Vissza a forrásokhoz vándorkiállítás zalaegerszegi megnyitója

2017.10.13.
A Magyar Nemzeti Levéltár reprezentatív vándorkiállítással emlékezik meg a reformáció elindulásának 500. évfordulójáról. A cím utal egyrészt Luther Mártonnak, a reformáció elindítójának szándékára, másrészt az ezt a folyamatot bemutató levéltári forrásokra.

A kiállítás ez év márciusában Székesfehérvárról indult útjára a MNL megyei intézményeiben, a zalai megnyitóra 2017. október 5-én került sor  a Zalaegerszegi Református Egyházközség Kálvin Termében.

A megnyitón összegyűlt szép számú érdeklődőt elsőként Balaicz Zoltán, Zalaegerszeg MJV polgármestere köszöntötte, majd a házigazda Hodánics Péter református,  ill. Zsugyel Kornél evangélikus lelkipásztorok nyitották meg a tárlatot. Ezután Bilkei Irén, a Zala Megyei Levéltár főlevéltárosa tartott szakmai bemutatót.

 

A kiállítás, amely 2 éves forrásfeltáró kutatómunka eredményeiből ad bőséges válogatást, 20 tematikus molinón mutatja be azokat a reformációra vonatkozó forrásokat, amelyek a Magyar Nemzeti Levéltár 21 tagintézményében – köztük a Zala Megyei Levéltárban – találhatók.

A molinókon többek között a reformáció magyarországi elterjedéséről, a vallásügy törvényi szabályozásának folyamatáról, a felekezeti ellentétekről, templomokról, az új hit elterjedésében annyira fontos iskolákról, nyomdákról. Láthatók dokumentumok és fotók a reformációnak a gazdaságra, a társadalomra valamint a kultúrára és a művészetekre gyakorolt hatásáról. A Zala Megyei Levéltár itt szereplő dokumentumai közül említésre méltó az Alsólendvai Bánffy család nyomdászát, Hofhalter Rudolfot 1574-ben említő királyi levél, a balatonfüredi református gyülekezetnél 1824-ben az új énekeskönyv bevezetésével kapcsolatban kitört konfliktus jegyzőkönyve vagy az 1874-ben létesített, a protestáns tanítók és lelkészek családjait segítő Zalai Magtár Egylet alapszabálya.

A kiállításon a protestáns egyházak Sola Scriptura (= Csak a Szentírás) gondolatához kapcsolódva egy kis válogatást láthatnak az érdeklődők különböző kiadású Bibliákból.

 

A kiállítás a Magyar Nemzeti Levéltár Reformációs projektjének keretében a kormány által létrehozott Reformációs Emlékbizottság anyagi támogatásával jött létre.

A Zalamedia tudósítása a megnyitóról

 

Utolsó frissítés:

2017.10.26.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges