Szemcsippentős humor... Ludas Matyi Komárom megyében.

A Ludas Matyi című magyar szatirikus hetilap 1945-től 1992-ig jelent meg és történetének java részében az ország egyedüli vicclapja volt. Nevét Fazekas Mihály elbeszélő költeményének főhőse után és Gábor Andor[1] ajánlásával kapta, aki a lap alapítója, és 1953-ban bekövetkezett haláláig lap főszerkesztője is volt.

Azonos címmel már a 19. században, 1867-től is jelent meg élclap. „A magyar nép mulattató képes újságja” alcímű ős-Ludas öt évig jelent meg, főszerkesztője Mészáros Károly volt.

A Ludas Matyi a Magyar Kommunista Párthoz kötődött, így 1948 után (a Szabad Száj [1946 – 1951] és a Pesti Izé [1946 – 1948] kényszerű megszűnése után) „monopolhelyzetbe” került a hazai sajtóban.

A lap pártkötődése az 1940-es évek végére együtt járt a dogmatikus vonal erősödésével. Bár 1953 nyarától (Nagy Imre fellépésétől) oldódott a Ludas Matyi hangvétele, de az 1956-os forradalomhoz vezető hónapok eseményei javarészt kimaradtak belőle, végül 1956. október 25-től és 1957. február 21-ig nem is jelent meg az újság.

A kádári vezetésnek azonban szüksége volt a politikai propaganda szatirikus változatára, és az új főszerkesztő, Tabi László[2] vezetésével a Ludas Matyi sikeresen tudott egyensúlyozni az ideológiai elvárások és a jó értelemben vett humor között, szemben a korai ötvenes évek erőltetett, rosszindulatú és bántó „szatíráival” szemben.

1976-tól a Népszabadságtól érkezett Árkus József[3] lett lap főszerkesztője, aki egyre messzebbre merészkedett. A lapszámonként néhány, a kül- és belpolitika aktuális eseményeire közvetlenül reflektáló rajzokon, írásokon kívül a Ludas Matyi oldalait főleg a társadalmi és a magánéleti humor töltötte meg – utóbbiak többnyire alulöltözött hölgyekkel „fémjelezve”…

Az 1970-es, 1980-as években a Ludas Matyi humoristáinak kedvelt céltáblája volt – többek között – a szolgáltatási ágazat (pl. a budapesti ingatlankezelő vállalat, a ruhatisztításra szakosodott Patyolat, általában az üzletek árukínálata, az eladók modortalansága), az öncélúnak, „művészkedőnek” tartott magyar film, az absztrakt képzőművészet, a televízió és az új lakótelepek egyhangú, nyomasztó hatása. (A lakótelepek a korszak más népszerű képes hetilapjaiban – Tükör, Képes Újság – a korszerűség, a fejlődés jelképeiként jelentek meg.)

A Ludas Matyi írói, karikaturistái az 1970-es évektől kezdve kalendáriumot, magazint (havonta jelent meg és egy központi téma köré csoportosultak a benne lévő írások és rajzok), valamint évente több – elsősorban nyári témájú – különkiadást is szerkesztettek.

A rendszerváltozás küszöbén a Ludas Matyi szerkesztősége önállósulni kívánt az állami Hírlapkiadó Vállalattól, de a vállalat nem adta ki a jól bejáratott lapnevet. Így az Árkus József vezette szerkesztőség Új Ludas néven indított új hetilapot, míg a Hírlapkiadó Vállalat továbbra is megjelentette a Ludas Matyit, amely az MDF-kormány támogatójává vált, de 1992-ben illetve 1993-ban mindkét lap megszűnt.

Jelen írásomban azt igyekszem bemutatni, hogy a Ludas Matyiban miként jelentek meg Komárom megye települései. Az természetes, hogy a Magyarország tájegységeihez és településeihez kötődő rajzok és írások témái között Budapest és a Balaton vezet, megyénk is szépen képviseltette magát.

Természetesen a megye településeinek többsége csak olvasói levelek feladási helyeként található a lapban, valamilyen helyi problémát panaszolva – többé-kevésbé oldott hangnemben.

Mivel kis megyénk az ötvenes években a hazai bányászat és nehézipar egyik központja volt, szemben a hazai klerikalizmus és politikai „reakció” jelképeként feltüntetett Esztergommal, ez a kettősség a Ludas Matyi számaiban is megmutatkozott. Az 1945–1949-es évek Ludas Matyi által is közvetített propagandájában Esztergom nem is településként, hanem a "klerikalizmus" jelképeként szerepelt. Erre jó példa az alábbi, mesekönyvbe illő rajz is, amelynek „csak” az aláírása fenyegető.

1948. december 3. 1. l.

Az 50-es évek első felére jellemző volt a gyárak, üzemek termelési nehézségeinek „kiteregetése” az újságokban, természetesen néven nevezve a valós vagy vélt felelősöket is. Ezt a szokást a Ludas Matyi is ápolta csípős hangú, karikatúrákkal dúsított, nemegyszer egész oldalt betöltő termelési riportok képében.

Tatabányáról a szénbányászat kapcsán esett szó az 1950-es évek első felében többször is.

1951. november 15. 6. l.

A XV-ös aknát bemutató riport az üzem rossz helyzetét tárta a világ elé:

1952. augusztus 20. 8. l.

Dorogot és az ottani szénbányászatot is bemutatta a Ludas Matyi – különös tekintettel az 1955. évi „felszabadulási munkaversenyre”:

1955. február 10. 5. l.

Ludas Matyi és libái ellátogattak Nyergesújfalura is, hogy – némileg „maró” felhanggal – a megismertessék az olvasót Magyar Viscosával:

1951. január 18. 8. l.

Hasonló jellegű volt a Bábolnai Állami Gazdaságot és a Tatai Halgazdaságot bemutató riport is:

1951. április 26. 8. l.

1951. január 25. 8. l.

Az újságok levelezési rovataiban gyakori volt, hogy a közvetlen kárvallott „mondta el” baját. Így Bábolnapusztáról „tizenhat arab és lipicai család megbízásából Obaján törzsmén” panaszolta el „Matyikámnak”, hogy a Tatai Vasért nem szállít részükre patkót:

1951. november 22. 6. l.

Ludas Matyi figyelme időnként egészen kis falvakra is kiterjedt, így a Tát községben tapasztalt „visszásságokról”, valamint a süttői és lábatlani termelőszövetkezet sajátos problémájáról is tudósította olvasóit:

1955. május 5.

1956. május 31. 4. l.

A Csokonai Vitéz Mihály műveit nélkülöző dunaalmási könyvtár panasza is helyet kapott az újságban:

1953. december 24. 3. l.

A későbbi évtizedekben már ritkábbá vált a Ludas Matyi lapjain ez kipellengérező, kioktató hangnemű riportfajta. Peterdi Pál[4] és Endrődi István[5] az esztergomi Granvisus Látszerészeti Eszközök Gyárát bemutató 1973-as összeállítása főleg pozitívumokat emelt ki.

1973. május 17. 10. l.

Az 1960-as évektől kezdve a Ludas Matyi bírálatai általánosabbá váltak, nem konkrét személyeket, tisztviselőket vettek célba, hanem az ország különböző településein turistaként vagy látogatóként megfordulók szemszögéből láttatták az aktuális problémákat.

1958-ban bizonyos m. gy. „az útikönyvek modorában” fogalmazta meg esztergomi jegyzeteit.

„Csodálatos látványt nyújt a mozi előtt hömpölygő tömeg. Hajdani olasz, francia, spanyol családok ivadékai is megtalálhatók közöttük. Szép magyaros stílusban szidják egymás neobarokk-nagynénikéjét és hangulatosan verekednek a kis pénztárablak előtt. [...] Ha nem tudunk jegyet szerezni ebbe a moziba, akkor sétáljunk el a másikba. Addig is szippantsunk be egy kis történelmi levegőt és csodáljuk meg a főtér rokokó, copf és biedermeier épületeit. Esztergom mindig tartogat egy-két meglepetést az idegenek számára: hol egy frissen előkerült bizánci intarziát, hol egy nemrégiben kiásott gótikus boltívet, most pedig azt, hogy nincs másik mozi. Ennek a több mint húszezer lakosú, szakadatlanul fejlődő városnak csak egy mozija van. De ha már itt vagyunk, tekintsük meg kellő áhítattal az annyira óhajtott, egyelőre még nem létező másik filmszínházat is. Kukkantsunk be majdan megépítendő ultramodern nézőterére, járjuk körül majdan nemes egyszerűséggel berendezett előcsarnokát és aztán menjünk tovább.”

A jegyzet írója kifogásolta a város utcáinak állapotát is: „Sétáljunk végig például a Mikszáth utcán és rögtön, megilletődünk. Ezt az utcát talán még az Árpádkori királyok építették és azóta sem nyúltak hozzá. Az elhanyagolt utca két oldalán vidám szennypatakocskák csobognak.”

Tizenkét évvel később Radványi Barnának[6], a Ludas Matyi „száguldó riporterének” is akadt még kifogásolnivalója Esztergomban. „Anzikszában” például kifogásolta, hogy a városba látogató kispénzű bakancsos turistáknak szálló gyanánt „be kell érniük az öreg vályogviskóval — ha majd úgy, ahogy rendbe hozzák és kiköltöztetik belőle azt az öt családot, akiket a tanács azzal rakott be annak idején az épületbe, hogy úgyis épül már az új szálloda [a Volán Szálló, K. L.], s benne az olcsó turistaszobák…”

„Üdvözlőlapján” hangulatos képet is láthatunk.

1970. július 2. 2. o.

Időnként tematikusan csoportosított karikatúrákat is közölt a Ludas Matyi, két esetben Esztergomról. Ugyan Sajdik Ferenc[7] 1966-os rajzainak egyikén is megjelennek papok, de ideológiai felhangok nélkül.

1966. május 19. 11. o.

Esztergom alapításának ezeréves évfordulójáról a Ludas Matyi is megemlékezett, természetesen karikírozott módon… A rajzok érdekessége, hogy Földes Vilmos, esztergomi illetőségű grafikus[8] készítette őket.

1973. július 26. 10. l.

Kiváló rovata volt a Ludas Matyinak a Tücsök és bogár, amelyben az olvasók által lefotózott és beküldött, nyelvi hibás vagy groteszk újságcikkeket, apróhirdetéseket, reklámokat, utcai vagy termékfeliratokat ironikus kommentárokkal kiegészítve adta közre Peterdi Pál. Az alábbi kép az esztergomi Bazilika feljárója előtt készült.

1970. augusztus 13. 13. l.

A Ludas Matyi 1980-as évfolyamaiban terjedtek el a „jelmondatok”, amelyek valamilyen divatos, jellemző, esetleg különös eseményre reflektáltak, röviden és velősen. Ezek egyike a „konzervatívnak” tartott Esztergomban szokatlan programról szól.

1984. május 17.

Komárom megye székhelyéről, Tatabányáról szóló írások, rajzok témája is változott némileg a Ludas Matyi 1956 utáni évfolyamaiban.

Az alábbi, Palásti László[9] által jegyzett humoreszket jellemző kettősség is a változó idők jele.

1961. november 23. 7. l.

Az 1962-es évfolyamban megjelent, K-sy tollából származó Mozaikok Tatabányáról című jegyzet is ügyesen lavíroz a humor és a szükséges optimizmus között.

„Az Újváros annyira új, hogy itt szinte nincs is idős ember. Évi többszáz gyerek születik, és költözik ide, úgyhogy az építők nem győzik őket iskolával. Megkérdeztem egy aprócska bennszülöttet: mi a véleménye a tanteremhiányról? – Eddáltalán nem égető a kérdész – hangzott a nyilatkozat. – Az Édesszégbolt szokkal fontoszabb! […] [A kultúrotthonban] Különösen népszerű a báb- és színjátszóegyüttes, bár újabban komoly utánpótlási gondokkal küzd. Három éve mutatták be a Hófehérkét; azóta három Hófehérkéjük ment férjhez, sőt, úgy néz ki, hogy a negyedik se marad már sokáig a törpék között. Bizonyára kisebb volna a lemorzsolódás, ha legközelebb a Vasorrú Bábát tűznék műsorukra. [….] Két, teljesen elkészült házsor közé építik most a harmadikat. A szokatlan sorrend a rossz nyelvek szerint azzal az előnnyel jár, hogy így két oldalról lehet szemmel tartani az építkezés faanyagát, amit némelyek ingyen hozzáférhető alágyújtósnak vélnek. Az építők mindenesetre nagyon szeretnék, ha a távfűtés mielőbb megérkezne Bánhidáról.”[10]

A szatirikus hetilap egyik 1982-es számában Gárdos Miklóstól[11] azt is megtudhatjuk, mit is jelent a mai napig használt sportkifejezés, a SAM-futás. „Azt is tudomásul veszem – igaz, meglepetten –, amit a Vértesalja ÁFÉSZ és a Komárom megyei Sporthivatal járási és városi sportfelügyelősége közöl velem, tatabányai helyszíneket ajánlva kocogásra, hogy be kellene kapcsolódnom a SAM-futás akcióba. Valaki ugyanis a Los Angelesi olimpia kabalafigurájának nevéről „Las Samu-futás”-nak keresztelte el az egyébként valóban egészséges és eddig értelmes magyar néven emlegetett kocogást.”[12]

Föld S. Péter[13] Kanadai nyár Tatabányán című írásának csak az apropója a város. Bár a humoreszk kiindulópontja konkrét újsághír, az elképzelt, groteszk történet az 1980-as évekre jellemző kiábrándultság egyik jele.

1984. szeptember 6. 3. l.

Komárom megye szép gyöngyszeme, Tata is nemegyszer képviseltette magát a Ludas Matyi lapjain. 1961-ben Polgár István a következő „furcsaságot” látta:

„A tatai vasútállomás egyik garázsszerű épületén nagy, piros betűkkel ez a szöveg tündököl:
Gépkocsi a fegyverünk, / Vasút a mi harcterünk.
Lelki szemeim előtt megjelenik a folytatás:
Csinnadratta, bum, bum, bum, / Ki zörög a vaskapun? / Hát ti vagytok, gyerekek, / Eljátszunk majd veletek!”[14]

Radványi Barna 1968-ban járt Tatán, és ő is tapasztalt „egy s más” furcsaságot:

„Amint leszáll a jámbor turista a tatai vasútállomáson, azonnal gusztust kap rá, hogy — visszaforduljon. Az állomás mögötti térség ugyanis azt az érzetet kelti benne, mintha a Góbi-sivatagba tévedt volna, ahol tikkadt tevecsordák helyett autóbuszok és teherautók keverik-kavarják a porfelleget maguk körül. Az egész környék olyan sivár és elhanyagolt, mintha nem lenne gazdája neki. Pedig van. Kettő is! A MÁV meg a tanács.” […] A városi tanács épülete két évvel ezelőtt életveszélyessé vált. (Rossz nyelvek szerint a falak először az adóügyi csoport helyiségében kezdtek repedezni, a kisiparosok jövedelem-bevallásaitól.) Az apparátust sürgősen ki kellett költöztetni és szétszórni a város területén különböző üres helyiségekbe. Az építési osztály például ideiglenesen (minden célzatosság nélkül!) a köztisztasági telepre szorult. Azóta már történtek összeköltöztetések, de még most is három egymástól távol eső épületben működik a városi közigazgatás. Képzelhető annak a szegény tatai ügyfélnek a helyzete, akit jó hazai szokások szerint egyik helyről a másikra küldözgetnek a panaszával![ ...] A gyengébb nem körében az a hír terjedt el a városban: a kivitelezésen dolgozó férfiak tudatosan húzzák-vonják a tanácsháza építését. Merthogy egy új, reprezentatív házasságkötő terem is lesz benne... […] A Kossuth téri postahivatal igen nagy utasforgalmat bonyolít le. Ez kissé meglepő, ugye, hiszen egy postahivatalnak nem ez lenne a hivatása. Csak hát a távolsági autóbuszok utasai szívesebben várakoznak itt, mint abban a sötét, piszkos lyukban, amit az AKÖV[15] váróteremnek használ. – Azért ilyen ez a helyiség – mondotta az egyik illetékes –, mert az utasok nem becsülik meg a tisztaságot. Tessék megnézni: most is tele van a padló és a plafon cigarettavégekkel! Ez igaz! De az is igaz, hogy egyetlen csikktartó sincs a helyiségben. Ha már Tatán jártunk, szerettünk volna találkozni az Öreg-tóval is, de sajnos, éppen medren kívül tartózkodott. [...] Az üres medret nézegetve eltűnődtünk: nagyon reumás lehet már az öreg, mert mindenfelé vastag iszappakolásban fekszik. Erről jutott eszünkbe az a panasz, … hogy a pesti iszapfürdőkben nincs elég iszap. Hát innen vihetnének, amennyi csak kell, a városi tanács boldogan átengedné. Nosza, tisztelt Fővárosi Fürdőigazgatóság, ragadják meg a lehetőséget! De siessenek, amíg a készlet tart! Kétmillió köbméternél több aligha van belőle!”[16]

Még mindig Tata és még mindig Radványi Barna… Két évvel később, 1970-ben kereste fel ismét a várost, de az „anziksz” továbbra sem volt látványos..

„Tata nemcsak a tavairól, a tisztaságáról is szeretne híres lenni, öles plakátok hirdetik városszerte a tisztasági versenyt. A lakosság szívesen meg is tenne mindent a város tisztaságáért, ám igyekezetük sokszor hiábavaló. A Felszabadulás utcában vagy a Kocsi utcában esős, sáros időben, ha végigszalad egy jármű, a kátyúkból, gödrökből messzire fröcsköl a sár, a latyak, és pöttyös tarkára festi a házak falát. A megyei útfenntartó vállalat is benevezhetne a tataiak tisztasági mozgalmába azzal, hogy az említett két utca burkolatát mielőbb „kozmetikázná”! A szennyvízcsatorna építésével nagyon komótosan halad a Dunántúli Vízügyi Építő Vállalat. Ha minden jól megy, ez év végére már pontosan ott tartanak majd a munkával, ahol tavaly december 31-én kellett volna tartaniuk. Amíg pedig a csatorna meg nem épül, egyes üzemek és a kórház szennyvize továbbra is az öreg-tóba ömlik, s így annak a partján egyelőre még nem helyénvaló a »Kék tó, tiszta tó...« kezdetű Kacsóh-dalt énekelni, mert csak a tó igaz belőle. Tatáról Környére igyekeztünk, s a gutaütés környékezett bennünket, amikor a város szélére értünk, mert a négyes útelágazásnál nem találtunk jelzőtáblát, csak annak a csonkját, egy csíkosra festett vasrudat, arról viszont sehogy sem tudtuk leolvasni, hogy merre kell tovább mennünk. Még ha legalább egy fát ültettek volna oda, azzal többre mennének a jámbor utasok, mert a mohosabbik oldaláról megállapíthatnák, hogy merre van észak, s a semminél az is több. Az igazi megoldás persze az lenne — erre gondolni is alig merünk! —, hogy jelzőtáblákat is raknának az oszlopra…”[17]

Egy szatirikus hetilaptól joggal várja el az olvasó, hogy mindenből viccet csináljon. A Ludas Matyi ezt is teljesítette. A tatai Görög-Római Szobormásolatok Múzeuma megnyitásának újsághírét látva, Fülöp Györgynek[18] ez a gondolata támadt.

1976. október 21. 5. l.

Tata egyik nevezetessége az 1948 májusától működő, de csak 1951-ben átadott edzőtábor. A Ludas Matyi többször is ellátogatott a Cseke-tó mellé, elmesélve, miként készültek a korabeli fiatalok az 1953-as bukaresti Világifjúsági Találkozóra (szöveg és rajz: Palásti László[19] és Kassovitz Félix[20]), valamint a a magyar válogatott tagjai az 1958-as stockholmi futball-világbajnokságra (szöveg és rajz: Palásti László, Szegő Gizi[21]).

1953. július 30. 8. o.

1958. február 20. 16. l.

Megyénk névadó városa, Komárom viszonylag kevés alkalommal képviseltette magát a Ludas Matyi lapjain. 1959-ben a határállomáson tapasztalt ügyetlen megoldások miatt azon tűnődött Földes György[22], hogy „miért nem tudunk mi egy és mást […] jobban és tökéletesebben megoldani.”

1959. december 10. 15. o.

Az 1977-ig önálló, majd utána Komárom városrészévé vált egykori Szőny község megtörtént anekdotával szerepelt a Ludas Matyiban, amelynek „hőse” egy oroszlán volt… Vagy mégsem?

1955. május 5.

Ács híres volt cukorgyáráról, valamint az aranymosási lehetőségről. Az erre alkalmas dunai partszakasz ma is helyi, illetve országos védettséget élvez. Ez adott apropót Tormai Lászlónak, aki Jack London hősét egy ácsi aranymosó tanfolyamra íratja be:

1981. július 30. 3. l.

Dömössel kapcsolatban a már többször idézett Radványi Barna Mi a tragikomikus? címmel írt jegyzetet.

„Szórakoztató olvasmánnyal kedveskedett egyik szentendrei olvasónk: elküldte nekünk a Pest megyei Idegenforgalmi Hivatal által kiadott, „Hajóval a Dunakanyarba ...” címet viselő programkalauzt. [...] Királyainkkal szemben egyébként is gonoszkodó szellemű a szerző (harcos antiroyalista lehet!), azt írja többek között: »Az 1060. évben megkoronázott I. Béla királyunkra itt a Dunakanyarban (Dömös) szakadt rá nyaralójának mennyezete.[23] E tragikomikus esemény alkalmával a király szörnyethalt.« Ízlés dolga, ki mit talál komikusnak. Én a fenti eseményt semmiképpen sem tartom annak.”[24]

Sándor Károly[25] a Gyermely községbe látogató „faluszínház” (valószínűleg az Állami Déryné Színház) kalandjait rajzolta meg.

1959. február 19. 6. o.

Tárkány község neve is többször előfordult a Ludas Matyi lapjain, de nem „saját jogán”, hanem a Nők Lapja és az Esti Hírlap munkatársainak felületessége miatt.

1961. február 16. 14. l.

1964. június 11. 10. l.

Táttal már találkoztunk az 1950-es évek Ludas Matyijában, de Radványi Barna egy 1984-es Papírforma[26] címet viselő glosszájában újból megemlíti a községet, mégpedig egy általa blaszfémiának tartott eset miatt. „…a papírpelenkát a táti Vörös Csillag Mezőgazdasági Termelőszövetkezet gyártja. Én, kérem, már akkor megütköztem, amikor pár évvel ezelőtt egy árjegyzékből megtudtam, hogy van hazánkban egy Néphadsereg nevű téesz, amely koporsókat készít, s van egy Új Élet nevű szövetkezet, amelyik szemfedőket gyárt… Lehet, hogy csak okvetetlenkedem, de a táti téesz nevében szereplő két szót én nem szívesen olvasom pelenkák tasakján… Drága táti téesz! Vagy profilt változtassanak, vagy nevet. Most, amikor a népesedési intézkedések hatásaként a pelenkafogyasztói társadalom felvirágzására számítunk, butaság volna ezt a jól jövedelmező üzletágat feladni. Célszerűbb az átkeresztelkedés. Itt aztán igazán találó, helytálló volna az Új Élet elnevezés, de az már többszörösen foglalt. Annak kifejezésére, hogy szilárdan eltökélték magukat a magyar pelenkaipar fellendítésére, lehetne a nevük Papírtigris, vagy Ne Rezelj Be Téesz. És mi lenne, ha felvennék Morze Sámuel nevét?! Elvégre a tá-ti téeszről van szó…”

És ha már Sámuel, akkor Vértesszőlős. A Tatabánya melletti község sem maradhatott ki vicclapunkból, hiszen az ott 1965-ben megtalált, Sámuelnak, Samunak elnevezett előember-maradványok a Ludas Matyi humoristáit is megihlették, akik fontos felfedezést is tettek…

1976. április 22. 6. l.

Több Komárom megyei település (akárcsak a korábban említett Tárkány) a neve miatt került a Ludas Matyiba. Ugyanis az újság gyakran közölt szójátékokon alapuló kis rigmusokat, versikéket Szilágyi György[27], Tímár György[28] és mások tollából

Újkori rigmus. „Kis Komárom, Nagy Komárom, / én a komám nem komálom.”[29] (Szilágyi György)

„Nem féltem én Tatabányát / egy bizonyos idő óta, / mert hiszen kapujuk táját / Rothermel[30] le-Lakatolta[31].”[32] (Szőnyi Zoltán)

Rejtélyek. „– Mit keres e fakerék Tatán? / – Az semmi! S a faterék Katán?” (Tímár György „agyrém-rímje”.)[33]

„Bábolna: Ló- és csirketenyésztésen, valamint patkányirtáson kívül szívesen létesítene marionettjátszó üzemágat is, ha hagynák.”[34] (Tímár György)

Üzleti szellem. „Ha a roma Sári vall, / férje, Soma, rárivall: / »Hoci, addsza, Sári, sápom, / ha megcsaltál Sárisápon«”[35] (Tímár György)

Tardos Péter[36] a „tata” szó kettős értelmével kapcsolatos élményeit idézte fel:

„Az interurbán-telefonokat intéző kislány egy idős férfinak magyaráz: – Tessék átmenni ezen a csapóajtón a másik terembe, ott lehet ajánlott levelet feladni, bácsika! A bácsika megköszöni a felvilágosítást és elindul az ajtó felé. Szépen, komótosan, nem siet, van ideje, valószínűleg nyugdíjban van már. Alig tesz néhány lépést, amikor a kisasszony hangja élesen csattan: – Tata! A bácsika ijedten megtorpan és megfordul. A kisasszony újból kiált: – Tata! Ejnye, gondolom, elfeledkezett az udvariasságról? A bácsikából hirtelen tata lett? Az öregúr visszabaktat az ablakhoz, ahol az interurbános kislány épp azt mondja valakinek: – Tata? A kettes fülkében itt van Tata! Beszélhet!...”[37]

És a sokatmondó nevű Kisbér sem maradhatott ki, sőt igencsak mélyenszántó elmélkedéseket váltott ki a Ludas Matyi munkatársaiból a település neve:

„Sándor Istvánné Pásztóról áll elénk izgalmas kérdéssel: »önöknek mi a véleményük a differenciált bérről Magyarországon?« A kérdést földrajzi alapon próbáltuk megközelíteni. Már az is jellemző, hogy Kisbér nevű község van Magyarországon, Nagybért viszont a legtüzetesebb vizsgálódások után sem voltunk képesek felfedezni az atlaszban. Ezek szerint többé egy percig sem vitás, mindenről az Országos Térképészeti Intézet tehet.”[38]

Peterdi Pál Szerelem első bérig című írásában így elmélkedett: „Igaz, mostanában kezdünk tárgyalni a bérrendszer átalakításáról. Ez afféle szuperszittya dolog. Mi mindent öt perccel a tizenkettedik óra után kezdünk tárgyalni és akkor még évekig rágcsáljuk egymás szájából a gittet. Szó sincs róla, született javaslat gyökeres megoldásra is. Kettő. Az inkább konzervatív jellegű: ne csináljunk semmit, hagyjunk mindent úgy, ahogy van, csupán az ország nevét változtassuk meg, írjuk ki minden határállomásra a kedves dunántúli nagyközség nevét: Kisbér. Persze elsősorban informatív céllal.”[39]

Már volt szó a Ludas Matyi népszerű rovatáról. E kis körkép végén álljon néhány újságkivágás a Dolgozók Lapja című megyei lapból, valamint három, Komáromban készült kép és egy tatabányai programajánlat nyugdíjasoknak:

1980. július 24. 13. l.

1973. november 8. 13. l.

1985. július 10. 13. l.

És valóban így jelent meg!

1986. szeptember 3. 13. l.

1981. november 19. 13. l.

1987. február 25. 13. l.

1978. június 8. 13. l.

A képek forrása: Arcanum Digitális Tudománytár

Kládek László levéltáros MNL KEML