A Görgey-gyalogezred hétköznapjai 1938-1940

Dobrossy István egykori levéltár-igazgató hagyatékával egy négy albumból álló fényképgyűjtemény került levéltárunkba, amely a miskolci 13. Görgey-gyalogezred egyik, ismeretlen, valószínűleg újdiósgyőri katonájának életét mutatja be. A "főhős" személyét beazonosítani nem tudtuk, az egyik fénykép hátoldalán alapján lévő címzés szerint beceneve Pista volt. Minthogy katonánk 1938 szeptemberében - bevonulásakor a Zeltner családtól búcsúzott el, vélhetően azonos lehet Zeltner István diósgyőri szakaszvezetővel, aki 1941-ben Nagy-Pietrosznál repülőgép lezuhanása következtében halt hősi halált. Ez talán arra is magyarázatot adhat, miért csak 1940 év végéig tartanak a fényképek.

A fényképalbumok segítségével követhetjük nyomon a Görgey-gyalogezred életét településről településre: Tornanádaska, Kassa, Visk, csak néhány település azok között, ahol katonáink megfordultak, de láthatunk fényképet 1938-ból, az Aranyvonat érkezéséről, az 1940-es diósgyőri árvízről és számos más érdekes helyszínről, eseményről.