogy vármegye kormányzótanácsi biztosa levelet írt az Igali járás politikai megbízottjának, hogy a terven változtatni kell, mert Mernyén a gazdasági felügyelőséget helyezték el a kastélyban, s „már az összes gazdaságból telefonok oda lettek bevezetve, nagy nehézségbe ütközne gazdasági szempontból is, ha most a gazdasági év derekán a felügyelőséget elhelyezném”. Latinca az akkor még álló somodori kastélyt javasolta mint amely alkalmas a tervezett üdülő céljára. Néhány héttel később az igali járási politikai megbízott már arról írt, hogy a somogyszili épületet mégsem kívánják kórháznak berendezni, erre a célra a mernyei kastély sokkal alkalmasabb, s időlegesen eltekintenek a sokat emlegetett üdülő létrehozásáról.
Az államosítás a tanácskormány bukása miatt ekkor még nem történt meg, a visszarendeződést követően a piarista rend tovább gazdálkodott birtokain és használta a kastélyt, egészen az 1945-ös államosításig.
A kastélyt egy forrás szerint 1950. december 1-jével ürítette ki teljesen a rend, s ezután a mernyei „népi szervek” (a Magyar Dolgozók Pártja, a Magyar Nők Demokratikus Szövetsége és a Dolgozó Ifjúság Szövetsége helyi szervezetei, a községi tanács, a községi népfront bizottság, valamint az általános iskola vezetősége) iskolai célokra kérték kiutalni a kastélyt. A kérelemben a következőket adták elő: „A kastély cca. 26 szobás, a község központjában fekszik, a község kulturális fejlődését igen hatékonyan elősegítené. […] Ezzel az intézkedéssel [ti. a kastély átadásával – K.N.P.] Somogy vármegye egyik kultúrában és fejlődésben elmaradt községének adnák meg a lehetőséget a korlátlan fejlődésre és a régi Somogy egy, a feudális világból visszamaradt sebét orvosolnák, ha a fejlődés szervezeteit ott helyeznék el, ahol eddig a tudatos ködösítésnek, elnyomásnak fellegvára volt; a piarista rendházban.”
A kérés teljesült, a kastély földszinti termeit már 1950 decemberében elfoglalta az iskola, az emeleten pedig a kultúrotthont rendezték be. Később a teljes épület az iskola használatába került, az ódon kastély évtizedekig, az új iskolaépület elkészültéig látta el ezt a funkciót. Aztán megürült, magánkézbe került, s még 2023-ban is üresen, kihasználatlanul állt.

A mosdósi Pallavicini-kastély

Mosdós területén a 18–19. században több família (például Niczky, Schmidegg, Festetics) rendelkezett birtokokkal, a községben álló, eklektikus stílusú, a skót lovagvárakra emlékeztető kastélyt őrgróf Pallavicini Ede építtette a 19–20. század fordulóján. Az épületben Reiszig Ede 1910-es évek eleji leírása szerint 4000 kötetes könyvtár, valamint igen jelentős szarvasagancs- és zergekampó-gyűjtemény is helyet kapott.
Az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság idején ezen kastély esetében is felmerült az államosítás lehetősége. A tervek szerint képzőművészeti szabadiskolát és művésztelepet szándékoztak létesíteni itt, amelynek vezetői teendőivel Rippl-Rónai József és Bornemissza Géza festőművészeket, valamint Vedres Márk szobrászművészt kívánták megbízni. Július 8-án már meg is érkezett Mosdósra egy 12-15 főnyi csoport, ingyenes ellátásukat Kaposvár Munkástanácsa vállalta. A kastélyban elszállásolt fiatal művészek innen járták volna a vármegyét, a somogyi nép életéből gyűjtve témákat. Mint köztudott, a tanácskormány augusztus 1-jén megbukott, így az épület és a birtok ismét a Pallavicini család birtokába került vissza. Azonban Pallavicini (I.) György nem jó gazdaként gondozta az 1920-as évek eleji földosztás során amúgy is megcsappant mosdósi birtokait, így többször is árverésre kerültek a javai. Végül az 1930-as évek második felében mind a földeket, mind a kastélyt eladta. Utóbbit Somogy Vármegye Törvényhatósága vette meg 100 ezer pengőért. Az épületben tüdőbetegotthont kívántak létesíteni, azonban közbeszólt a második világégés: 1939 és 1944 között lengyel katonai menekülteket szállásoltak el a kastélyban. Czövek Jenő plébánosnak a mosdósi historiadomusba írott szavait Frech Józsefné idézi a község történetéről szóló monográfiájában: „1943. január 24-én szép ünnepséget tartottak a mosdósi lengyel tábor internált tisztjei. A mosdósi kastélyban 1939. év szeptembere óta állandóan vannak lengyel tisztek. Vasár- és ünnepnapokon a mosdósi templomba járnak szt. misére, papjaik is ott miséznek naponta. Az internált tisztek elhatározták, hogy emlékül felajánlanak a mosdósi plébánia templomnak egy áldoztató kelyhet. Emléket akartak itt hagyni – ha egyszer már hazájukba kerülhetnek. Ezt a kehely talapzatán meg is örökítették. […] Az emléket ünnepélyes külsőségek között adták át. Vasárnap ½ 11-kor nagymise volt lengyel papok közreműködésével, mely előtt a plébánosnak átadták megáldás végett a cibóriumot. Majd a helybeli tábor lelkésze, Machalsky Viktor magyar és lengyel nyelven emlékbeszédet mondott. A szentmisén a tábor ének- és zenekara latin, több szólamú misét adott elő. Szentmise végén Szentségi Áldás volt az új cibóriummal. A szentmiséről és az átadásról hangosfilm-felvétel is készült. Este a kastélyban pedig díszhangverseny volt, melyre az egész környék intelligenciáját meghívták.”
1944 novemberében a menekülteket átszállították Nagykanizsára, így a kastély megürült – a berendezés eltüntetéséből az átvonuló hadseregek is kivették részüket. Így amikor 1948-ban a görög forradalom áldozatainak gyermekeit nyaraltatták az épületben, ők matracokon aludhattak az aulában, s egy hosszú asztalt és padokat kaptak.
Mindezek után, csak 1948 végétől térhettek vissza az eredeti tervhez, a tüdőszanatórium megalapításához. 1948 decemberében adta hírül a Somogyi Napló, hogy a döntés értelmében három hónapos terv keretében, 330 000 forint költséggel kell megvalósítani a szanatóriummá való átalakítást. 1949 áprilisában pedig ismét írtak az ügyről: százszemélyes iskolaszanatóriumot nyitnak az év őszén, amelyhez iskolát (két tanteremmel és két tanítóval) és óvodát is létrehoznak. Júniusban már a következő hónapot jelölték meg a hetvenszobás és százágyas szanatórium megnyitási időpontjának. „Itt találnak otthont gyógyulásig Somogy megye és más országrészek megyéinek tüdőbeteg gyermekei, akik betegségük miatt iskolába sem járhatnak. Az iskolaszanatóriumban orvosi kezelésben és oktatásban is részesülnek ezek a beteg gyerekek” – áll a cikkben. Az intézet felszerelésére többek között a Svéd Vöröskereszttől is érkezett anyagi támogatás. A szanatórium hivatalos megnyitóját végül 1949. november 25-én tartották.
A következő évtizedekben fokozatosan és folyamatosan fejlesztették az 1963-ban a kaposvári kórháztól különvált intézményt: 1964-ben kialakították a női és a férfi felnőttosztályt, 1965-ben bővítették a gyermekosztályt, 1966-ban új laboratóriumot avattak, később, immáron az 1970–1980-as években felépült a nővérszállás, a szolgálati lakások, egy 300 személyes váróterem, egy ötszintes épület a szív- és érrendszeri betegek kezelésére és rehabilitációjára, az uszoda. Mindezen létesítmények a kastélyt övező parkban kaptak helyet.
1977-ben Dárday István és Szalai Györgyi a mosdósi kastély körül forgatták az 1980-ban bemutatott, Harcmodor című filmjük egyes jeleneteit, s a filmesek egy pávát hagytak a parkban. Később egy szülő egy másikat is hozott, majd el is szaporodtak a madarak, amelyek üde színfoltjai lettek a kastély parkjának. Az állatok a 2000-es évek elejére mind elpusztultak.
Az ezredvégi rendszerváltoztatás után is folytatódtak a fejlesztések, 1998-ban szociális otthont hoztak létre a kastély földszintjén és a nővérszálló épületében. 2002-ben a kórház működtetését átvette a Magyar Református Egyház, majd 2007-ben a Kaposi Mór Oktató Kórház telephelye lett, s 2023-ban is ekként működött.

A nagyberki Vigyázó-kastély

A Nagyberkiben álló kastélyt, amelyet a települést bíró egyik család, a Schmideggek építették az 1760-as években, az 1782–1785-ös első katonai felmérés „szilárdan megépített kastély”-ként írja le. Az épület és a birtok a 19. században gróf Vigyázó Sándorra szállt, aki végrendeletében a Magyar Tudományos Akadémiára hagyta minden ingóságával együtt. Vigyázó gróf 1928-ban hunyt el.
„Nagyberki községben a Magyar Tudományos Akadémia tulajdonát képezett 22 szobából és 10 mellékhelyiségből álló kastélyban volna internátus létesíthető. […] Az épülethez gazdasági épület nem tartozik, de a telekkel összefügg kb. 2 hold park és 2 hold más földterület. az épület juttatása még nem történt meg, az állítólag leány gazdaképző iskola részére a 12.545/1946.X.2. ü. o. sz. alatt most van folyamatban. […] A községben villanyvilágítás nincs” – áll egy, az 1940-es évek végén kelt iratban. 1948-ban a Közoktatásügyi Minisztérium kezelésébe került kastély falai között végül általános iskola kapott helyett. A hatalmas épületet azonban nem tudta egymaga kihasználni az intézmény, így helyiséget kapott benne a helyi úttörő- és DISZ-szervezet, volt benne altiszti lakás, gabonaraktár, konyha és éléskamra, de üres szobákkal is bírt. Ráadásul az épület „rossz állapotban van, tető beázik, ajtókat eltüzelték, ablakok hiányoznak” – olvashatjuk egy 1951-es jelentésben. 1954-re sem változott a helyezet: a kastély „elhanyagolt, húsz év óta javítva nem volt”.
A Somogyi Néplap beszámolója szerint 1960-ban 600 000 forint körüli összeget biztosított a járási tanács a kastélyiskola felújítására, az épületet fel is állványozták. A munkálatok azonban hamar megálltak, ugyanis a lap 1969-ben arról írt, hogy Ilku Pál művelődésügyi miniszter „megtekintette az összeomlással fenyegető [nagyberki] kastélyiskolát, s megjegyezte: ez szemléletesen bizonyítja megyénk vezetőinek reális gondjait, igényeit”.
Az 1970-es években felmerült, hogy új iskolaépületet kap a község, így a kastély megürül: „A megyei tanács művelődésügyi osztályán hallottunk olyan tervről, hogy itt alakítják ki a járás művelődési központját. Ha felépül az új iskola, a Vigyázó-féle kastélyban elég terem szabadul fel olyan célra is, hogy ott a honismereti gyűjtőmunka, a zselici kultúra kiállítható emlékei méltó helyre – s közszemlére – kerüljenek” – írta a megyei napilap 1974-ben. Négy esztendő múltán a híradásokban már az szerepelt, hogy a Somogy Megyei Levéltár kapja meg az épületet.
1978-ban elkészült az új nagyberki iskola, a kastély kiürült, s az 1980-as évek elején az épület felújításába fogtak, amely rá is fért: „A kétszázhúsz esztendeje épített, országosan nyilvántartott barokk műemlék falait megrongálták, ablakait betörték, a faliképekkel díszített, kupolás dísztermet is kis híján tönkretették a „hosszú pórázra” engedett gyerekek és a vandál felnőttek. A szép építményre – amint annyi más somogyi kastélyra – már szinte keresztet vetettek a humán értékek szerelmesei” – tájékoztatta a nagyérdeműt 1981-ben a Somogyi Néplap. A munkálatok befejeztével, 1985-ben az épületben megnyílt a megyei levéltár „szocialista kori osztálya”.
A somogyi archívum 2017-ig használta a kastélyt, ekkor kiköltözött belőle, s 2023-ban is üresen állt.

Az öreglaki Jankovich-kastély

Öreglak urai a 17. század óta a Jankovichok voltak. A településen álló kastélyt, amelyet az 1782–1785-ös első katonai felmérés is említ, a 18. század folyamán Jankovich József építtette. A későbbiekben átalakíttatták az épületet, így nyerte el mai formáját.
Az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság idején kórházat terveztek kialakítani benne a csóti fogolytábor tartalékkórházában elhelyezett tüdőbeteg hadirokkantak számára. Végül gyermeküdülőnek rendezték be 50 proletárgyermek részére. Hat-nyolc szobát a volt tulajdonosnak, Jankovich-Bésán Endrének tartottak fenn, azzal, hogy ha nem lakik bennük, akkor felhasználhatják azokat is. A kastély bútorzatának egy részét a lengyeltóti munkásotthonba szállították. A tanácskormány bukása után a kastély visszakerült a Jankovich család birtokába, s ők bírták egészen az 1945-ös államosításig, amikor is a művelődési tárca kezelésébe került, s gazdaképző iskolát működtettek benne.
1949-ben az Öreglaki Állami Általános Iskola igazgatója jelentette, hogy már 1946-ban igényelte az épületet általános iskolai célokra, de „az akkori egyházközségi és politikai képviselő-testület ellene voltak. (»Mert hátha visszajön a gróf úr!«)” A beszámoló így folytatódik: „Így történt, hogy nem általános iskola lett belőle és egy vajúdó intézmény bírja, aminek létszáma akkora, hogy csak hazugsággal üti meg a mértéket. Létszámot is csak úgy tudtak biztosítani, hogy a vezetőség vidékre járt ki növendékeket gyűjteni, élükön a község jegyzőjével, aki még egy kis erőszakot is belevitt, nehogy községe szégyenbe kerüljön, növendék nélkül maradjon. Így szorult háttérbe 220 öreglaki iskolás érdeke községtekintélyi szempontból.”
1950-ben már az iskola használta a kastélyt, de nem sokáig, mert egy 1955-ös híradás szerint „az öreglaki Kertimag- és Gyógynövénytermelő Gazdaság telepedett le benne”, s ifjúsági leányotthonná alakította át: „40 fiatal, 14–18 év közötti leány csinosította, szépítette ezt az ifjúsági otthont, mely ezeknek az egyébként árva gyermekeknek lett otthonává.” Az otthon 1976-ig működött a kastélyban. Ezután gyermekotthonnak és konyhának használták, de a 2010-es évek végén megürült.

A somogygeszti Jankovich-Bésán-kastély

Gesztiben (1942-től Somogygeszti) a 18–19. században több családnak volt birtoka, így többek között a Halmos, a Tallián, a Botka és a Jankovich-Bésán famíliának is. Az 1782–1785-ös első katonai felmérés „néhány jól megépített nemesi udvarház”-ról ír a község kapcsán. Reiszig Ede 1910-es évek eleji adatai szerint Botka János az 1820-as évek elején építtette fel klasszicista stílusú kúriáját, amely később a Jankovich-Bésán családé lett, s amelyet gróf Jankovich-Bésán József 1926–1927 között átalakíttatott. (Unikális módon az átépítés eredeti tervrajzai megtalálhatóak a somogyi levéltár iratanyagában.) Halmos Imre 1900 körül emeltette fel – Reiszig szavaival élve – „csinos kastélyát”. (Vélhetően ez utóbbiról írta a Somogyi Néplap 1964-ben, hogy 1945 után lebontották, helyén házhelyeket, sportpályát, művelődési házat terveztek létrehozni, azonban néhány ház felépítésén kívül nem történt semmi, a területen csak gödröket és gondozatlan bozótost lehetett látni.)
A Jankovich-Bésán-kastélyt az 1919-es Magyarországi Tanácsköztársaság idején iskolai célokra államosítani kívánták, azonban ez még néhány évtizedig, az 1940-évek végéig nem történt meg. Egy 1954-es adat szerint az épületben a 1945 után üdülő volt, később az emeleti részt az általános iskola foglalta el, s az óvoda, a helyi szervek (tanács, tsz, MDP-szervezet) irodái és a Szabadságharcos Szövetség iskolája is helyet kapott benne.
A kastély HoSi Minhről elnevezett, egykor közel húsz holdas parkját sokáig nem gondozták, hagyták elvadulni – az 1970-es érvekben a helyi ifjúság kezdte rendbe tenni azt.
1972-ben így írt a Somogyi Néplap újságírója, Troszt Tibor a kastélyról: „Bent a nagyteremben – némi nagyzolással lovagteremnek is nevezhetnénk – bordásfal kapaszkodik a régi tükör elé. A régi időket a faburkolat idézi még és a kandalló.
Aztán egy másik terem; ma ifjúsági klub. A képek a falról éles kontrasztként hasítanak színeikkel, alakjaikkal, hangtalan kiáltásaikkal a csendbe. Hanglemezboríték. Vijjogó gitárhang, elnyújtott énekszó, vadul pergő, a mindennapok ritmusát a hihetetlenségig felfokozó dob. Kezek. Érvelők, protestálók. Angela Davis a falon.
Szemközt pedig a tiszta tekintetű öreg, a keleti rizsföldek jó szelleme; HoSi Minh. Megpattanó golyók, makacsul követő célgömbök, napalm. Éber tekintet a folyók fölött. Lány géppuskával. A mai Vietnam. A ma szűrődik be, fészkeli be magát makacsul, kitörölhetetlenül, kiűzhetetlenül.”
Egy 1982-es sajtóhír szerint a téesz „a Volán Utazási Irodával társulva a somogygeszti kastély környékén megteremtik a lovasturizmus föltételeit. Az idén nyáron készül el az új díjugrató pálya, s rövidesen megkezdődik a kastély fölújítása is.” Ez azonban nem következett be, az épületben továbbra is az általános iskola működött, valamint a termelőszövetkezet konyhája és étkezdéje kapott helyet.
A kastély az 1990-es rendszerváltoztatás után magántulajdonba került, 2000-ben Gesztenye Kastélyszálló néven hotelként funkcionált. 2016-ban azonban megürül, s egy újabb tulajdonosváltás után, 2018-tól újabb felújítása kezdődött.