Kiadványok, bemutatók

Egy egzotikus fővárosi szórakozónegyed története az 1896. évi millenniumi ünnepségek idején
2021.11.10.
Örömmel értesítünk minden kedves érdeklődőt, hogy a Magyar Nemzeti Levéltár (=MNL), a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány és a Külgazdasági és Külügyminisztérium együttműködésében megjelent a Konstantinápoly Budapesten című kötet, amely az alig egy évig (1896–1897) működő egzotikus fővárosi szórakozónegyedet mutatja be történeti és építészeti szempontból.
2021.09.06.
A most megjelent kötet az Iskola Alapítvány Kiadó, a Magyar Nemzeti Levéltár és az L’Harmattan Kiadó közös gondozásában jelent meg, szerkesztői: Mikó Zsuzsanna (általános főigazgató-helyettes, MNL) és Szabó Csaba (főigazgató, MNL).
2021.06.17.
Az NKFI által támogatott "A magyarországi rendiség politikai kultúrája" projekt újabb kiadványa jelent meg.
2021.06.03.
Trianon – második Mohács. Így látta a korabeli magyar közvélemény az 1920. június 4-én aláírt trianoni békeszerződést. A tizennégy részből, egy jegyzőkönyvből és egy nyilatkozatból, összesen 364 cikkelyből álló okmány Magyarország számára nemzeti tragédiát jelentett: megcsonkított országot nehezen védhető határokkal, aránytalan településszerkezettel, az állameszme és a nemzeti öntudat megrendülését, több mint hárommillió magyar kisebbségi kiszolgáltatottságát. Hatása máig jelen van a magyar társadalomban. Egy 2020-ban végzett reprezentatív magyarországi közvélemény-kutatás adatai szerint a megkérdezettek 94%-a gondolja úgy, hogy a trianoni békeszerződés alapvetően igazságtalan és túlzó volt a magyarokkal szemben.
2021.05.17.
„A magyarországi rendiség politikai kultúrája, 1526–1848” pályázat támogatásával újabb kötet jelent meg az MNL kiadásában. Hende Fanni: Politikai reprezentáció a magyar országgyűléseken 1687 és 1765 között
2021.05.04.
Megjelent Szemethy Tamás "Katonabárók és hivatalnok grófok. Új arisztokraták a 18. századi Magyarországon" című kötete a Magyar Nemzeti Levéltár és Bölcsészettudományi Kutatóközpont, Történettudományi Intézet közös kiadásában.
2021.05.03.
Örömmel értesítünk minden érdeklődőt, hogy a Magyar Tudományos Akadémia Lendület Családtörténeti Kutatócsoport és a Magyar Nemzeti Levéltár Károlyi Kutatócsoportjának együttműködésében megjelent A 18. századi arisztokrácia mindennapjai. Therese Corzan és Hueber Antal naplói (1757–1759) című forráskötet.
2021.03.02.
Megjelent a Magyar Nemzeti Levéltár gondozásában A magyarországi ruszinok és ukránok című kötet, amely a Magyarországi kisebbségek: nemzeti, nemzetiségi és vallási közösségek sorozat első forrásgyűjteménye.
2021.01.19.
Az együttélés történelme: nemzetiségi kérdés Magyarországon címmel jelent meg a Magyar Nemzeti Levéltár legújabb kötete, amely egyben egy forrásgyűjtemény-sorozat első, bevezető darabja.
2020.07.21.
A jelenlegi helyzetre való tekintettel rendhagyó, online módon mutatjuk be az „Erdély – 1000 év öröksége” című új kötetünket.

Seiten