Elfeledett tanácselnökök nyomában – Fazekas László miskolci tanácselnök

Elfeledett tanácselnökök nyomában – Fazekas László miskolci tanácselnök

Írta: Kis József

Megbízottként két alkalommal – összesen bő egy évig – volt Miskolc közigazgatásának feje, vb-elnökhelyettesként pedig közel egy évtizedig volt a város meghatározó alakja. Kemény, konfliktusokat sem kerülő magatartása miatt számos személyi ellentét kísérte útján, s végül funkcióból való távozását is ezek sorozata okozta.

Észak-Magyarország, 1957. december 12.

1925. november 9-én született Abaújszántón Fazekas Bertalan László néven,[1] első keresztnevét azonban az 1940/50-es évek fordulóján elhagyta. Az iratokban kezdetben Fazekas Bertalan, majd időnként Fazekas B. László néven találjuk meg, miskolci pályafutása idején pedig egyszerűen Fazekas Lászlóként vált ismertté. Kisiparos családból származott, apja Fazekas Bertalan asztalos 1936-ban elhagyta családját, így a későbbi tanácselnököt elsősorban édesanyja, Fijó Erzsébet nevelte. László elemi iskolai tanulmányai mellett ács-, asztalos-, asztalos és földmunkát végzett.[2] 1939-1941 között a kassai állami felsőkereskedelmi iskolában végzett két osztályt, majd 1942. január 15-től a Szatmár megyei Avasújfaluban (ma: Certeze, Románia) volt községi írnok, illetve kisegítő munkaerő. 1944. június 15-én rövid ideig a kányaházai (ma: Călinești-Oaș, Románia) körjegyzőségen lett irodatiszt, majd a szovjet csapatok bevonulása előtt a Komárom megyei ekecsi körjegyzőséghez osztották be. Innen leventekötelesként a nyilasok Németországba hurcolták, ahol a bombázások során lerombolt vasúti pályatestek helyreállításában vett részt. Az amerikaiak bevonulása után hazaindult, az ausztriai Sankt Pöltennél azonban szovjet hadifogságba esett, Bécsben és a romániai foksányi gyűjtőtáborban raboskodott, a Szovjetunióba azonban nem szállították ki, 1945 augusztusában szabadon engedték.[3]

Hazatérése után időszaki munkákat végzett, s még 1945-ben bekapcsolódott a munkásmozgalomba. Hamar a kommunista irányítású Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) egyik titkárává választották, 1946 februárjától a kommunista párt tagjaként, illetve pártvezetőségi tagjaként működött. Pártmegbízatásként az iparosság és a tanoncifjúság szervezésével foglalkozott, s ezzel összefüggésben kerülhetett 1946-ban az abaújszántói ipartestülethez, ahol kisegítőként, majd jegyzőként dolgozott. Fazekas László pályájában 1948-ban hatalmas változás történt, ami összefüggésben állt a kommunista párt azon törekvésével, hogy munkáskáderek gyors „kiképzésével” és munkába állításával vegyék át végérvényesen a közigazgatás vezetését. E célból 1948-ban Fazekast is „gyorstalpalóra”, vagyis négy hónapos községi közigazgatási tanfolyamra küldték, amelynek eredményeként 1948. október 4-én községi jegyzői oklevelet szerzett. Képesítéséhez képest kezdettől magasabb munkakörbe helyezték, az akkor huszonhárom éves fiatalembert 1948. október 12-től – alig egy héttel tanulmányai befejeztével – a szikszói járás ideiglenes jegyzőjévé nevezték ki, majd 1949. július 4-től 1950 márciusáig az encsi járás főjegyzője volt.[4] 1950 elején ismét beiskolázták, s a hat hónapos államigazgatási iskolán olyan kiemelkedő eredményeket mutatott fel, hogy jutalmul előbb az iskola oktatója, majd 1950. augusztus 1-től a Belügyminisztérium (BM) Oktatási Osztálya továbbképzési csoportvezetője lett. Mellette a pártmunkát sem hanyagolta el, a BM pártbizottságának politikai munkatársaként működött. 1951 nyarán a váci híradósoknál szolgált, ahol századpolitikai felelős volt, majd a Minisztertanácson iskolai előadó csoportvezető lett. Közben folytatta tanulmányait is, 1953-ban kitűnő érettségivel végezte el a közgazdasági technikumot, majd a Közgazdasági Egyetem hallgatója lett.[5]

Útja 1953-ban vezetett vissza Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe. Bár felmerült, hogy a megyei pártbizottság adminisztratív osztályára kerül politikai munkatársként,[6] végül a megyei tanács ipari osztályvezetője, 1954. február 1-től pedig Miskolc városi tanács végrehajtó bizottságának elnökhelyettese lett.[7] Munkájával kezdetben teljesen elégedettek voltak, úgy vélték, hogy Fazekas László igen értelmes, határozott és fejlődőképes, aki jó vezetői és szervező képességgel rendelkezik, intézkedéseiben gyors és megfontolt, így nem volt kérdéses, hogy az 1954. november 28-i tanácsválasztás után is meghagyják elnökhelyettesnek.[8]

Az 1956-os forradalom első napjaiban Fazekas László kifejezetten aktív volt, s tevékenysége egy 1957-ben kelt – egyes elemeiben erős forráskritikával kezelendő – jelentésének köszönhetően megismerhető. 1956. október 23-án az esti órákban – más tanácsi és pártfunkcionáriusokhoz hasonlóan – őt is behívatták a városi pártbizottságra, ahol Déri Ernő titkár tájékoztatta arról, hogy Budapesten fegyveres ellenállás tört ki. Fazekasék – visszaemlékezése szerint – javasolták a legmegbízhatóbb munkások felfegyverzését, de ezt a megyei pártbizottság vezetése nem látta indokoltnak. A következő néhány napban Fazekas a közművek zavartalan üzemeltetéséről, valamint az áruellátás biztosításáról igyekezett gondoskodni, de politikai feladatokat is ellátott. Október 24-én este a diákparlament, másnap délelőtt Józsa László pártbizottsági osztályvezetővel a Lenin Kohászati Művek vezetőit igyekezett meggyőzni arról, hogy ne csatlakozzanak a felvonuláshoz. Október 25-én erre már esélye sem volt, s miután a DIMÁVAG Gépgyár több ezer munkását hiába próbálta feltartóztatni az LKM hivatalházi bejáratánál, jobb híján ő is csatlakozott a tüntetőkhöz. Állítása szerint – félve a rendőrséggel való összecsapástól – ő győzte meg a tömeg első soraiban járókat arról, hogy a Búza tér helyett az Egyetemvárosba irányítsák az embereket. Az egyetemi nagygyűlésen aztán őt is beválasztották a városi sztrájkbizottságba, tagsága azonban korántsem jelentette, hogy a magáévá tette volna a forradalmi célkitűzéseket. „A Párt és Déri elvtárs részéről azt a feladatot kapom, hogy az egész mozgalomra épüljünk rá.” – emlékezett vissza korabeli szerepére. Vagyis a kommunista párt érdekeit kívánta képviselni a forradalmi szervezetben is. Fazekas így részt vett a sztrájkbizottság október 25-i esti ülésén, amelyen a testület megyei munkástanáccsá alakult át. 1956. október 26-án a sortűz után ő is a vérengzés helyszínére sietett, de sem munkástanácsi, sem tanácsi tisztségei nem voltak elegendők ahhoz, hogy a felbőszült tömegre hatással legyen. A forradalom borsodi győzelme után Fazekas – funkcionárius-társaival ellentétben – a menekülés helyett a maradást választotta. Igyekezett a munkástanács tevékenységét „fékezni”, de – a kommunisták részvételének biztosítása céljából – ő maga is részt vett a városi nemzeti bizottság létrehozásának előkészítésében. A nemzeti bizottság október 31-i megalakulása után megfosztották vb-elnökhelyettesi tisztségétől, így lehetőségei a későbbi napokban jelentősen csökkentek. Visszaemlékezésének október 26. és november 5. közötti részére vonatkozó része minden bizonnyal inkább tulajdonítható a kommunista ellenállási mítosz utólagos megteremtésére irányuló igénynek, mintsem a valóság tényszerű megörökítésének. Állítása szerint – vízellátási kérdések okán – október 28-ától kapcsolatban állt a kassai „elvtársakkal”, akiktől forradalomellenes röplapokat és a kommunista Új Szó című újság lapszámait hozta el és terjesztette a városban. Ugyancsak nem ellenőrizhető azon állítása, hogy többször a szovjet alakulatok megsegítésére sietett, így biztosította előőrseinek élelmezését, tárgyalt november 1-jén a pingyomi szovjet parancsnoksággal és kivezetett motorkerékpárjával a városból egy áthaladó szovjet teherautót.[9] Fazekas jelentése szerint már november 4-én hajnalban részt vett a Munkás-Paraszt Forradalmi Bizottság megalakításában, arra azonban csak egy héttel később, november 10. és 13. között került sor.[10] Nehezen ellenőrizhető azon állítása is, miszerint két városi pártbizottsági vezetővel, Pataki Lászlóval és Józsa Lászlóval a Bükkben „partizánfelderítő tevékenységet” végzett, valószínű azonban, hogy ténylegesen szervezte a munka mielőbbi felvételét (vagyis igyekezett letörni a Kádár-kormánnyal és a szovjetekkel szemben meghirdetett sztrájkot),[11] illetve hogy „elsőként vett részt a párt és a karhatalom szervezésében.”[12]

Fazekas László helyzete a megtorlás első hónapjaiban különösen nehéz volt. Az akkor még erős munkástanácsok követelésére a városi és a kerületi tanácsi vezetők sorsáról szavazást tartottak, amelynek eredményeként 1956 decemberében, illetve 1957 januárjában számos személycserét kényszerült végrehajtani az immár ismét kommunista kézben lévő megyei és városi tanács. A tanácstagok 80-73 arányban Fazekas leváltását is javasolták, az erről való döntést azonban a városi tanács végrehajtó bizottsága december 5-én elodázta és az ügyet a Minisztertanács elé utalta.[13] Az ingatag politikai viszonyok mellett – december 10-11-én ismét lövöldözések történtek a városban – Fazekas helyzetét csak tetézte közvetlen felettese, Szinvavölgyi József városi tanácselnök 1956. december 19-én bekövetkezett halála. Elnökhelyettesként neki kellett a városi tanács élére állnia. A feladatot csak ideiglenesen, legfeljebb a választásokig idejéig vállalta, így 1957. január 4-én – 1-i hatállyal – megbízták a városi tanács vb-elnöki teendőinek ellátásával. A kádári hatalom korabeli gyengeségét jól érzékelteti, hogy bár a statáriális bíróságok ítéletei alapján már többeket kivégeztek, a lakosság nyomására – és a pártközpont engedélyével – ugyanezen ülésen kooptálták a feloszlatott megyei munkástanács több egykori tagját a városi tanács végrehajtó bizottságába, sőt, közülük Szitovszky Zoltánt elnökhelyettessé is választották. [14] Fazekasnak ezután két hónapig egy volt megyei „ellenforradalmi” vezető társaságában irányította a városi tanácsot, s ennek csak Szitovszky 1957. március 6-i őrizetbevétele vetett véget.[15]

Szitovszky Zoltán letartóztatása idején Fazekas László is igen súlyos helyzetben volt, már tartott ugyanis saját fegyelmi ügyének a kivizsgálása. 1957 januárjában az egyik leváltott tanácsi funkcionárius, Moravszky Antal volt I. kerületi tanácselnök – s egyben Miskolc 1951-1954 közötti tanácselnöke – feljelentette Kádár János miniszterelnöknél. Azzal vádolta, hogy régi és őt bírálni merészelő kommunistákat üldözött és váltatott le törvénytelen módon, helyükre karrieristákat és „megbízhatatlanokat” állított funkcióba, házát pedig „jutányos áron építette fel”. Az ügyet 1957. március elején vizsgálták ki, ekkor tizenhat személyt hallgattak meg.[16] Többségük – Moravszkyhoz hasonlóan - személyes bosszúval gyanúsították és azzal, hogy szándékosan szolgáltatta ki kollégáit az „ellenforradalomnak”, de személyes tulajdonságai miatt is bírálták. Volt aki úgy vélte, hogy „igen szeret hátulról jönni és úgy kitörni emberek nyakát,[17] más kétkulacsosnak és munkáskáder-ellenesnek nevezte,[18] Hajdú Rezső – Miskolc 1954-1955 közötti tanácselnöke, így volt főnöke – pedig egyesen ellenséges aknamunkával vádolta.[19] Voltak azonban semleges és őt támogató vélemények is, egyikük szerint bár durván bírált, de azt őszintén az ember szemébe mondta, „szóval kommunista módon viselkedett.”[20] A fegyelmi bizottság végül úgy vélte, hogy a munkáskáderek leváltása nem feltétlenül köthető az ő személyéhez, tényként állapították meg azonban, hogy „Nem volt minden esetben türelme a vezetőkkel szemben, nem adott kellő lehetőséget, időt ahhoz, hogy ezek kellő szaktudást szerezzenek. Máról holnapra olyan hozzáértést követelt másoktól is, amit ő hosszú éveken keresztül szerzett a közigazgatási vonalon.” Elmarasztalták azért is, hogy az ő jóvoltából ő maga és „jó ismerősei” soron kívül kaptak házhelyet, mint ahogy lakásépítése esetén – amelyet már a Minisztertanács és a megyei pártbizottság is többször vizsgált – úgy vélték, hogy „ismeretségét felhasználva olyan anyagokhoz, vagy előnyös szállítási lehetőséghez jutott, amihez más egyszerű dolgozó nem juthatott volna. Házát egészében nem állami vállalattal építtette, hanem állami vállalatnál dolgozó emberekkel szabadidejükben. Ezeknek az embereknek kifizetett munkabérekről nyugtái nem hitelesek.”[21] A bizottság – 1957. április 23-i döntésével – tehát csak részben adott helyt a vádló állításoknak, s nem kívántak Fazekassal szemben eljárni, ezért Moravszky Antalt állításainak visszavonására utasították, a két szembenálló féllel pedig megígértették, hogy ellentétüket megszüntetik. Ezzel az ügyet lezártnak tekintették.[22]

