Bevonulás Erdélybe, 1940

Fényképek a magyar királyi 9. honvéd önálló gyalogdandár mozgósításáról és
észak-erdélyi bevonulásáról, 1940. május - szeptember

Virtuális kiállítás

Amikor a magyar királyi honvédség alakulatai az 1940. augusztus 30-án meghozott második bécsi döntés értelmében megkezdték Észak-Erdély és a Székelyföld birtokbavételét, a 2. hadsereg III. hadtestének kötelékébe tartozó nagykanizsai 9. önálló gyalogdandár katonái a Sebes-Körös völgyében, az újonnan megállapított déli határ mentén vonultak be a visszatért területekre. A zalai honvédek szeptember 6. és 11. közötti, Nagyvárad előterétől a Királyhágón át Kolozsvárig tartó észak-erdélyi bevonulása békés diadalmenet volt, melyet sehol sem kísértek incidensek vagy atrocitások. A román uralom alól felszabadult magyar lakosság mindenütt kitörő lelkesedéssel fogadta, és boldogan látta őket vendégül.

Az Észak-Erdélyben, elsősorban Kolozsváron töltött hetek életre szóló, felejthetetlen élményt jelentettek a bevonulásban résztvevő zalai honvédek számára. Az 1940. májusi mozgósítás és az észak-erdélyi bevonulás egyes mozzanatait, helyszíneit és szereplőit számos zalai tiszt és honvéd örökítette meg levélben, magán-naplóban, visszaemlékezésben vagy amatőr fényképeken. A zömében leszármazottaik birtokában, magántulajdonban, kisebb részben pedig a zalai közgyűjtemények őrizetében lévő, túlnyomórészt mindeddig ismeretlen eredeti dokumentumok közül a legfontosabb, forrásértékű szövegeket és képeket válogattuk ki, hogy az észak-erdélyi bevonulás 75. évfordulóján emléket állítsunk a történelmi jelentőségű eseményeknek, illetve az abban résztvevő zalai honvédeknek.

A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára által 2015 szeptemberében megjelentetett, Molnár András levéltár-igazgató és Dr. Szabó Péter hadtörténész által készített, „Zalai honvédek Erdélyben. Dokumentumok a magyar királyi 9. honvéd önálló gyalogdandár mozgósításáról és észak-erdélyi bevonulásáról, 1940” című dokumentumkötet a szöveges források mellett az egykori résztvevők korabeli amatőr fényképfelvételeit adja közre, összesen 246 darabot. E könyv kiegészítéséül, a kötetből terjedelmi vagy egyéb okokból kimaradt, forrásértékű fotókból készült e virtuális kiállítás, mely 19 egykori Zala megyei tiszt és honvéd 146 darab eredeti fényképét tartalmazza.

Virtuális kiállításunk fotói, az egykori résztvevők által készített amatőr fényképek időrendben, az előkészületektől a hazaérkezéséig, 1940 májusától szeptember végéig dokumentálják a zalai seregtest mozgósításának és észak-erdélyi bevonulásának történetét. Kiállításunk képanyagát – az események, személyek, időpontok és helyszínek azonosítása után – a következő fejezetekbe rendeztük:

  1. Előkészületek Erdély birtokbavételére (1940. május – szeptember 5.)
  2. Bevonulás Észak-Erdélybe (1940. szeptember 6. – szeptember 11.)
  3. Zalai honvédek Kolozsváron (1940. szeptember 11. – szeptember vége)
  4. Hazatérés Kolozsvárról (1940. szeptember vége – október eleje)
  5. A fényképek készítői és/vagy tulajdonosai

A fényképeket összegyűjtötte és válogatta, a kiállítást írta és szerkesztette: Molnár András történész, levéltár-igazgató (Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára) és Dr. Szabó Péter DSc hadtörténész, tudományos főmunkatárs (HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, Budapest). Fényképek szkennelése: Hohl Zoltán gyűjteménykezelő, adatrögzítő (Thúry György Múzeum, Nagykanizsa) és Molnár András. Képfeldolgozás, technikai kivitelezés: Pintyőke Gábor rendszerszervező, informatikus (Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára).
A virtuális kiállítás elkészítéséhez nyújtott segítségért ezúton is köszönetünket fejezzük ki – a fényképek tulajdonosok szerinti jegyzékében felsorolt – mindazon magánszemélyeknek és intézményeknek, akik, illetve amelyek rendelkezésünkre bocsátották a 9. önálló gyalogdandár egykori tisztjeinek és honvédjeinek fényképeit. Köszönjük mindazok segítségét is, akik munkájukkal, tanácsaikkal, vagy bármilyen más módon hozzájárultak kiállításunk elkészítéséhez!

 

A fényképek tulajdonosai

Bősze József fényképalbuma (Bősze Gáborné tulajdonában, Szorosadon) 1.01., 1.10., 3.09., 5.01.

Breuer Pál fényképalbuma (Dr. Breuer Pál tulajdonában, Pécsett) 1.20., 1.21., 1.22., 1.23., 1.28., 1.30., 1.36., 2.08., 2.09., 2.10., 2.14., 2.15., 2.22., 2.43., 2.44., 2.47.

Dancs Lajos fényképei (Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltára, Zalaegerszeg) 1.33., 5.03.

Dettay Béla fényképalbuma (Szögi Jánosné tulajdonában, Budapesten) 1.15., 1.16., 1.29., 1.34., 1.35., 2.06., 2.11., 3.04., 3.27., 4.08., 5.04.

Kaltróy Antal fényképalbuma (Dr. Kaltróy Istvánné tulajdonában, Budapesten) 1.13., 2.03., 2.34., 2.36., 2.37., 2.38., 2.39., 2.40., 2.46., 3.08., 3.26., 4.03., 4.04., 4.05., 5.05.

Kása Sándor fényképei (Varga Jenőné tulajdonában, Zalatárnokon) 2.01., 2.23., 5.06.

Németh István fényképei (Reprodukciók, Thúry György Múzeum, Nagykanizsa) 2.41., 3.25., 5.07.

Ozorai Károly fényképalbuma (Thúry György Múzeum, Nagykanizsa) 3.05., 3.18., 3.24., 3.31., 3.32., 3.33., 4.02., 4.10., 5.08.

Paksa Bálint fényképei (Béres Katalin tulajdonában, Zalaegerszegen) 3.19., 5.09.

Péchy György fényképalbuma (Ifjabb Péchy György tulajdonában, Budapesten) 1.11., 1.12., 2.02., 2.25., 2.28., 2.30., 2.31., 3.02., 3.03., 3.06., 3.07., 3.11., 3.12., 3.23., 4.06., 4.07., 5.10.

Sárdi Károly fényképei (Sárdi Tibor tulajdonában, Lábatlanban) 3.20., 5.11.

Schandl Gábor fényképalbuma (Schandl Piroska tulajdonában, Zalaegerszegen) 1.14., 1.31., 1.32., 2.12., 2.27., 2.33., 3.28., 3.29., 5.12.

Sólyomvári György fényképalbuma (Sólyomvári Géza tulajdonában, Nagykanizsán) 1.02., 1.19., 1.24., 1.27., 2.20., 2.42., 2.45., 3.30., 4.09., 5.13.

Dr. Szabó Sándor fényképalbuma (Varannai Csaba tulajdonában, Budapesten) 4.01., 5.14.

Szende László fényképalbuma (Szende Lászlóné tulajdonában, Budapesten) 1.05., 1.06., 2.13., 2.17., 2.32., 3.14., 3.15., 5.15.

Szőke Gyula fényképalbuma (Salamon András tulajdonában, Budapesten) 1.03., 1.04., 1.07., 1.08., 1.09., 1.17., 1.18., 1.25., 2.04., 2.05., 2.07., 2.16., 2.21., 2.35., 2.48., 3.01., 3.10., 3.13., 3.16., 3.17., 3.22., 5.16.

Tóth Tivadar fényképei (Dr. Tóth Zoltán István tulajdonában, Szombathelyen) 1.26., 2.29., 5.17.

Varga Imre fényképei (Farkas Gyula tulajdonában, Nagykanizsán) 2.26., 3.21., 5.18.

Závodszky István fényképei (Dr. Bódis István tulajdonában, Egerváron) 2.18., 2.19., 2.24., 5.19.