Levéltári élet

2023.11.20.
2023. október 23-án mély megrendüléssel értesültünk arról, hogy kolléganőnk, dr. Kovács Ilona főlevéltáros hosszú, gyógyíthatatlan betegség után elhunyt.
Elhunyt a Hajdúböszörményi Fióklevéltár volt igazgatója
2022.03.16.
Tanító, tanár, népművelő, levéltáros. Külön-külön is életre szóló hivatás mindegyik pálya, a február utolsó napjaiban elhunyt Mónus Imre azonban mindegyik területen teljes életutat futott be, és elérte azt, ami talán még a szakmai sikereknél is fontosabb: egykori diákjai, pályatársai és kollégái mindenhol szeretettel emlékeznek rá.
2021.10.15.
A városnapi rendezvénysorozat keretében 2021. szeptember 13-án a Bocskai-téri református templomban vehette át Kiss Attila polgármestertől kitüntetését Varjasi Imre, aki 2004 óta vezetője az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltára Hajdúböszörményi Fióklevéltárának.
2021.02.17.
A társadalmi felelősségvállalás jegyében – a „Hetedíziglen” projekt népszerűsítése kapcsán – az advent 24 napját szimbolizáló 24 levéltári dobozban juttattuk el munkatársaink felajánlásait a debreceni Kölcsey Központba 2020 decemberében, hogy onnan rászoruló családokhoz jussanak. A dobozokba tartós élelmiszerek és édességek kerültek.
2020.12.07.
Varga Sándorné, vagy ahogy a legtöbben ismerik, Böbe néni 2020. november 1-jén végleg a szögre akasztotta munkavédelmi mellényét, és 40 év után nyugdíjba vonult az MNL Hajdú-Bihar Megyei Levéltárának Hajdúböszörményi Fióklevéltárából, amelynek már a születésénél – ha nem is a kezdetektől – ott bábáskodott. Ebből az alkalomból jelent meg Hajdúböszörmény város hetilapjának, a Szabadhajdúnak a különszáma, amelyben kollégák, vezetők (volt és jelenlegi), kutatók és családtagok köszöntötték a „levéltár ékkövét”.
2020.02.06.
Debrecen város kulturális életében kifejtett példaértékű munkásságáért Debrecen Kultúrájáért Díjban részesült Szendiné dr. Orvos Erzsébet főlevéltáros-igazgató.
2020.01.29.
A Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára két munkatársának munkáját emlékplakettel ismerte el a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság 2. Katonai Igazgatási Központ parancsnoka.
2019.11.20.
Szendiné dr. Orvos Erzsébet levéltárunk igazgatója, illetve dr. Kovács Ilona főlevéltárosunk Nemzeti Ünnepünk alkalmából október 22-én megkapta a Honvédelemért Kitüntető Cím III. fokozatát, melyet Budapesten a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban vehettek át.
Andrásiné Fodor Rózsa kitüntetése Gyulán, az MLE 2019. évi vándorgyűlésén
2019.11.19.

Oldalak