Fazekas László tehát súlyos, a párt belső köreiből érkező támadások dacára hivatalban maradhatott. Konfliktusai azonban nem múltak el nyom nélkül. Habár a Minisztertanács kezdeményezte, hogy tartsák meg városi tanácselnöknek, erre nem került sor. Bár hivatalosan ezt azzal indokolták, hogy ő nem vállalta a tisztséget,[23] a döntést később azzal magyarázták, hogy a megyei pártvezetést gondolkodóba ejtették a megbízott tanácselnök „felelőtlen kijelentései”, valamint túlzott „vagánysága”, ezért[24] úgy döntöttek, hogy helyette Kovács Sándort, a megyei pártbizottság 1953-1955 közötti titkárát neveztetik ki tanácselnökként. A Kovács megválasztására összehívott 1957. november 28-i tanácsi végrehajtó bizottsági ülésen Fazekas tanácselnöki munkájáról igen elismerősen szóltak, s azt határozatban is rögzítették. Eszerint „a legnehezebb időkben is bátor helytállással és nagy hozzáértéssel végezte a dolgozók megelégedésére feladatát.”[25] Fazekas László ezután újra elnökhelyettesként folytatta működését. Alig egy év múlva azonban ismét megbízott elnökké kellett előlépnie, miután nem sokkal az 1958-as tanácsválasztások előtt Kovács Sándor lemondott tisztségéről. Fazekas ezúttal már csak a választások lebonyolításáig, 1958. október 30. és december 3. között tevékenykedett megbízott vb-elnökeként,[26] majd utódja, Fekete László városi tanácselnök mellé ismét megválasztották elnökhelyettesnek.

Fazekas László magatartásával szemben időközben egyre több kritika fogalmazódott meg. Funkcionáriustársairól gyakorta nyilatkozott negatívan, s a vele tárgyalókkal szemben kemény hangot ütött meg. Az egyik beszélgetése során például a közlekedési dolgozók panaszaira reagálva közölte, hogy a „szakszervezet felfújja az ügyet, az egész dolognak provokatív jellege van”, majd bedühödve szitkokat szórt a szakszervezetekre. A vitát Timmer József újságíró 1959. november 29-én, „A karaván halad” című cikkében a Népszava hasábjain hozta nyilvánosságra, s egyúttal azzal vádolta az „F.L.” monogrammal említett tanácselnökhelyettest, hogy tetteivel és megnyilatkozásaival árt a „munkásosztály ügyének”,[27] sőt „a munkásosztály külső és belső ellenségeivel” azonosította őt. Az ügy végül a párt Központi Ellenőrző Bizottsága elé került, amely 1960. június 14-i döntésével Fazekasnak adott igazat, az újságírót pedig azzal marasztalták el, hogy ellenőrizetlen információk alapján és megengedhetetlen hangnemben bírálta a tanácselnökhelyettest. Fazekas László politikai elégtételt is kapott, a fegyelmi döntést az Észak-Magyarország című megyei napilapban kellett a nyilvánosság elé tárni.[28]

