Zalai levéltárosok látogatása a Pápai Református Gyűjteményekben

2018.10.19.
A Magyar Nemzeti Levéltár Zala Megyei Levéltárának aktív és nyugalmazott munkatársai a Reformáció-emlékév programjai keretében, 2018. október 17-én szakmai tanulmányút során látogatást tettek a Dunántúli Református Egyházkerület Pápán őrzött gyűjteményeiben.

Dr. Hudi József levéltárvezető mutatta be az egyházkerületi levéltárat, amelynek épületét a közelmúltban újították fel. Ismertette a levéltár kialakulását, történetét, a levéltári iratanyag felépítését, tagolódását, illetve a legutóbbi időszak iratátvételeinek sajátosságait, továbbá tájékoztatást nyújtott a levéltár tudományos tevékenységéről.

A Gyűjtemények könyvtárvezetője, Mezei Zsolt kalauzolta végig a zalai levéltár dolgozóit a közoktatási és felsőoktatási könyvtárként is működő, számos történeti értékű kötetet őrző muzeális intézményben, amelynek könyvritkaságait külön is bemutatta.

Halászné Kapcsándi Szilvia, a Gyűjtemények múzeumvezetője a református ótemplomban megtekinthető „Hajlék az örökkévalóságban”, valamint a „Hóri titkai” elnevezésű tárlatokon vezette végig a tanulmányút résztvevőit.

A nap folyamán a zalai levéltárosok megtekinthették még a római katolikus plébániatemplomot, az annak kápolnájában őrzött ereklyét és más muzeális értékű kegytárgyakat, az Esterházy kastélyt, valamint a Kékfestő Múzeumot is.

A szakmai út megszervezését a Zalaegerszeg Megyei Jogú Város által 2018-ban az MNL Zala Megyei Levéltárának adományozott „Pro Urbe Zalaegerszeg” kitüntető címmel járó pénzjutalom tette lehetővé.

 

Utolsó frissítés:

2018.11.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges