Találatok

Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
2018. október 4-5. között került megrendezésre a Debreceni Egyetemen az a már hagyományosnak mondható konferencia, amely a magyar arisztokrácia társadalmi-közéleti kapcsolatait és szerepvállalalásait mutatta be. A tudományos tanácskozást a Debreceni Egyetem Történeti Intézete, a DAB Társadalomtudományi és Történelmi Szakbizottsága, a DAB Történeti Munkabizottsága, illetve a Debreceni Egyetem Bölcsésztudományi Kar Nemzetközi Inter-regionális Társadalomtörténeti és Néprajzi Kutatócsoportja szervezte.
Típus: Hír
Dr. Hársfalvi Péter volt levéltár-igazgatóra és főiskolai tanárra emlékeztek születésének 90. évfordulóján szülőfalujában, Ófehértón. A 2011. október 11-ei ünnepség keretében felavatták a róla elnevezett téren állított emlékoszlopot, és bemutatták a község történetét összefoglaló kötetet, amelyben megjelent három levéltáros, Galambos Sándor, Henzsel Ágota és Kujbusné Mecsei Éva írása is.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Levéltárunk a reformáció megindulásának 500. évfordulóját három kiadvány elkészítésével is ünnepelte. Az első kötet, amelyről most hírt adunk, egy reprezentatív forrásválogatás, amely 72, a reformáció Veszprém megyei történetét bemutató, levéltárunkban őrzött dokumentumot tartalmaz.
Típus: Hír
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Típus: Szöveges tartalom
Időpont: 
2018. October 24. - 17:00 to 18:00
Helyszín: 
Deák Ferenc Megyei és Városi Könyvtár (8900 Zalaegerszeg, Deák tér 6.)
Típus: Esemény
Típus: Szöveges tartalom

Pages