Fazekas nem sokáig örülhetett „győzelmének”, hiszen már egy újabb fegyelmi eljárás előtt állt, amely során frakciózással vádolták. A tanácselnökhelyettes személyével kapcsolatban már évek óta többször szárnyra kapott a hír, miszerint pártfunkcionáriusokból álló baráti körével egy politikai „csoportosulást” alkot, amelynek tagjai Grósz Károly (1956-1958 között a megyei pártbizottság agitációs- és propaganda osztályvezetője), Pataki László megyei KISZ-vezető, Józsa László városi pártbizottsági titkár és Fazekas voltak. A társaság számos vezető funkcionáriussal szemben fogalmazott meg éles kritikát, de különösen Koval Pált, a városi pártbizottság első titkárát - akivel Fazekas már 1957-ben összezördült – bírálta, aki szerintük nem csak hogy nem való vezetőnek, de a kispolgárság felé orientálódik. Kiderült ráadásul, hogy Grósz Károlyhoz hasonlóan – aki másfél évvel korábban levélben nyilvánította a megyei vezetőket alkalmatlannak – Fazekas is durván támadta a megyei pártvezetést, még 1957-ben Volkov alezredest, a miskolci szovjet katonai parancsnokság egyik vezetőjét tájékoztatta szóban arról, hogy a megyei pártbizottság vezetői revizionista befolyás alá kerültek. Fazekas vissza-visszatérő súlyos bírálatai miatt ezért fegyelmi bizottság elé került, ügyéről pedig a megyei pártvezetés döntött 1960. szeptember 16-i ülésén. Fazekas itt kommunistához illően önkritikát gyakorolt, elismerte, hogy meggondolatlanul és helytelenül viselkedett és ígéretet tett arra, hogy hibáit ki fogja javítani, egy-két barátjától pedig – a csoportosulás megszüntetése érdekében – meg fog „szabadulni”. A megyei pártbizottság végrehajtó bizottsága végül szigorú megrovás pártbüntetésben részesítette, de tanácselnök-helyettesi funkciójában meghagyta. A határozat keménységét mutatja, hogy abban előre jelezték: amennyiben pártszerűtlen magatartását folytatja, nem csak leváltják tisztségéből, de „elhelyezkedését másutt sem segítik”,[29] vagyis nem helyezik át másik területre, ha úgy tetszik, a párt a sorsára hagyja.

Fazekas László a megyei pártvezetésnek tett ígéretét nem tartotta be, s ez a tisztségétől való megváláshoz vezetett, noha nem olyan körülmények között, mint azt az 1960-as határozat lefektette. 1962 őszén, a két évvel korábbi személyi harcok újabb állomásaként, mind a városi pártbizottság – Koval Pál első titkár és Józsa László titkár -, mind a városi tanács – Fekete László tanácselnök és Fazekas László elnökhelyettes – vezetői között olyan mértékű ellentét alakult ki, amely már mindkét testület irányítását és azok tekintélyét veszélyeztette. Különösen a Koval és Józsa közötti viták váltak kényessé, hiszen azokról már az „egész város” tudott, presszókban, kocsmákban, üzemekben, ünnepségeken váltak beszédtémává.[30] A megyei pártvezetés ezért az – 1958 óta meglévő – ellentét kivizsgálása helyett azonnali cselekvésre szánta el magát és számos érintett menesztéséről határozott. A vitázó felek közül egyedül Fekete László tanácselnök maradt állásában, Józsát azonnali hatállyal leváltották, míg Koval a pártértekezletig tölthette be tisztségét, majd jelölés hiányában kiesett a városi pártvezetésből. Ugyancsak javasolták – a formálisan nem párthatáskörbe tartozó – Fazekas László vb-elnökhelyettesi funkciójából való felmentését, ő azonban már korábban előre menekült, s még a döntés előtt két héttel szóban bejelentette, majd írásban is beadta lemondását. Kérését azzal indokolta, hogy a kialakult helyzetben már nem tud megfelelően irányítani[31], s amúgy is „már kilenc[32] tanácselnököt kiszolgált, most már ő kéri” menesztését.[33] Fazekast így – kérésére – a városi tanács 1962. szeptember 24-én mentette fel funkciójából.[34]

A volt megbízott tanácselnök pályája ezután a fővárosban folytatódott, a Magyar Rádió és Televízió gazdasági igazgatója lett. Kinevezését minden bizonnyal jó barátjának Grósz Károlynak köszönhette, aki alig néhány hónappal korábban, 1962 márciusában lett az intézmény függetlenített párttitkára.[35] Új állásában munkájával minden bizonnyal meg voltak elégedve, 1973-ban a Munka Érdemrend arany fokozata kitüntetésben részesült.[36] 1974-től az önállósuló Magyar Televízió gazdasági igazgatójaként folytatta működését egészen haláláig.[37] Ötvenöt éves korában, 1980. március 13-án hunyt el Budapesten rövid, súlyos betegség után. A haláláról szóló tudósítások kiemelték: a „gazdag politikai tapasztalatokkal rendelkező szakember sokat tett a hazai televíziózás gazdasági és műszaki alapjainak megteremtéséért, fejlesztéséért.” Tetemét március 20-án a Farkasréti temetőben hantolták el.[38]

Iratok jelzete: HU-MNL-BAZVL-XXXV.1. 1/9. ő.e. (1960)